Sándorhomoki Equinox
Néhány hete új esemény látott napvilágot a Facebookon — csupán 15 kilométernyire Szatmárnémetitől, szeptember 24., szombat. Nemcsak a plakát, az esemény leírása is hívogató volt. Kezdjük hát azzal, ha eddig nem olvastátok, majd jöhet egy személyes beszámoló.
„Őszbe lép a természet, mikor a világosság és a sötétség összeér.
Az őszi napéj egyenlőség remek alkalmat biztosít arra, hogy a kúria ismét megnyissa kapuit a látogatók számára és egy izgalmas programokkal teli napnak adjon otthont. A nyílt nap alkalmával, a régmúlt időket idéző helyszín, magányából felébredve egy kellemes szeptemberi napra ismét élettel töltődik meg.
A felfedezésre éhezők beleshetnek a kúria szobáiba, feltérképezhetik a évszázados épület zegzugait. Ez alkalommal első ízben képzőművészeti kiállításnak is otthont fog adni a kúria: Mitroi Tímea és Valer Sasu alkotásait lehet megtekinteni. A kiállítás mellett a falak közé költözik egy ízlésesen kialakított fotósarok, ahol emlékként egy-egy fényképet lehet készíteni. A szobákon áthaladva különböző egyedi térinstallációk fogadják a kíváncsi tekinteteket.
Belefeledkezve a nap sugarainak simogatásába, a hátsó kertben tollaslabdázni és focizni lehet, visszahozva a gyermekkor gondatlanságát. A sporttevékenységek mellett a retroprojektoros műhely és a töklámpás faragás alkalmával pedig a határtalan kreativitás engedhető szabadjára.
Vendégeinket a kulináris élvezetek jegyében egy tál betyáros berenczei bográcsra is meghívjuk. Az est leszálltával, tábortűz mellett lelünk menedékre, ahol lehetőség lesz üzenni az univerzumnak és elengedni mindazt, amihez a jövőben már nem szeretnénk ragaszkodni. Így teremtve helyet mindazoknak a dolgoknak, élményeknek, amelyek már várják, hogy életünk részei legyenek.
Daytime music: HeyRoop acoustic
(Constantin Anderco senior és Constantin Anderco junior)
Nighttime music: Dj Shorty
Legyen ez a nap egész, félig világossággal és félig sötétséggel!”
A múltban nem élhetünk, de megidézhetjük. Nem kell hozzá máglya, varázslat, hókuszpókusz, sem kerekasztal. Bár igaz, néhány asztal kell. Inkább sok asztal, székek és padok, mert többen bejelölték az online eseményen, hogy jönnek — ott lesznek. Nem talán és lehet és valószínű. Ott lesznek. És jöttek is. Még a Nap is kisütött és az ősz is mosolygósra váltott, hiszen ismét kinyitotta kapuját és ajtajait a sándorhomoki Berenczei Kováts Kúria. Útra keltünk mi is. Sapka, sál otthon maradt, de pulóver, szetter, kabát ott lapult a csomagtartóban. Mégse kellett a délután folyamán, mert az Égiek igencsak kegyesek voltak hozzánk. Kedves kis falu Sándorhomok, csendes, nyugodt szombati napon szép zöld fák fogadtak, arrébb házak és egy letérő, majd templomtorony. Útbaigazítást is kaptunk Andristól, aki épp a finom bográcsost főzte az érkezőknek. Koordináták meglévén, begurultunk. Egy hosszabb kocsisor jelezte, nem mi vagyunk az elsők. Hely még van. Mindenki elfér. Sok jó ember. Kellemes zsivaj, halk zene, beszédfoszlányok fogadtak. Készítettem Tamásnak egy kis kedvességet. A kúriához illő csuporban díszelgő kaktusszal jelentem meg s felsétáltunk a lépcsőn. Patinás épület. Gyönyörű. Ismerős arcok, szatmári arcok. Sokan köszönnek, mosolygunk, visszaköszönünk. Keresem Tamást. Majd megakad a szemem a két fotelen, ami a könyvborítóm dísze. Kicsit hazaértem. Jó érzés. Majd különböző feliratok jelzik, hogy az épület egy időben iskolaként szolgált. Andival egymásra mosolygunk. Igen, komfortos a hely. A házigazdák épp mesélnek néhány korábban érkezett vendégnek — melyik szoba mire szolgált, mi hol volt anno. Képek, pannók, feliratok. Ízlésesen kiállított tárgyak. Könyvek. Végre hozzá lehet nyúlni dolgokhoz, nem mint a múzeumban. Megjelenik Tamás. Mosolyog a bajsza alatt. Nagy öleléssel üdvözöl. Jó itt. Jó, hogy van ilyen rendezvény. Vele örülünk. Körbevezet. Majd projektoron lisztbe rajzolok, ami kivetítve visszakacsint a falon. Fényinstallációk. Megpróbáljuk lencsevégre kapni. Egész jól sikerül néhány. Attival is készítünk egyet. Klassz lenne korhű ruhákban pózolni, de talán legközelebb. Többször megfordul a fejemben, hogy milyen hangulatos lenne egy bált rendezni, szépen felöltözve, ruhában – kalappal, vagy frakkban – cilinderrel. Lelki szemeimmel látom is. Nagy áldás a képzelőerő, de persze így könnyű, ha a háttér adott. Majd átmegyünk a másik termekbe, ami a kiállításoknak ad otthont. Mitroi Timea és Valer Sasu alkotásai. Igazán galériás hangulata van. Elveszünk a részletekben. Egy-egy képet közelről, majd távolról is emésztgetünk. Ilyenkor sokszor szempont, melyiket tenném ki a falra vagy melyik markánsan más. Nézzük a képeket, majd a címet s találgatunk. Timi közben valakit épp körbevezet s mesél. Jó az ajtóból nézni a művészt, ahogy az alkotásai körülölelik. A hatalmas tér is kicsit összeszűkül, fekete-fehér kavalkádban fürdik. Mindkét művész képei között találunk kedvencet, majd kisétálunk és megnézzük, hogy áll a bográcsos. Kész van, de még forró, hát a kert feltérképezésével folytatjuk a felfedezést. Sorba ültetett kis fák, egy szép tisztás. Gyerekek fociznak, Zalánék tollasoznak. Idilli kép. Valóban kicsit visszavitt a gyerekkorba, amikor nem néztük, hány óra van vagy épp ki írt üzenetet, ki hív és miért. Gábor is mesél. Jó érzés tölt el, látom, hogy örülnek, hogy az ódon családi terek megtelnek élettel. Mint régen.

Agáth néni is itt van, szeretettel üdvözöljük egymást. Tudta, hogy jövök. Reméltem, hogy ő is. Kicsit úgy érzem, ő a ház lelke. Rám mosolyog, megkérdi, hol fogok erről az eseményről beszámolni. Elülteti a bogarat a fülemben. Nosztalgiázunk, milyen jó volt a karácsonyi interjú, nemrég ismét a kezébe akadt — mindkettőnknek egyformán kedves emlék. Majd ismét vissza a termekbe, néhány festményt meg kell még egyszer nézzek. Van ez így. Közben a tollasütők is felszabadulnak. Jöhet az önfeledt játék. Beugranak a gyerekkori képek. Lehet akkor mobilisabbak voltunk, de a kacagás hangszíne nem változott. Bámuljuk az eget s örülünk, hogy süt a nap. Majd leülünk. Van zsíros kenyér és hagyma. A bográcsos is szépen fogy. Érkeznek az emberek, csendben nézem, mennyi ismerős arc. Lassan kezdődik a koncert is. Ágáth nénivel még elbeszélgetünk az épületről, régi időkről, évkönyvekről, a színházunkról, a tavalyi évad előadásairól. Kellemes délután volt s még nem ért véget. Zene, estébe nyúló beszélgetések várták a maradókat s a későn érkezőket.
Fehér Imola
Fotók: Lévai Zoltán