Sajtófotókból nyílt kiállítás Nagykárolyban
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) hetedik alkalommal szervezte meg a Brassai Sajtófotó-pályázatot, melynek anyagából kiállítás nyílt a nagykárolyi Károlyi-kastélyban. Szűcs László, a MÚRE elnöke a kiállításmegnyitón elmondta, a pályázat fő célja felhívni a figyelmet a sajtófotó fontosságára. Látható, hogy a különböző lapokban egyre nagyobb felületet foglalnak el a képek, a szerkesztők annál kevésbé foglalkoztatnak sajtófotósokat. Anyagi meggondolásból a lapok nem alkalmaznak fotósokat, az újságírók telefonnal, jobb esetben nem megfelelő fényképezőgépekkel készítenek sajtófotókat, minimális hozzáértéssel. A kiírásra előbb a romániai magyar lapok fotósai jelentkeztek, majd a külhoni térségekből is érkeztek fotók. Kedvelt műfajok a hír, az eseményfotó, portrék, szociofotók, riportfotók és sportfotók. Ebben az évben már lehetett drónokkal készült fotókat is készíteni. Nem kötelező olyan fotókkal benevezni, melyek már megjelentek valamilyen újságban, lapban. Vannak egyéni és sorozatfotók, a kiállításokon a sorozatfotók közül csak egy kép szerepel. A kiállítás minden évben több városba is eljut. Szűcs László konkrét eredménynek tekinti, hogy a pályázatnak köszönhetően az elmúlt évben megalakult a MÚRE-n belül a sajtófotó szakosztály. A fotósok látásmódját jelentősen meghatározza a társadalmi helyzet. Míg 2021-ben a COVID hatása volt érzékelhető, a 2022-ben készült fotókon az aszály. Szűcs László kiemelte, hogy veszélyben vannak a hagyományos, nyomtatott sajtótermékek. Ezt megérzik a Szatmár megyeiek, hiszen megszűnt a magyar nyelvű napilapjuk, ami nagyon sajnálatos. Miközben azt mondjuk, hogy ellenőrzött forrásokra van szükség, hogy ne álhírek jussanak el az emberekhez, s bár igen fontos lenne a szerkesztett tartalom, lapok szűnnek meg, ezzel teret adva az álhírek terjedésének.

Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotóművész, a kiállítás egyik szervezője is kapott díjat, amit a kiállításmegnyitón vehetett át. Elmondta, hogy az idei kiállítás anyaga lényegesen eltér a tavalyitól. Más fotósok munkái tekinthetők meg, akik másként látják a világot.
A kiállítás a hónap végéig látogatható.
A Brassai Sajtófotó-pályázat díjazottjai:
Brassai-fődíj
Szőllősi Mátyás
Anyóka című képéért, továbbá Szerelmespárok és Ottmaradók című sorozatáért
Riportfotó kategória díja megosztva
Sánta István Csaba Aqua című képéért és Slow című sorozatáért
Sportfotó kategória díja megosztva
Kerekes István Varázslatos pillanat, továbbá Na, vajon mi lesz? című képeiért
Ótos András Vágta című sorozatáért
Szociofotó kategória
Klárik Loránd Bandázás című képéért
Hír, esemény-, dokumentarista fotó kategória díja
Szerda ZsófiaTánc a dukátért, valamint Kolbásztöltő verseny Bácskertesen című sorozatáért
Pataki Hajnal Tánctanítás című képéért
Bikfalvi Zsolt Freece című sorozatáért
Drónfotó kategória díja
Huszár Szilamér Szent Anna-tó, valamint Templom és kolostor Gyergyószárhegyen képeiért
Szigeti Vajk István Fény árnyék, Havasi legelő, valamint Krakkó völgyhíd című képeiért
A Holnap Kulturális Egyesület Natura-különdíja
Molnár Edvard Halpusztulás, valamint Madarász című sorozatáért