A múlt emlékei nem csupán kövek, falak és tárgyak összességei, hanem közösségeink identitásának alapjai. Vannak azonban olyan emberek, akik számára ezek az értékek nemcsak kutatási területet, hanem hivatást és életformát jelentenek. Mihálka Nándor régész, műemlékvédő, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PNMET) elnöke elkötelezett a múlt feltárása, az értékek megőrzése mellett, és fontosnak tartja, hogy mindazt, ami a múltunkból ránk maradt, a következő nemzedékeknek is továbbadjuk. Középiskolásként vett részt az Erdélyi Kárpát-Egyesület és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PNMET) által szervezett nyári táborok egyikében, az ott szerzett élmények indították el azon az úton, amely a történelem, majd a régészet felé vezette. Ma szabadúszó régészként dolgozik, kutatásainak központi helyszíne a nagyváradi vár, miközben doktori tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetem keretében végzi. Muzeológusként az Arany János Emlékmúzeum munkatársa, a PNMET elnökeként pedig a regionális örökségvédelem összehangolásán dolgozik. Munkája egyszerre szól tudományos kutatásról, közösségépítésről és értékmentésről. A társaság február 21-én Szatmárnémetiben tartotta idei első konferenciáját, az elnököt ez alkalommal kérdeztem pályájáról, a műemlékvédelem aktuális kihívásairól, a régész hivatásról és terveiről.

– Mikorra vezethető vissza a műemlékvédelem és a régészet iránti érdeklődésed?
– Középiskolás koromban vettem részt az Erdélyi Kárpát Egyesület és a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság által szervezett nyári táborok egyikén, amelyet Dukrét Géza alapító elnökünk vezetett. Ott ragadott magával igazán ez a világ. Öt ilyen táborban vettem részt, és azt hiszem, ez volt az a gyújtópont, amely a történelem, majd később a régészet felé irányított. Azóta is ebben élek és dolgozom.

– Mely területeken tevékenykedsz jelenleg?
– Szabadúszó régész vagyok, a nagyváradi vár a második otthonom; 2006 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal ott dolgozom. Belőle írom a doktori disszertációmat a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Emellett Nagyszalontán az Arany János Emlékmúzeum muzeológusaként a település régészetére és épített örökségére koncentrálok. A PBMET keretén belül viszont sokkal nagyobb területet, a partiumi és a bánsági régiót szeretnénk lefedni, értékmentéssel, műemlékvédelemmel, a következő generációk oktatásával foglalkozunk.

– Milyen kihívásokat látsz a műemlékvédelem területén?
– A főbb turisztikai útvonalakon elhelyezkedő, nagyobb településeken megmaradt épületállománnyal kevesebb a gond, viszont vidéken komolyak a problémák. A kúriák, a mezőgazdasághoz kapcsolódó emlékek – például a magtárak –, illetve a népi épített örökség, utcák specifikus homlokzatai, melléképületei, az iparhoz kapcsolódó emlékek tűnnek el. A fejlődés hatására előbb a nádfedeles házak tűntek el, most a tornácos parasztházak következnek. Ezeket a teljes pusztulás előtt dokumentálni kellene. Az európai uniós finanszírozásoknak és különböző, kisebb-nagyobb támogatásoknak köszönhetően több középkori vár, templom és kastély is megújult, köszönhetően az elkötelezett településvezetőknek és a szakemberek. Ugyanakkor még mindig számos védendő helyszín van, például temetők – az érmelléki csónakos temetők vagy a zsidóság temetkezési helyszínei –, amelyek szintén gondoskodást igényelnek.

– Elnökként milyen feladatokat látsz el?
– Az elnök itt egy tiszteletbeli pozíció, fogaskerék vagyok a rendszerben. Igyekszem irányítani a munkafolyamatokat, megtalálni a legjobb megoldásokat, kibékíteni a különböző emberi természeteket, felkeresni a társszervezeteket. A folyamatos kommunikáció a feladatom.

Fontos számomra a tagság frissítése, ezért „turnézunk”, elmegyünk a nagyobb településekre, bemutatjuk a társaságot és próbáljuk megnyerni magunknak a történelem, a helytörténet és a műemlékek iránt érdeklődőket. Lehet valaki passzív tag, aki előadásokra jár, de jobb, ha aktív, aki a saját településén végez helytörténeti kutatást.

A szakmai koordinátori szerep a legnagyobb felelősség. Dukrét Géza harminchárom éven át szinte egyedül vezette a társaságot. Amikor halála után elvállaltam az elnökséget, csak azzal a feltétellel tettem, hogy az alelnökök és a titkár segítik a munkát, melyből a tagság is kiveszi a részét. A mai világ a csapatmunkáról szól. Folyamatosan tanulunk, de érzésem szerint jó úton járunk.

– Milyen terveitek vannak?

– Kollégáimmal sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan lehetne a társaságot új alapokra helyezni. Csapatban gondolkodunk, túl sok a feladat ahhoz, hogy egyetlen személy foglalkozzon vele. Így vannak alelnökeink, akik területi elnökök. Kiöregedő egyesület vagyunk, fontos célunk a fiatalítás. A mai, digitalizált világban nehéz a fiatalság megszólítása. Szeretnénk feléleszteni a honismereti táborok szervezését, mert a fiatalokat így lehet igazán megszólítani. Fontos feladatunk a könyvkiadás is: jelenleg kilencvenkilenc kötetünk jelent meg a Partiumi Füzetek sorozatban. A monográfiák és temetőkutatások hosszú távon komoly alapot jelenthetnek akár későbbi tudományos munkákhoz is. Terveink között szerepel az évente két alakalommal megjelenő Partium nevet viselő folyóiratunk szakmai színvonalának megtartása, emelése is. Továbbra is ragaszkodunk az évi két alkalommal megrendezésre kerülő konferenciáinkhoz, tavasszal a Honismereti Találkozót, ősszel a háromnapos országos konferenciát szervezzük. Szeretnénk beleszólni a műemlékállomány feltérképezésébe, és veszélyeztetett épületeket javasolni a védendők listájára, feléleszteni a Partiumban és a Bánságban az Erdélyi Értéktár kutatásokat. Emléktáblát szeretnénk állítani az arra érdemeseknek.

– Mennyire nehéz ma régésznek lenni?
– Ez kemény szakma. Nyáron esetenként negyven fokban, télen van, hogy mínusz tízben is dolgozunk, ráadásul ma már nincs klasszikus régészeti szezon: a mentőásatások egész évben zajlanak. A régészet a műemlékvédelem fontos része. Az örökségvédelmi előírások nem véletlenek: azért vannak, hogy egy-egy település múltja ne vesszen el egy-egy beruházás során.

– Vannak konfliktusok a beruházások során?
– Előfordulnak. Főleg, ha többszereplős a történet. A régésznek együtt kell működnie a tervezőkkel és a megrendelőkkel. Néha pszichológusnak is kell lennem: el kell magyaráznom a tulajdonosnak, miért szükséges feltárni a telkét. Fontos megértetni, hogy nem akadályozni akarjuk a fejlesztést, hanem értékeket mentünk a tudományos szempontokat figyelembe véve.

– Hogyan látod a társaság társadalmi szerepét?
– A profikat és a műkedvelőket egy asztalhoz kell ültetni, mindenkinek van tanulnivalója a másiktól. A települések lakóinak számba kell venniük saját értékeiket – az épített örökséget, a híres személyiségeket, temetőiket, mindazt, ami múltunk része. Olyan változások zajlanak körülöttünk, amelyek gyorsan eltüntethetik ezeket az értékeket. Amit nem írunk le, nem dokumentálunk, nem fényképezünk le, az eltűnik. A célunk változatlan: megőrizni és továbbadni mindazt, ami a múltunkból ránk maradt.