Országos tantárgyverseny házigazdája Szatmárnémeti

A Magyar Kisebbség Történelme és Hagyományai tantárgyverseny országos szakaszának Szatmárnémeti ad otthont, a VI–VII. osztályos diákoknak szóló megmérettetés április 26–28. között zajlik.

A tantárgyverseny a romániai magyar kisebbséghez tartozó fiatalokat vonja be olyan közös tevékenységekbe, amelyek a nyelvet, a történelmet népszerűsítik, ugyanakkor elősegítik a nemzetek közötti dialógus létrejöttét. A romániai magyar kisebbség történelmét ismerni rendkívül fontos, hiszen csak így lehetünk tisztában azzal, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hova tartunk. A verseny minden évben más városban kerül megrendezésre, ebben az évben az országos bizottság Szatmárnémetit választotta. A tantárgyversenynek a Szatmárnémeti Református Gimnázium épülete ad otthont.

Az ország 13 megyéjéből 70 diák érkezik az országos döntőre, ők azok, akik továbbjutottak a megyei szakaszon megtartott versenyekről. A megmérettetés csapatverseny formájában zajlik, minden csapatban két-két diák szerepel.

Szatmár megyét négy csapat, azaz összesen nyolc diák képviseli. A VI. osztályosok kategóriájában egy csapat Vámfaluból, egy a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, a VII. osztályosok kategóriájában két csapat vesz részt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból. A megnyitó ünnepség április 26-án, pénteken 16.30 órakor veszi kezdetét a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia nagytermében.