Elek Kinga informatikatanár és Gál Gyöngyi magyartanár kezdeményezésére megalakult a Szatmári Könyvklub. Az alábbiakban az alakuló ülésen elhangzott gondolatok szerkesztett változatát közöljük.

Elek Kinga: Régóta felmerült az igény, hogy Szatmárnémetiben is legyen egy könyvklub, hiszen sokan hiányolják ezt a közösséget. Aki olvas, nagyon örül, ha találkozik olyan emberekkel, akik szintén olvasnak. Sajnos ma már alig vannak olyan közösségek, ahol olvasmányélményekről lehet beszélni. Számomra nem ment könnyen az egyéniségem kialakulása. Tinédzser koromban nagyon nehezen ment, ahogy teltek az évek megelégeltem a nem magamra találást. Idővel jött a könyvek segítségével és úgy éreztem, hogy az, amit a színjátszás ad a színésznek, hogy önmagára leljen, nekem azt a könyvek adták meg. Én ebből raktam össze önmagam. Azok a darabkák, amiket a könyveken keresztül kirajzoltak egy képet és létrehozták az egészet. Ahogy öregszem, kezd kialakulni, hogy ki vagyok, de még mindig nincs teljesen felépítve, mert számomra akkor igazi egy ember, ha hiteles. Én mindig szerettem volna hiteles lenni, ebben segítettek a könyvek. Minden könyv elolvasása egy lépéssel előbbre vitt. A lényeg az, hogy igazak legyünk és ne mindenféle magunkra aggatott tulajdonságokkal bájologjunk mások előtt.

Elek György: Egyre több olyan rendezvényt és különböző eseményeket szerveznek, melyek célja az olvasás népszerűsítése, az olvasás fontosságára történő felhívás. Az olvasásról kialakult vélemények megoszlanak. Vannak, akik azt állítják, hogy olvasnak az emberek, igaz, nem szépirodalmat és nem tudományos munkákat vagy szakkönyveket, hanem szórakoztató műfajokat, melyek nagy része külföldi szerző fordítása. Olyanok is vannak, akik angol nyelven olvasnak. Van egy egyre jobban szűkűlő réteg, akik még mindig olvasnak klasszikusokat és kortársakat egyaránt.

Mi a valódi probléma? Mivel az olvasás időt és figyelmet igényel – bizonyos könyvek esetén ismereteket is – egyre kevesebben vannak azok, akik prioritásként tekintik az olvasást. Sokkal egyszerűbb a fotelbe dőlve, vagy a kanapéra heverve megnézni egy filmet. Mások inkább a telefon képernyőjéről olvasnak, arra hivatkozva, hogy a ma emberének nincs ideje hosszabb szövegek olvasására, amire nekik szükségük van, gyorsan elolvassák a telefonról. Ezt a megállapítást olyan személyektől is lehet hallani, akik véleményformáló szereppel is rendelkeznek. A fiatalok is hivatkoznak rájuk és meggyőződéssel állítják, hogy elég, ha csak a telefonról olvasnak. Ezekből a fiatalokból lesznek majd pedagógusok, lelkipásztorok, közéleti és politikai szereplők… Ők lesznek majd a véleményformálók, a példaképek, a megmondóemberek.

Van egy réteg, melynek tagjai azt vallják, hogy ők olvasnak. Ők azok, akik másokat is olvasásra ösztönöznek, hangsúlyozva az olvasás fontosságát. Itt vetődik fel egy újabb kérdés: mikor olvasnak azok, akik fontosnak tartják az olvasást, mert az olvasásra való bíztatáskor arról is beszélni kell, hogy miről kell lemondani az olvasás érdekében? Ha mindenki amiatt panaszkodik, hogy túlterhelt, folyton elfoglalt, fáradt, mikor tud időt szakítani olvasásra, hogy az idő alatt tudjon koncentrálni a szövegre? Mindenkinek van egy foglalkozása amiért fizetést kap, azok, akik ezt hivatásként végzik, rámegy az egész napjuk, alig marad szabadidejük. Ha a főfoglalkozás mellett mellékfoglalkozásokat is végeznek, az még jobban megterheli őket. És a hobbiról még nem beszéltünk, ami szintén időt és energiát vesz igénybe. Ha elkezdjük egyik-másik ember tevékenységét elemezni, sokszor tapasztalhatjuk, sok mindennel foglalkozik, de valamennyivel csak felszínesen.

Régebben az emberek viselkedésén, gondolkodásmódján, jellemében, beszédstílusában meglátszott az olvasás.

Most is így van?

Bartalis Andrea: Az egyik kedvenc könyvem, amit elhoztam erre a találkozóra Visky András: Kitelepítés című regénye. Azért is kedvelem ezt a könyvet, mert a memoár irodalom áll a legközelebb hozzám. Akkor is, ha igaz a történet, akkor is, ha egy kicsit fikcióval ötvözi a szerző. Én még mindig nem tudtam túljutni a középiskolás korom kedvenc olvasmányán, Émile Ajar: Előttem az élet  című művén. Azért is, mert jó pragmatikus és sokszor úgy érzem, hogy aki az irodalmat írja, arra törekszik, hogy nagyon magas, nagyon fennkölt, nagyon jó legyen. Sokszor annyira bonyolult, hogy nem is értem miért kellett megírni. Nagyon szeretem, ha valaki megír egy-egy igazságot, ami nincs szépen megfogalmazva, de rá kell jöjjünk, hogy még mindig így van.

Elek Kinga: Visky András mondta, hogy számára az olvasás lelkigyakorlat. Én úgy gondolom, hogy aki felfedezi azt, hogy az olvasás valóban tud lelkigyakorlat lenni, az onnantól kezdve olvasni fog. Az olvasás nem egy kötelező tevékenység, hanem az a tevékenység, ami felüdíti a lelket. Onnantól, hogy az olvasást lelkigyakorlatként műveljük, már nem kérdés mikor szánunk rá időt. El kell jutni arra a szintre, hogy az olvasás boldoggá tegyen, szükségletté váljon.

Gál Gyöngyi: Én Ady Endre Barna ég alatt című versét hoztam. Azt szeretném aláhúzni, hogy könyvet ajánljunk egymásnak, és egyfajta személyiségi építkezésen vegyünk részt, ami egy szűkebb társaság keretén belül ismételhető. Nem egyszer tapasztaltam, hogy azok a könyvek hozták meg talán a legjobb olvasmányokat, amiket valaki ajánlott. Én az olvasmányélmény kedvéért, a társaságért szeretném, ha működne a könyvklub, hogy megbeszéljük és építkezzünk. Több alkalommal szembesültem azzal, hogy a diákok nehezen olvastak el bizonyos műveket, ha utaltam valamire, nem volt meg a visszajelzés, ami azt igazolta, hogy olvasták. Remélem a könyvklubban olyan személyekkel fogok találkozni, akik olvasnak.

Póti Eduárd: Én nagyon szeretek olvasni és minden alkalmat megragadok arra, hogy olvassak. Nem feltétlenül szépirodalmat olvasok, és nem is szakirodalmat. Ezeknek is megvan a maga helye és szerepe minden olvasó embernek az életében. Ha odajutok, hogy olvashatok saját örömömre és szórakoztatásomra, akkor mindig a könnyedebb sztorizgatósabb irodalom az, amihez hozzányulok. Nem azért olvasok, hogy műveltebb legyek, hogy sokkal intelligensebbnek vagy okosabbnak tűnjek, hanem szórakozni szeretnék, nem megfejteni a nagyon magasztos és bonyolult szólamokba elbújtatott mély gondolatokat. Nem hiszem, hogy keveset olvasnak az emberek. Ugyanúgy, mint kétszáz évvel ezelőtt az volt a szokás, hogy Shakespearét olvasták, Shakespeare korában sem biztos, hogy az emberek azzal szórakoztak, hogy a középkori egyházi szerzők műveit olvasták azért, hogy szórakozzanak. Ahhoz, hogy értő olvasók legyünk, hogy ne a bulvárhíreket olvassuk, és az még szórakoztasson is, két dolog kell: az első, ami nagyon fontos az, hogy ki kell művelni az embert ahhoz, hogy olvasóvá váljon. Ezt meg lehet tenni családon belül már kisgyermek kortól. Azok a gyerekek, akik olyan családban születtek és nevelkedtek, ahol ha nem mást, legalább a Bibliát és az újságot elolvasták, azok olvasókká válnak. Meg kell teremteni a belső igényt arra, hogy az ember olvasni akarjon. Aki olvas és szeret olvasni azt tudja, hogy ha felnyit egy könyvet, nem csak a betűket látja, hanem minden megelevenedik előtte és az teljesen más világ, ahány könyv, annyiféle világ. Mivel annyi világ és annyi lehetőség van, csak az a kérdés, hogy megtaláljuk-e magunkat az olvasásban? Ha az olvasás megadja azt a célt, amire vágyunk, kielégíti az igényeket – az ember szereti kielégíteni az igényeit minden formában –, akkor olvasni fog. Ha soha nem volt igény, hogy ily módon táplálkozzunk szellemileg, lelkileg, akkor az igény nem fog jelentkezni soha.

Matusinka Beáta: Elgondolkodtam azon, hogy mennyire változtak az olvasási szokásaim. Tizenévesen mindent elolvastam, amit kellett és ami eljutott hozzám. Sok olyat is olvastam, ami nem biztos, hogy hozzám szólt, nem érintett meg. Egy ideje megengedem már magamnak azt, hogy ha valamit elkezdek, nem biztos, hogy befejezem. Inkább arra figyelek, mi az, ami megszólít egy könyvben. Az lehet egy cím, egy borító. Ha már megszólított, akkor általában végigolvasom. Nagyon befolyásol az akkori hangulatom. Ha változik az élet, abbahagyom, lehet két-három év múlva újra előveszem, lehet sosem. Régebben a szépirodalmat kedveltem, ma már inkább az önfejlesztő, az élet értelmét boncolgató könyv. Jelenleg Buda Lászlónak a trilógiáját olvasom: Mit üzen a lelked?, Mit üzen a tested?, Mit üzen az életed?

Szatmári Könyvklub néven létrejött egy Facebook-csoport is, ehhez csatlakozhat bárki, aki nem csak szívesen olvas, de olvasmányélményeit szívesen meg is osztja másokkal.