A művészeti oktatásban van egy jól bevált klasszikus módszer, amin nem érdemes sokat változtatni. Nem lehet merev tanterv szerint haladni, mindig alkalmazkodni kell a diákhoz és a témához – állítja Nyiri Zoltán képzőművész, tanár. Az alábbiakban őt kérdezem.

– Kezdjük az elején. Hol és mikor születtél?
– 1951. november 21-én születtem Abafáján. 1332-ben említik először Abafaya néven. Eredetileg valószínűleg a Beng határrészben feküdt és egy török kori pusztítás után települt át mai helyére. A 15. században összeolvadt a kolozsmonostori apátság által telepített Apáti faluval. 1595-ben a dunántúli származású brenhidai Huszár Péter pápai főkapitány kapta adományba Báthory Zsigmond fejedelemtől, attól kezdve a brenhidai, majd brenhidai és kövesdi báró Huszár család birtoka volt Torda, 1876-tól Maros-Torda vármegyében.

– Milyen hely volt Abafája gyerekkorodban?
– Abafája akkoriban egy mesébe illő falu volt, mára teljesen összeolvadt Szászrégennel. Három kastély, pontosabban három főúri rezidencia állt a településen: Gyulai-, a Bornemissza- és a Huszár-uradalom. A Huszár bárók olyan embereket neveltek mint Mikes Kelemen, a két világháború között Dsida Jenő a család házi tanítója. Gyakori vendég volt nálunk Wass Albert, a Kemény bárók és más arisztokrata családok tagjai is.

– A kastélykert legendás helynek számított. Mit lehetett ott látni?
– A kastélykomplexum a főútra nézett, mögötte egy körülbelül egy négyzetkilométeres park terült el, mesterséges tóval. A tavat egy forrás táplálta, lehetett rajta csónakázni, volt sziget és csónakház is. Ha túl sok volt a víz, a felesleget a Maros egyik ágába vezették. Később elromlott a zsilip, nem javították meg, a víz elárasztotta a parkot, annak fele mocsárrá vált.

– A park növényvilága is különleges volt.
– A tóból kitermelt földből alakították ki a Rókadombot, amelyre szerpentin vezetett fel. Ritka fák, évszázados tölgyek, különleges fenyők voltak ott. Akadt olyan fa is, amelyik az év során többször változtatta a színét. Olyan hatalmas tölgyek álltak, amelyeket négy-öten sem tudtunk körülérni. Ezeket mind kiirtották az 1989 utáni változások során. A fákat tűzifának hordták el, a kastélyok tégláit építkezésekhez használták fel. Egyedül a lóistálló maradt meg, amelynek egykor márványpadlója volt – ma gyermekotthon működik benne.

– Hol tanultál először?
– Elemis koromban Abafáján jártam iskolába. Tehetségkutatók érkeztek a marosvásárhelyi Művészeti Líceumból, akik olyan gyerekeket kerestek, akikről úgy gondolták, hogy megállják a helyüket a művészeti iskolában. Felfigyeltek rám, és azt tanácsolták, hogy ott folytassam a tanulmányaimat.

– Milyen volt a marosvásárhelyi Művészeti Iskola?
– Akkoriban olyan alapot adott, aminek nem volt konkurenciája. Ez volt az ország egyetlen magyar nyelvű képzőművészeti líceuma. Az osztályban szatmári, bihari, kolozsvári és székelyföldi diákok tanultak együtt. A líceumi felvételi majdnem olyan nehéz volt, mint egy egyetemi vizsga: egy helyre öt jelentkező jutott.

– Mitől volt különleges az oktatás?
– Kialakult egy egészséges versenyszellem. Olyan kitűnő szaktanárok sora vezetett be a művészeti ismeretek bonyolult és izgalmas világába mint Piskolti Gábor, Bordi András, Bordi Géza, Hunyadi László, Izsák Márton. A tanárok rendkívül felkészültek voltak, sokan egyetemi tanárok, akik a középiskolában is tanítottak. Kémiából például olyan ismereteket kaptunk, amelyeket a festészetben és a szobrászatban is alkalmazni tudtunk: oxidokról, szerves vegyületekről, pigmentekről tanultunk. Fizikából a fény- és színtan kapott hangsúlyt. A művészettörténet átszőtte a történelem- és irodalomórákat is. A földrajztanárunk dr. Dragomán Pál volt, Dragomán György író nagyapja.

– Hol folytattad tanulmányait?
– A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen. Itt már tizennyolcan pályáztunk egy helyre. Egy szakon nyolc hely volt, százötven jelentkezővel. Az első felvételimen két századdal maradtam le, így bevonultam katonának. A második felvételin elsőként jutottam be.

– Milyen szakokon tanultál?
– Az első két évben hagyományos táblafestészeten Sima Paul és Fulger Radu tanítványaként, a harmadik-negyedik évben a monumentális festészetet is tanulmányoztam Ciato Victor és Tóth László irányításával.

– Hogyan alakult a pályakezdésed?
– Évfolyamelsőként végeztem, így azt választhattam, amit akartam. A feleségem Szatmárnémetibe volt már kihelyezve, oda szerettem volna menni, de nem volt hely. Szebent választottam egy későbbi csere reményében, de ez nem jött össze.

– Végül mégis Szatmárnémetiben kötöttél ki.
– Igen, helyettes rajztanár lettem a Pionírházban. Később állást hoztak létre számomra, majd átkerültem a Népi Alkotások Házához.

– A rendszerváltás után tanítottál is.
– Vizsgáztam, és az Aurel Popp Művészeti Líceumban tanítottam nyugdíjazásomig. Ez a munka nagyon közel állt hozzám. Sok tanítványom van, akik ma már ugyanebben az iskolában tanítanak, mások elismert képzőművészek lettek.

– Mit tartasz a művészeti oktatás legfontosabb elemének?
– A tanár munkája, a diák tehetsége és a szorgalom együtt számít. A sok reform inkább ártott. A művészeti oktatásban van egy jól bevált klasszikus módszer, amin nem érdemes sokat változtatni. Nem lehet merev tanterv szerint haladni, mindig alkalmazkodni kell a diákhoz és a témához.

– Hogyan látod ma a képzőművészet helyzetét?
– Nem lehet pontosan megmondani merre tart. Rengeteg stílus keveredik, a klasszikus vonal egyre jobban háttérbe szorul. Nem áll közel hozzám a túlzottan elvont, gesztusos, véletlenszerű művészet.

– Mit jelent számodra a festészet?
– A festészet mesterség, hivatás, életforma. Az alapokat meg kell tanulni, erre épül rá a kreativitás, és abból lesz művészet. Ábrázolni bárki megtanulhat, de gondolatot, üzenetet vinni a képbe sokkal nehezebb. Akkor vagyok elégedett egy festménnyel, ha tudok vele beszélgetni.

– Milyen jelentős kiállításaid voltak? Milyen alkotótáborokban vettél részt?

– 1977-től napjainkig minden megyei csoportos kiállításon részt vettem. Egyéni kiállításom 2016-ban és 2019-ben volt. Alkotótáborban vettem részt Kárpátalján (1985-ben), Marcalin (1998-ban), Vaján (1991-ben), Marcalin (1992-ben), a 2010-es években több alkalommal Vetésen és Oţeloaián.