„Mondtam, innen nincs kijárat…”

| szeptember 11, 2024 |

Szatmárnémeti 1944. szeptember 16–19-i bombázásának emlékezete

 

Szereplők:

  1. idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia
  2. fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia
  3. Wagner Julianna Salviana
  4. Tircsi István kispap
  5. Dr. Dobos János
  6. Korlát atya
  7. Gyurkovics főtisztelendő
  8. Görbe László
  9. Szép Julianna
  10. Szép Sára
  11. Auguszta nővér
  12. Hedvig nővér
  13. Öreg néni
  14. Kovács nagyságos úr
  15. Bozóki bácsi
  16. Interjút készítő újságírónő

Bevezető:

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: Fel s alá járkál, zaklatottan. Egy pillanatra megáll és a közönség felé fordulva: Ezt nem szabad elfelednie az utókornak, erre emlékeznie kell.

Újságírónő: A második világháború talán legnagyobb csapását mérte Szatmárra 1944. szeptember 16-án. Hogy élte meg ezeket az eseményeket?

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: A bombázások, az óvóhelyek mélyére és sötétjébe menekült emberek nagy részének a halált, a bunker pedig a sírgödröt jelentette, mely fölött az épületromok zártak hantot. Azon a napon a város nagy része martalékká lett. A Püspöki Palotát is találat érte, melynek következtében több mint harmada bedőlt, és vele az óvóhely is megsemmisült. Huszonketten próbálták ott átvészelni a rettenetet, de közülük csak egy maradt életben, Tircsi István szeminarista.

1. Jelenet

Visszaemlékezéseit írja a nővér: egy íróasztalnál és fennhangon olvassa, majd a színpadon megelevenedik a memoárja (a fiatal Szimpliciát játszó diák ismétli az idősebb szövegét és úgy veszi át a szót).

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: Húsvétkor kiadták a vakációt a gyerekeknek, és megmondták, hogy nem kell visszajönni, majd csak, ha hívják őket, mert akkor már zavargások voltak. A fiatalságot hazaengedtük. (Ezt egyszerre ismétlik, így veszi át a szót).

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: (a rádió előtt vannak, várják a híreket, s közben takarítanak, beszélgetnek a hét eseményeiről) (átveszi a szót): Volt, aki vonattal ment, volt pedig, aki azokon a szekereken tért haza, amelyeket berendelt a Városháza faluhelyről. Ketten már az úton meghaltak, mert bombaszilánk érte őket.

Wagner Julianna Salviana: Irgalmazz, Istenem lelküknek! Olvasd, olvasd tovább!

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Mária Sigismunda vitte haza a lánytestvérét, aki itt tanult, és mindketten a szekéren meghaltak (itt mindketten elhallgatnak, leülnek).

Wagner Julianna Salviana: Gondold meg, elhelyeztek a püspökségre. Olyan nem szívesen megyek, de a papír a kezemben van, menni kell. Valami rossz előérzetem van. (Megfogják egymás kezét).

Wagner Julianna Salviana: (Zavartan, hogy a csöndet megtörje) Azt hallottam, hogy Nagykárolyban is bombáztak, hogy tizenkét bombát löktek az olajgyárra, de ez nem érte a gyárat, hanem túlment rajta.

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Szatmárnémetiben az állomás környékén, a Szamos partján dobtak le párat.

Közben a rádióban a következő hallatszik: „Nyírség, zavarórepülés, zavarórepülés!”

Wagner Julianna Salviana: Ez halljuk minden héten kétszer, háromszor, néha minden este. Én ebbe belebolondulok. (kicsit már tébolyultan a félelemtől) Talán észrevették, hogy nálunk a gimnáziumban német sebesült katonák voltak elszállásolva, itt, a képzőben pedig magyar sebesült katonák.

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: (feláll s szinte rettegve) Addig rajzolnak bennünket ezek a „fehér galambok”, az angolok, míg egyszer sorra kerülünk. Mi leszünk az első bomba áldozata.

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Menjünk, húzzuk meg a vészcsengőt, hogy mindenki az óvóhelyre eljuthasson, időben.

Wagner Julianna Salviana: Várj csak, hallgassuk tovább a híreket.

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Minek? Azt, amit tudnunk kell, tudjuk, jönnek, bombáznak! Húzzák a vészcsengőt – mindenki lefagy a színpadon, szembe a közönséggel.

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: Tyukodi tisztelendő úrtól hallottuk, hogy mi történt a Püspöki Palotával, az óvóhelyen lévőkkel, és, hogy a nővér az utolsó percben is Máriához énekelt. Ő volt a legfiatalabb. Azelőtt együtt dolgoztunk három évig az internátusban a gyerekek között. A takarításnál, az ebédlőben, mindig együtt voltunk. Egy évvel volt időseb mint én. Nagyon sajnáltam, nagyon szerettem. A másik három nővért is ismertem, ők idősebbek voltak, a háztartást vezették a püspökségen, de Salvianaval együtt dolgoztunk.

 

2. Jelenet:

Zene (Nem szabad félni felvezető zenéjére) – megjelennek a színpadon.

Görbe László: Már az első támadás után hatalmas félelem és rettegés lett úrrá a város lakosain.

Szép Julianna: Sokan összecsomagoltak és vidékre menekültek.

Bozóki bácsi: Szatmárnémeti porban, füstben, lángokban hevert.

Sammó Oszkár: Az utakon, országutakon, szekereken, gyalogosan, járműveken folyt az emberáradat.

Bozóki bácsi: A pánikszerű menekülés még erősebben vett erőt a védtelen lakosságon.

Szép Sára: Tömegesen menekültek el hazulról a családok.

Bozóki bácsi: A kosárban tyúkok és libák.

Szép Juliánna: Az ölekben gyermekek.

Görbe László: Ki a házból! Ki a városból!

Szép Julianna: Csak ne Szatmárnémetiben!

Szép Sára: Szatmárnémetibe bomba ütött, lerombolta az egész belvárost és a Zalán utat is!

Görbe László: Az országutak feketék voltak a menekülő tömegtől.

Szép Sára: Kóbor kutyák és portyázó betörők paradicsoma lett a város.

Szép Julianna: Mi pedig a katolikus püspökség óvóhelyére menekültünk.

 

3. Jelenet

1. szín

Újságírónő: Magát a bombázás napját hogyan élte meg?

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: Eljött a tizenhatodika, szombat, akkor nem én voltam szolgálatban. Este nyolc óra tizenöt perckor húzták a vészcsengőt, és akkor is lementünk az óvóhelyre.

Kovács nagyságos úr: A Jézuskát ne feledje nővérem, ne feledje!

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Igen, igen, igaza van nagyságos uram. És ön velünk tart? Mindig azt mondogatja, hogy bombázásokra nagyon jó búvóhelye van az emeleten, a két ajtó között, még mindig így gondolja? Biztos nem jön le velünk?!

Kovács nagyságos úr: Köszönöm, nem nővérem, nagyon jó helyem van nekem, bombabiztos!!! (Kacagva hagyja ott a nővért, mindenki lefagy a színpadon).

Öreg Körtvélyesi M. Szimplicia: De aznap, a vacsora után csak lement az óvóhelyre és ott halt meg, míg az az ajtó, amiről beszélt nem nyílt meg, egyben maradt.

Auguszta nővér: Minden megvan, ha esetleg megsérülne valaki? Felszerelés, kötőszerek, minden, ami kell?

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Igen, igen! Kétszer is ellenőriztem. (idegesen, félve)

Auguszta nővér: Ne reszkessen már Szimplicia, ne reszkessen, hisz nem tudja: Ha Isten velünk, ki ellenünk!

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Igen igaz, de nem az Isten dobálja ránk azokat a bombákat, hanem az angolok.

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: Aztán hallottuk, hogy az ablakok kitörnek, a malter téglástól hull… Mondtam is, hogy…

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Innen nincs kijárat, mi innen nem szabadulunk ki.

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: De mégis megszabadultunk.

 

2. szín

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: Aztán elmúlt a veszély, lecsengettek, hogy elmentek a repülők, mert mindig csengő jelezte, ha elmentek.

Helga nővér: Gyertek, nézzük meg a bombázás nyomait!

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Nővéreim, nézzetek már, mi ez?

Helga nővér: Olyan mint egy bomba.

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Atya Úr Isten, ez tényleg egy bomba!

Hogy nem robbant fel?

Helga nővér: A Mindenható az övéire vigyáz!

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Az leesett, és nem robbant fel, nem nyílt ki.

Helga nővér: Értesítsük a katonaságot. Ők tudni fogják mit kell tenni.

Auguszta nővér: Meg ne közelítsék. Még felrobbanhat. Majd később jönnek a katonák és elviszik.

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: Akkor még volt riadó szerdán és csütörtökön, de már másfelé dobtak le egy-egy bombát a városban, vagy a Szamos-parton. Ahogy elmúlt a bombázás, minden csupa rom volt. Az volt a szerencse, hogy ahogy elment a fiatalság, a bombázás előtt, mi, akik itt maradtunk a házban, leszedtük a belső ablakokat, és lefektettük a földre.

Auguszta nővér: Mit csináltok? Ha bomba ér, az is tönkremegy, mert az porrá ver mindent!

Fiatal Körtvélyesi M. Szimplicia: Majd a Jóisten eldönti mi lesz! Ha megmaradnak, megmaradnak, ha megmaradunk, megmaradunk!

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: De megmaradtak! Bombázás után mindet, az egész házon fel tudtuk tenni úgy, hogy másfelé sehol egy ablak nem volt, de a mi házunkon a belső ablak mindenütt rajta volt.

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: Akkor telt az idő, mondták, hogy visszavonult a német és a magyar csapat, elszállították a sebesülteket, és jön az orosz, az angollal, akik bombáztak. És jöttek is tankokkal az utcán. Borzasztó volt, mert lövöldöztek az itt maradt német és magyar katonák az ablakból rájuk, olyan csetepaté volt, hogy csoda.

 

4. Jelenet

Menekülés az óvóhelyre.

Szép Sára és Szép Julianna énekel: Nem szabad félni

Szép Sára: Olyan rég találkoztam a barátokkal. Mikor kezdődik már a gimi? Ott mindig csak jókedv volt. A gimnázium bezárt. Az iskolába járókkal nagyon ritkán találkozunk. És? És apa? És apa hol van? Válaszoljatok!!! Miért nem kapok választ? Mi történt a gimivel? Miiiiiiiii? (sírva fakad)

Szép Julianna: Ne sírj kicsim, minden rendben lesz! Apa vissza fog jönni, és a gimi is helyreáll. Csak ne sírj!!!

Szép Sára: De biztos? Megígéred?

Szép Julianna: Megígérem kicsim, csak ne sírj!

Gyurkovics főtisztelendő: Már húsvétkor kiadták a vakációt a gyerekeknek és megmondták, hogy nem kell visszajönni, majd csak ha hívják őket, mert akkor már zavargások voltak. Volt, aki vonattal, volt, aki a városháza által berendelt szekereken tért haza. Ketten már a szekéren meghaltak… mert bombaszilánk érte őket.

Szép Sára: Nem Mária Sigismunda volt? Ő és a lánytestvérei is így mentek haza.

Szép Julianna: Beleegyezően lehatja a fejét!

Szép Sára: De hisz – hisz ők a barátaim voltak. Minden szerettemet elveszítem… (édesanyjához rohan és átöleli)

Szép Sára: énekel. Nem szabad félni (1. Kuksi dala) a refrént együtt éneklik az édesanyjával.

Mindenki (együtt mondogatják): NEM SZABAD FÉLNI!

 

5. jelenet

1. szín.

Újságíró: Volt még más szerencsés túlélője a bombázásoknak?

Idősebb Körtvélyesi M. Szimplicia: Igen, többek közt Tircsi István kispap. Dr. Dobos János teológiai professzor számolt be utólag az eseményekről pontosan, az ő visszaemlékezései vannak a kezembe.

Dr. Dobos János (elkezdi olvasni): A vacsora utáni szentséglátogatást elvégezve, siettünk megtenni az előkészületeket a várható riadóra. Az ablaknyitogatásnál már erős repülőgép morgást hallottunk. Felszedve tehát kabátjainkat, óvóhelycsomagjainkat, nyugodtan mentünk le az óvóhelyre. Közben már szóltak a szirénák is.

Hedvig nővér: Korlát és Manfrédi főtisztelendő urak?

Tircsi István kispap: A rádió mellett maradtak a folyosón.

Tircsi: (Kezdik a rózsafűzért, vezeti az imát. Keresztet vet és kezdi a Hiszekegyet): „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében; és Jézus…” – (közben megérkezik Korlát és Manfrédi főtisztelendők).

Korlát atya: veszélyben vagyunk, sok Sztálin-lámpa ég és erős morgás észlelhető. (Futólag felülvizsgálta a felszerelést). Minden megvan? Mert szükség lehet rájuk. Víz? Csákány? (Ránéz a vészkijáratra). Azzal a vészkijárattal nincs minden rendben. Nyitva van! Miért van ez nyitva? (Próbálja bezárni, nem sikerül). Jöjjenek segíteni! (Akkor sem sikerül). Attól tartok, hogy kicsapódik és a villany fénye kilátszik, vagy pedig a légnyomás hatol le a pincébe. (Mindenki imádkozik s figyeli, hogy eleinte csak távoli robbanások hallatszottak, majd egyre közelebb robbantak a bombák. Tovább imádkoznak.)

Tircsi: (Halkan suttogja Korlát atyának): Egyre közelebb hallatszik az ablaküveg-csörömpölés.

Szász Teréz néni: Jaj. (Halkan elsírja magát)

A rózsafüzér végén a szokásos fohászokat mondták, amikor a villany kialudt. Manfrédi főtisztelendő úr gyertyát gyújtott.

Gyurkovics főtisztelendő: Lehet közel a vég, ezért kérem önöket, bánják meg bűneiket, indítsák fel a tökéletes bánatot, hogy tiszta lélekkel kerüljünk Teremtőnk elé! (Mindenki magába néz, fejét lehajtja).

Gyurkovics főtisztelendő: (Mikor az áldáshoz felállt, egész testében remegett s a hangja elcsukló, akadozó volt.) „Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked és adja meg a békét, és én feloldozlak téged bűneidtől az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2. szín

A színt ketté kell választani, hogy az események tudósítása érthető legyen:

Dr. Dobos János: 8 óra 15 perckor egymás után gyúltak ki a Sztálin-gyertyák az egész város fölött a zúgás már igen erős a fejünk fölött. Lementem a pincénkbe, ahol a Kanonok úrnak beszámoltam a látottakról. Csendben várunk és elkezdünk imádkozni. Most már megremegünk a lehulló bombák idegromboló süvítésétől és megrázkódunk a bombák robbanásától. Mind több és több bomba zuhan a városra, egyik-másik a közelünkbe eshetett le, mert ablakaink csörömpölése a válasz ezekre.

Dr. Dobos János: Még egy ideig ég a lámpánk, majd egy bomba valahol elszakítja a vezetéket, mert kialszik a lámpa és gyertyát kell gyújtanunk a félelmetes bombazáporban, amely állandóan hull, mintha soha nem akarna véget érni. A légnyomás már többször kioltotta gyertyánkat, de azért az ijedtségen kívül semmi bajunk. Kínos, hosszú percek telnek el. Már nem beszélünk, mindenki magával van elfoglalva, el kell készülni a legrosszabbra, a halálra is, hisz ahhoz csak egy közeli bombarobbanás szükséges, hogy pillanatok alatt befejezzük életünket. Már talán több mint egy órája tart a légiriadó és a bombázás. Egyszer csak lélegzetem is visszafojtva figyelem egy bombasorozat süvítését. Borzalmasan vijjogó hang, a szívem a torkomban dobog, mintha fejem fölött közeledne, aztán egy rettenetes csattanás, robbanás, hirtelen nagy világosság, s aztán halálos csend.

(Hangeffekt: bombatalálat. Mindenki a földre esik és ottmarad).

 

Görbe László és Szép Sára levele a síron túlról (a halálból, mintha visszaüzennének, felkelnek és elmondják a monológjukat).

Görbe László: Görbe László vagyok, kint még a nyár nem múlt el, itt lent mégis fázom, de nem szabad félni. Tegnap kész lett a káplán úr kabátja, elégedett volt vele, hiszen tökéletesen áll rajta. Karácsonykor viselni fogja. Apám büszke lesz rám, mikor hazatér, igen, büszke lesz, ha el nem lopják a sorsomat.

Wagner Julianna Salviana: Csodálatos az Úr. Szatmáron nem kívánta a bűnösök halálát, hanem tisztalelkű, fiatal, akarattól, tervektől duzzadó papok, kispapok, apácák engesztelő halálát óhajtotta. Az Ő akarata volt. Legyen meg az Ő szent akarata.

Szép Sára: A nevem Szép Sára, egy negyedik osztályos gimnazista lány vagyok, tanulmányaim hamarosan véget érnek, hosszú élet áll előttem. Egy kedvenc énekesnőm gyönyörű hangjával meghódította a világot, engem elkápráztat ez a világ, a csillogás, úgy szeretnék énekesnő lenni. Szeretnék én is hasonló karriert. S hogy miért ezt az utat választottam magamnak, miért pont a zenét!?… (ének) … mert a zene az kell…

 

Körtvélyesi M. Szimplicia: Nyolcvan évvel ezelőtt szeptember 19-én csupa üszök, füst, korom borította a várost. A háború soha be nem hegedő sebeket ejtett a városon. Ha ki is hal az a nemzedék, aki ezt látta, a mi lelkiismeretünket ne temessük el, ami álmából is felriadva nemet kiált a bombázásra, az embertelen indíttatású deportálásokra. Az újabb nemzedék ne legyen maga is gyilkos, lelkiismeretét tartsa ébren az emlékezet.

(A zene az kell éneket éneklik, majd a zene megy a háttérben. Mindenki fog egy gyertyát és meggyújtják, elhelyezik a színpad elején és közben mond egy áldozat nevet).

 

  1. Dr. Kovács Gyula (1869–1944), rektor
  2. Szeibel István (1896–1944), tb. kanonok, irodaigazgató
  3. Dr. Korlát (Frink) Ferenc (1909–1944), szemináriumi lelki igazgató
  4. Dr. Gyurkovics Károly (1896–1944), p. kamarás, h. irodaigazgató
  5. Manfrédi Gáspár (1915–1944), szatmárnémeti hitoktató pap
  6. Dr. Juhari (Jurkó) Gábor (1918–1944), udvari káplán és iktató
  7. Papp Dénes (1901–1944), marosvásárhelyi hitoktató pap
  8. Békési (Bart) József (1925–1944), papnövendék
  9. Samó Oszkár (1922–1944), papnövendék
  10. Somosi Béla (1925–1944), papnövendék
  11. Erni Irén M. Pancracia (Csanálos), irgalmas nővér
  12. Kaiser Erzsébet M. Leopoldina (Szinfalu), irgalmas nővér
  13. Martin Mária M. Serena (Mezőfény), irgalmas nővér
  14. Wagner Julianna M. Salviana (Csanálos), irgalmas nővér
  15. Szász Teréz, háztartásbeli
  16. Szép Julianna, háztartásbeli
  17. Szép Sára IV. gimnazistás diák
  18. Bozóki bácsi, kőműves
  19. Molnár Antal, szobainas
  20. Görbe László szabó tanuló
  21. Ifj. Figus Illinyi Albert, katonai szolgálatot teljesítő világi ferences
  22. Szimplicia nővér (nemrég távozott el közülünk).

Vége.

 

Csorján Árpád József