Minden váltás válságból indul, krízisből származik

Bartha Krisztina pszichológus, pszichoterapeuta – egyéni és párterápia –, szexuálterapeuta, tréner, egyetemi előadó. Szakmai filozófiája az, hogy mindannyian képesek vagyunk a fejlődésre és a problémák sikeres megoldására. Hiszi, hogy a hatékony együttműködés alapja a nyitottság, az önmagunkkal és a másokkal való találkozás képessége, az elhatározás a változásra. Ennek kulcsa sokszor az időzítés, hiszen az időben felfedezett gondok és gátak könnyebben leküzdhetők.

– Az identitás kérdését élénken vitatják a társadalomelméletben. Az érv lényege az, hogy a régi identitások, amelyek olyan sokáig tartották egyensúlyban a társadalmat, hanyatlóban vannak, új identitásoknak adják át a helyüket, és töredezetté teszik a modern egyént mint egységes szubjektumot. Te hogyan látod ezt a folyamatot?

– Egyetértek, ma már az identitásra sokkal összetettebb jelenségként gondolunk. Ebben az összetettségben viszont sok a bizonytalanság a több nézőpontúság, aminek a hatására számos kérdés merül fel pl. az értékrendek hasonló széttöredezettsége is következménye az identitás átalakulásának.

– Az identitás ma már többnyire multikulturális kontextusban jelenik meg. Milyen szerepet tölt be napjainkban a nemzeti kultúra, és hogyan hódít az egyetemes kultúra? Milyen mértékben tud megmaradni a lokális kultúra?

– Az előbb említett sokszínűség számomra azt is jelenti, hogy megfér, sőt kerek egészet tud alkotni a lokális, a nemzeti és az egyetemes kultúra az egyénben. Az, hogy ezt hogyan alakítjuk, kinek van szerepe ezek megfelelő továbbadásában és ezt a szerepet jól tölti-e be, már más kérdés. Úgy gondolom, hogy a család teszi le mindhárom kultúra iránti fogékonyságot. A lokálist azzal, hogy a közvetlen környezetet, az ehhez kapcsolódó értékeket megmutatja a gyermeknek, elvárja a lokális sajátosságok iránti tiszteletet, odafigyel arra hogy miként adja át az ehhez kapcsolódó értékeket, egyáltalán hogyan kommunikál helyi értékekről. Hasonlóképpen a nemzeti kultúra iránti érdeklődés a családban indul, a mondókákkal, népmesékkel, népdalokkal, hagyományőrzéssel, később erre az iskola, az egyház is épít és az otthonit bővíti. Az egyetemes kultúra iránti érdeklődés szintén jöhet otthonról, például ha külföldi utazások kapcsán egy család nem csak a felszínes szórakozási lehetőségeket ragadja meg, hanem kulturális barangolásba is kezd. Ha a gyermek/fiatal megkapja azokat az alapokat otthonról, amivel képes különbéget tenni az értékes és az értéktelen, a kommersz és a valós értékek között, akkor válogatni is fog tudni és mindhárom szinten megfelelő ízléssel és jól mérlegelve tud dönteni arról, hogy mit használ fel a környező világ értékeiből.

– Milyen kapcsolatban van a népi kultúra, a nemzeti kultúra és a nemzeti identitás a globalizáció korában?

– A népi kultúra szerintem kiveszőben van. Kisgyermekes anyukaként azt látom, hogy a mondókázás, a népi gyermekjátékok és a népzene még jelen vannak a hétköznapokban, de ezen a szinten megreked a népi kultúra iránti nyitottság. A viseletek, az ünnepeinkhez kapcsolódó néphagyományok, a népi bölcsességek megfogadása vagy a hagyományos foglalkozások már nagyon háttérbe szorulnak. A nemzeti identitáshoz még csak-csak kötődnek, de abba már igazán kevesen gondolnak bele és még kevesebben integrálják a magyar népi kultúrát a nemzeti identitástudatba. Egy-egy nyugati szokás nagyon könnyen átveszünk, végig sem gondolva, hogy a saját hagyományaink épp úgy részei lehetnének ennek az egyetemességnek és ilyen értelemben divatosak is és helyük is van a mindennapjainkban.

– Lehet-e a kultúra tekintetében is európaiságról beszélni, formálódik-e európai identitás, és mi történik a nemzeti kultúrákkal a globalizáció folyamatában?

– Nem érzékelem különösebben az európaiság gondolatát, főleg a hétköznapokban való megélését. A nemzeti kultúrák szerintem még mindig dominálnak. Az európai sokszínűségnek másrészt helye is van, kell hogy legyen a világban, kár lenne ezt feláldozni az európaiság oltárán. Szerintem hat ez ellen egy (vagy több) másik erő is, ami pedig az amerikai kultúra, ami a globalizációt felerősíti és felül is írja az európaiság tényleges megélését.

– Identitásválság vagy identitásváltás korát éljük?

– Is-is. Minden váltás válságból indul, krízisből származik.

– Az identitásőrzéshez intézmények kellenek: család, templom, iskola, civil szervezetek… Működnek ma ezek az intézmények?

– Működnek, de számos értelemben másképp és ez önmagában is vezethet értékrendbeli változásokhoz, elbizonytalanodáshoz és válságok egész sorához.

– A kultúrát ezután a világnézet és viselkedés sokféleségéből értjük, beleértve azokat az életmódokat és attitűdöket, amelyek a világ különböző közösségei részei?

– Ez egyféle – mégpedig bizonyos értelemben nagyon tág, más értelemben pedig hiányos értelmezés – lehet. A kultúra számomra nemcsak világnézet és viselkedés, hanem hagyomány, esztétikai értékek, ízlés, művészet is. Ez lehet egy közösséghez tartozó, szűkebb jelentésű és a világ több közösségére egyaránt kiterjedő tágabb jelentésű is.

– A kultúra szorosan kapcsolódik az egyéni fejlődéshez, mind intellektuális, mind szellemi szinten, amelyet egyesítenek egy adott közösség tevékenységével és érdekeivel. Milyen eredményekkel jár a mai társadalomban ez a kapcsolódás?

– Ez számomra egy nagyon általánosító kérdés. Ha az egyéni fejlődés, az intellektuális kapacitás, a megfelelő motiváció kialakítása rendjén megtörténik családi és intézményi szinteken is, akkor az egyén a saját kulturális tudását, értékrendjét, világnézetét vissza tudja forgatni a szűkebb és tágabb közösségébe. A modern közösségekben azonban nincs meg feltétlenül az az értékátörökítés, ami minden esetben kialakítja ezt a visszacsatolást.