A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont és a Szamos folyóirat a Szatmár Megyei Tanács támogatásával szeptember 2-án szervezte meg az idei Szamos-napot. A LiterArt Magyartanárok Egyesülete, a Harag György Társulat és a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia társszervezésében megvalósuló rendezvény keretében pénteken kora délután a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont székházában szakmai tanácskozáson vette részt mindazok, akik rendszeresen közölnek a Szamos folyóiratban. A IV. Szamos-nap egyik fontos kérdése az volt, hogy milyen elképzelések szerint kell megújítani a Szamos folyóiratot és a Szamos Diákirodalmi Kört ahhoz, hogy a lap mindenki számára érdekes, olvasmányos és tanulságos legyen, a kör pedig minél több fiatalt szólítson meg és segítse őket alkotói tevékenységük fejlesztésében.

A tanácskozás keretében Gál Gyöngyi magyartanár, a LiterArt Magyartanárok Egyesületének elmondta, hogy az általa vezetett egyesület statútumában benne van a tehetséggondozás, így kapcsolódott a Szamos Diákirodalmi Kör tevékenységébe és a Szamos kulturális, társadalmi és közéleti folyóirathoz is. Hozzátette, az elmúlt években azokat a diákokat igyekeztek megszólítani, akik kreatív írással foglalkoznak, akiknek lehet még szándékukban sincs, de az íróasztalából már kikerült olyan vers, rövid próza, akár mese, amit a Szamos közölt. Valamennyi magyartanár fontosnak tartja, hogy a szárnyukat próbálgató gyerekek írásait elolvassák, ez óriási sikerélmény, motiváció. Elismerte, hogy Szatmár megyében a nyomtatott sajtó nincs jó állapotban, emiatt nyilván még inkább hangsúlyosabbá válik az, hogy minőségi legyen az, ami megjelenik a még megmaradt nyomtatott sajtóban. A Szamos körüli tevékenységekbe többnyire a szatmárnémeti középiskolák kapcsolódtak be és a Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a vidék — Nagykároly és környéke, valamint Tasnád — kevésbé, pedig ott is vannak tehetséges gyerekek. Ezért Gál Gyöngyi megkérte a magyartanárokat, hogy nagyobb figyelemmel kísérjék ezeket a tevékenységeket és ne csak a diákok munkája legyen az, amivel a LiterArt Magyartanárok Egyesülete a közönség elé áll, hanem akár a magyartanárok írásai is, hiszen a tanárok is találkoznak olyan élményekkel, melyek kapcsán elindul egyfajta érdeklődés egy-egy terület iránt, és ezt meg lehetne osztani a szélesebb olvasóközönséggel. Gál Gyöngyi arra is kitért, hogyan lehetne a LiterArt állandó tevékenységeit összhangba hozni a Szamos folyóirat rendezvényeivel. Elmondta, a pedagógusok, a diákok és a szülők számára is fontos, hogy egy-egy sikeres verseny után beszámolók jelenjenek meg a nyomtatott sajtóban. A tehetséggondozás nem azt jelenti, hogy az iskolapadban, a tanterv alapján történik, ez plusz munkát jelent, áldozatot kíván a felkészítő tanárok részéről is, éppen ezért megérdemlik, hogy ott legyenek a nyomtatott sajtóban. Az elképzelésekről is szó esett, elhangzott, hogy tervezik egy, a Szamos és a LiterArt közös szervezésében létrejövő tehetséggondozó tábor megszervezését.

Török Enikő tanítónő elmondta, úgy gondolja, hogy ki kell nevelni a következő generációt, aki majd belép a Szamos Diákirodalmi Körbe. A szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskolában már az elemi osztályokban fontos irodalmi tevékenységek zajlanak, saját osztályújság készül, míg Rus Annamária és Tivadar Melinda magyartanárnők segítségével iskolaújság is megjelenik. A pedagógus meglátása szerint az irodalmi tevékenységeket minél korábban el kell kezdeni, ezért az általános iskola diákjai és tanárai továbbra is együttműködnek a Szamos folyóirattal.

Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató elmondta, számára megdöbbentő adat volt, hogy egy napilapnak csak a nyomdaköltsége havi tíz-tizenötezer euró, ehhez még hozzáadódik több más, szintén nem kis összegű költség (az adat a Szatmári Friss Újság nyomtatott változatának megszűnése kapcsán látott most nyilvánosságot). A Szamos és a lehetőség, amit a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont kínál, biztosít egy bizonyos összeget a lap megjelentetésére, és a szatmári olvasóközösségtől azt várja el, hogy vállalja fel azt a nem piaci alapon szerveződő munkát, ami hiányzik a papír mellől. Frigy meglátása szerint az, amit a Szamosban látunk, sokkal inkább egy közösségnek, a munkának a lenyomata. Ha van itt tehetséggondozás, akkor annak itt van a lenyomata, ha vannak gondolkodó emberek, akkor annak itt kell legyen a lenyomata, ha vannak közösségért tenni akaró tehetséges fiatalok, akkor itt kell legyen a lenyomata. Egy olyan intézmény mint a hagyományőrző forrásközpont ennek a kereteit tudja megteremteni, utána önszerveződő, szeretetteljes munkában lehet azt tovább vinni, hangsúlyozta, hozzátéve azt is, hogy ha mindenki beleteszi azt, amihez ért és amit szeret, akkor a Szamos akár bővített formában is élni tud. A Szamosnak is útkeresése lesz, hogy a magaskultúrát akarja elvinni, vagy az olvasást népszerűsíteni, vagy a kettő között tervez valahol. Mindennél fontosabb az, amit a közgazdaságtan targetelésnek nevez: el kell dönteni, ki az a célcsoport, akinek szánjuk? — mutatott rá Frigy.

Besenyődi Judit, a Szamos Diákirodalmi Kör elnöke, a lap Diákirodalom rovatának szerkesztője azt tapasztalja, hogy nagyon nehéz megszólítani a diákokat, a IX–XII-es korosztály elég keveset ír, ha írnak sincsenek azon a szinten fogalmazás szempontjából, mint ahol lenniük kellene. Elismerte azt is, hogy van egy kis csoport, melynek tagjait a Szamos Diákirodalmi Kör meg tudta szólítani, ők lelkesen írogatnak, rendszeresen jelentkeznek és fejlődés tapasztalható náluk. Besenyődi Judit elég sok diákkal foglalkozik a háttérben, ennek a munkának remélhetőleg meglesz az eredménye. Szerinte mindenképpen foglalkozni kell azokkal, akik próbálkoznak. Azokat a diákok, akik tehetségesek valamiben, az iskola is elég erősen „foglalkoztatja” — ami nem baj —, őket küldik versenyekre és foglalkozásokra, tehát eléggé leterheltek épp emiatt. Egy másik dolog, hogy nem is igazán menő ma már, hogy a fiatalok írjanak és közöljenek írásokat, véli. Ugyanakkor szerinte zárkózottabbak is a diákok mint régebben voltak. Ha írnak valamit, úgy érzik, hogy az az övék, beletették a lelküket, de azt ne lássa más. Ez a zárkózottság valószínűleg köszönhető a járványidőszaknak is, de az is tény, hogy a fiatal generáció nehezen nyílik meg. Régebben a fiatalok beszéltek egymás közt érzelmekről, a mai fiatalok nem beszélnek az érzelmeikről, ha valaki érzelmekről akar velük beszélni, akkor elhatárolódnak, sorolta Judit a tapasztalatait, emlékeztetve arra, hogy a jó írások a lélekből fakadnak.

Muhi Sándor művészeti közíró, helytörténész úgy látja, nagyon megváltozott a kommunikációnak a módja. Izgalmasnak és igaznak tartotta, amit Besenyődi Judit a korosztályáról mondott, de szerinte nemcsak a pandémia, hanem a körülmények is, amelyek között felnőnek, atomizálják a társadalmat. Muhi óriási dolognak tartja azt, hogy a Szamos felvállalta a fiatalokat, felvállalta, hogy fórumot, találkozókat biztosít számukra. Az a folyamat, az a vonulat, az a fajta népszerűsítő, mozgalmasító tevékenység, ami itt zajlik, egy nagyon egészséges dolog. Ezen a vonalon nem csak el lehet indulni, ezen a vonalon haladni lehet. A generációkat is közelebb hozza, nyitottabbá teszi az embereket. Az pedig, hogy a mai fiatalok nem nyílnak meg, igaz, de nem úgy működik, hogy megpróbáljuk őket szóra bírni, hanem közel kell kerülni hozzájuk és lehetőséget kell adni arra, hogy maguk szólaljanak meg, és akkor nagyon izgalmas dolgokat fedezünk fel a gondolkodásmódjukról, az érzékenységeikről, a csalódásaikról és a sikereikről, illetve az egész világlátásukról, ami semmivel sem rosszabb mint az idősebbekké volt annak idején, állítja Muhi.

Könyvbemutató és koncert

Délután a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia nagytermében folytatódott a program, itt elsőként Besenyődi Judit, a Szamos Diákirodalmi Kör elnöke, a Szamos folyóirat Diákirodalom rovatának szerkesztője köszöntötte a résztvevőket és nyitotta meg a rendezvényt. Elmondta, hogy a 2019 januárjában indult újra a Szamos folyóirat. Erre az alkalomra negyedik évfolyamának a 9. száma, illetve a Szamos Plusz harmadik példánya jelent meg. Ugyancsak az utóbbi négy év során került az olvasók kezébe két diákantológia és több Szamos-kiadvány. Ebben az évben jelent meg továbbá a Papírfecnik a szélben című diákantológia, Frigy Szabolcs: Társadalmi diskurzusok Szatmárban című tanulmánykötete és nem utolsósorban IllesztgetŐ címmel a saját kötete, de jelenleg is folyamatban van több kiadvány előkészítése.

A Szamos Plusz 2022 kiadvány rövid bemutatása után a Szamos folyóirat legkedvesebb szülöttjéről, a Szamos Diákirodalmi Körről is beszélt, elmondta, hogy céljuk és feladatuk a tehetségek felfedezése mellett az is, hogy lehetőséget biztosítsanak számukra a bemutatkozásra, segítséget nyújtsanak a fejlődésben, publikálási lehetőséget biztosítsanak azok számára, akik erre igényt tartanak. Bár a huszonegyedik században a fiatalok nagyobb részének nem az irodalom vagy más művészeti ág megismerése, gyakorlása a legfőbb szórakozási területe, viszont egyre több példa igazolja, hogy azok, akik megkapják a kellő bátorítást és segítséget, szívesen szakítanak időt irodalmi köri tevékenységekre.

Az idei Szamos-nap annyiban különbözött az eddigiektől, hogy a szakmai beszélgetés mellett nem csak a Szamos-kiadványokat mutatták be, hanem színvonalas kulturális programmal ajándékozták meg a szatmáriakat: Bertóti Johanna könyvbemutatója és koncertje a nagyközönségnek szóló ingyenes programpont volt.

Bertóti Johannának az Almából ki, körtébe be című verseskötetét és a megzenésített verseket tartalmazó CD-jét Bessenyei Gedő István dramaturg, a Harag György Társulat művészeti igazgatója és Bálint Katalin meseterapeuta mutatta be.

Bessenyei Gedő István először a folyóirattal kapcsolatosan hangsúlyozta, hogy a társulat a Szamos újraindulásától együttműködik a lap szerkesztőivel és a Szamos Diákirodalmi Körrel, hozzátéve, hogy ez a továbbiakban is így lesz. Felhívta a figyelmet arra, hogy becsüljük meg ezt a folyóiratot, annál is inkább, mert a Szatmári Friss Újság megszűnése után — ami „szomorú veszteség a közösségünk számára” — úgy áll a jövőnk, hogy a jelen állás szerint a Szamos az a folyóirat, ami még van nekünk, és amiben reménykedünk, hogy a közösségünk írott platformja és fóruma tud lenni. Bármennyire is értelmiségi, és bármennyire is kérdéses, hogy ez az értelmiségi egyáltalán mit jelent és fontos-e, azt szeretem benne, hogy mégsem elitista, és el tud jutni elég széles rétegekhez is, akik nem jutnak hozzá írott sajtótermékekhez, akik számára ez az egyetlen magyar nyelvű írott sajtótermék — mutatott rá Bessenyei.

A továbbiakban Bertóti Johannával Bessenyei Gedő István és Bálint Katalin meseterapeuta beszélgetett. Bessenyei Gedő István bemutatta Bertóti Johannát, akivel már évek óta jó szakmai kapcsolatot ápol, majd aprólékosan elemezte az Almából ki, körtébe be című kötetet. Bertóti Johanna beszélt a versírásról, a zeneszerzésről és a koncertekről.

Bertóti Johanna az első verseskötetének — a kötet 2020-ban jelent meg a Koinónia kiadónál, és tavaly gyermek- és ifjúsági kategóriában Szép Magyar Könyv díjat kapott Budapesten, a 92. Ünnepi Könyvhéten — dalait bemutató koncerten vidám hangulatot teremtetett, a gitárkísérettel előadott dalok szárnyán sok izgalmas kalandra invitálta a közönséget, és a közös éneklés sem maradt el.

Bálint Katalin meseterapeuta elemzése Bertóti Johanna könyvéről

„Ami az igazságot illeti, meseterapeutaként először kicsit elgondolkodtam azon, hogy megfelelő személy leszek-e arra, hogy méltányolni tudjak egy gyermekvers kötetet. Aztán belelapoztam és megszűnt a bennem levő összes kétely. Versről versre haladva ott találtam magam a képzelet végtelen, színes és játékos terében… kinyílt bennem egy „kapu”, amelyik akárcsak a mesékben, ajtót nyit a bennünk élő, lelkünk mélyén szunnyadó belső kis gyermeki lényünkhöz. Pillanatok alatt ezen gyermeki „én”-em szemével kezdtem látni. Kiléptem a komoly felnőttes „én”-em korlátolt és aggodalmaskodó teréből és ott voltam a játék végtelen, dallamos és örömökkel teli világában. Bevallom őszintén, le se tudtam tenni a kötet, haladtam egyik versről a másikra. Csodáltam a képzeletem terébe megjelenő képeket, mert minden vers mintha egy tarka-barka, mintás, pöttyös vagy netalán csíkos mintázat lenne és egy olyan kép, melynek minden részlete a vers végére a helyére kerül. Ott álltam gyermekként az ablakban, pöttyös bögrével a kezemben és bentről csodáltam a téli, havas tájat, ott lehettem a tavaszi szellő táncában, és végig izgultam a kicsi hernyóval a „bundalevetésének” minden mozzanatát. Mindent láttam, sőt fel is merült bennem a kérdés, hogy hogyan születnek ezek a versek. Előbb íródnak a sorok, vagy netalán van olyan is, hogy kép alapján születik meg maga a vers?

A képiség és játékosság mellett dallamosság és zene minden sora a verseknek. Hogyan kapnak a verssorok dallamot?

Ami nagyon megragadott engem a verseskötetben, az a könyv illusztrációinak a leleményessége volt. Gyönyörű színes rajzok, továbbgondolásra hívogató képek, de emellett a legtöbb vers nem engedi csak úgy egyszerűen „elolvasni” magát, szinte egy fejtörő, egy rejtvényes hétpróba annak megfejtése, hogyan olvasható a vers. Persze minden a helyén van, segít a kép, segít a vers, csak rá kell jönni, például arra, hogy a „Ha megkapnám a rég óhajtott biciklimet” című vers úgy van megírva, hogy az olvasásához végig kell „tekerni” egy jól illusztrált pályán, és akkor szinte érezni lehet a „pedálozás” égig emelő örömét :) …ezek az ötletek tudatosak, vagy csak az ihlet hozta őket?

A verseket elolvasva először úgy tűnik, hogy hasonlatosan a mesék világához, egy általános, univerzális, időn és téren kívüli gyermeket szólítanak meg bennünk, aztán minden versben valahogy bele van csempészve egy fordulat, amely a jelen, modern kori valóságba hozza vissza az embert. Mert az, hogy van kukac az almában, a szilvában, a málnában, az nem egy korhoz kötött dolog, de az e-mail címben levő kukac az már vitathatatlanul a jelen időbe hozza az olvasót. Fontosnak érezte azt, hogy a jelen kor olvasóihoz szóljon, vagy cél volt az egyáltalán, hogy a versekben a saját világukra lelhessenek a gyermekek?

A dallam, a játék, a képzeletbeli tér, a gyermeki animisztikus világkép mind jelen van a versekben. Amit én mindenképp kiemelnék, az a lelki oldal, a viccesen, kicsit humorosan, de mégis precízen bemutatott jelenkori problémás élethelyzetek, melyekről igenis kell beszélni, melyekre igenis megoldásokat kell találni. Mindezekre csak akkor van lehetőség, ha először kimondásra kerül, tudatosul a probléma. Az „aha”, ez velünk is így történik állapot után jöhet csupán a „hogy is lehetne ezen változtatni” kérdés taglalása. Konkrétan erre példa a „Késés” című vers, amelyet, ha este anyával lefekvés előtt összebújva elolvas a család, akkor nagy nevetések között jöhetnek a felismerések, de a megoldáskeresések is. Kiknek is szól ez a vers? A mai társadalomban szinte minden család magára talál azokban a mondatokban, hogy reggel:

„Mindenki kapkod és szalad…

Mindenki útjába van a fikusz

Mindenki fél, hogy ott ne hagyja a sulibusz…

főleg, ha indulás előtt a lábán marad

a rózsaszín házi papucs…”

Tudatosan kerültek ilyen probléma felismerést elősegítő, tanító versek a kötetbe, vagy honnan jött az ötlet ilyen témáról írni?

Mindent összegezve azt gondolom, hogy nagyon értékes kötet az, amit a kezemben tartok. Esténként gyermekeinkkel közösen olvasva nemcsak vidám és örömteli perceket élhetünk meg együtt, hanem nagyon sok és értékes tudás is átáramlik a sorok között. Megtudhatjuk például, hogy „mitől virágzik a függöny”, azt, hogy hányféleképpen nevezi meg a magyar nyelv a szalad szót, mert bizony huncut kis dallamos versike által egy szinonimaszótár nyílik meg és minden erőfeszítés nélkül megtanulja a gyermek, hogy a szalad, a fut, a kocog, a nyargal, a lohol, a trappol, a vágtat, az elviharzik, a szedi a lábát — mind ugyanarról mesél — és ezt magyar nyelven ilyen sokféleképpen tudja kifejezni.

Megtanulhatja mi is a boldogság, hogy az ingalakúcsíkos blúzok is sokfélét kívánnak, hogy hálás lehet a gyermek az anyjának, és nem csupán azért jár az anyjának a hála, mert köztudottan ő a Mikulás barátja:) … nem lenne elég az este, hogy a kötetbe levő értékek felsorolását lefedje, így ezt nem is részletezném tovább, de azért még azt megkockáztatnám, hogy megkérdezzem, hogy ha már így kukacként „átfúrtunk” azon a bizonyos almán, akkor lesz-e a közeljövőbe lehetőségünk egy „körtére” találni… van-e tervben folytatás?

Akkor talán nem is marad más hátra, mint a kötet versei által ihletetten nemcsak gratuláljunk a könyvhöz, hanem jókívánságunkat is fogalmazzuk meg hozzá:

Ha „A veteményeskertben vetemények nőnek/ A virágoskertben virágok/ a japán kertben japánok”, akkor mi azt kívánjuk, hogy a költőnő tollából további versek és dalok lássanak napvilágot :).