Mérföldkő, de nem végállomás
A Szatmár Megyei Tanács és a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont szervezésében Kiválósági Oklevelet vehetett át Elek György 65. születésnapja alkalmából, a szatmárnémeti Iparosotthonban november 7-én tartott ünnepségen mutatták be a szerző ez alkalomra kiadott, Kiút című tárcakötetét.
Frigy Szabolcs iskolapszichológus, az esemény moderátora felvezetőjében Carl Rogerstől, a humanista pszichológia egyik nagy atyjától idézve — „Akit megértenek, az tartozik valahová” — hangsúlyozta, minden író, minden költő, mindenki, aki a kultúrának aktív szervezője, tesz azért, hogy megértsék, rámutatva arra, hogy a most bemutatott könyv, és minden más írása Elek Györgynek a költői, írói megértésnek egy-egy materializálódott megvalósítása.
Az élő kultúra működtetői
„A kultúrának két arca van. Olyan mint egy érme: van egy fej, meg egy írás. A kultúrának van egy olyan megszilárdult struktúrája, hogy szobrot állítunk költőknek, íróknak, akiket valamiért kanonizált az irodalom. Ennek is megvan az abszolút helye. A másik oldala az élő kultúra. Az élő kultúra sokszor arctalan, mert intézmények vezetői — magyartanárok, tanárok, óvónők, tanítónők — működtetik a jelen kultúráját, ez soha nem egy megszilárdult dolog, de iszonyatosan nagy szükség van rá” — magyarázta Frigy, rámutatva arra, hogy „akik itt ülnek, az élő, a most, a jelenben élő kultúrát működtetik. Ez köt össze tulajdonképpen minket.”
Frigy szerint olyan korban élünk, amikor nehéz kivívni a fiataloknak az elismerését. „Felnő egy olyan generáció, melynek tagjai nem látják a kész dolgok mögött a munkát. Az, hogy tiszta az utca, számukra természetes. Azt, hogy a gyerek megtanul írni-olvasni, késznek veszi a szülő is, de nem látja mögötte a munkát. A kultúra mögött sem látják sokan az elvégzett munkát. Nem látják azt, hogy emberek időt, kreatív munkát tesznek abba, hogy kultúrát teremtsenek és alkossanak”.
Születésnapok alkalmával szokás történeteket feleleveníteni, fűzte tovább Frigy Szabolcs, aki két írás — az egyik Jánk Károlynak egy öt évvel ezelőtti kötetben is megjelent mély, hosszú interjúja Elek Györggyel, a másik Bessenyei Gedő Istvánnak, a Magyar Arany Érdemkereszt átadásakor mondott laudációja — kapcsán egy dolgot emelt ki: mégpedig azt, hogy Elek György nagyon érzi a hétköznapi embereknek a beszédtémáit, a struktúráit, amelyek közel állnak hozzánk is. „Ez az életszerűség az, ami átüt Elek György minden munkáján. Ez nagyon szépen megjelenik az életművében is. Egyik írásában azt írja, hogy az ember életében két rész van: az egyik részben (ez a fiatalabb rész) betegségeket gyűjtünk, a másik részben azzal foglalkozunk, hogy az összegyűjtött betegségeket meggyógyítsuk.
A 65 év egy olyan életszakasz, amikor érdemes megállni. Miért fontos a társadalomban ez a hatvanöt év? Ezt a hatvanöt évet nem úgy kell venni, hogy valahol biológiailag vagy pszichológiailag valaminek a vége vagy a kezdete van, hanem vannak olyan társadalmi konvenciók, amikor lehetőséget kínál a társadalom, hogy megálljunk és egy kicsit visszatekintsünk” — fogalmazott a moderátor, aki a jelenlévőktől azt kérte, ne csak az írásokra reflektáljanak, de a saját életünkre is.
Elismerés és elvárás
A Szatmár megyei magyar kultúra éltetéséért és továbbörökítéséért, a nyomtatott magyar kulturális lapok újraindításáért és fellendítéséért, valamint a diákírók felkarolásáért adományozott Kiválósági Oklevelet Robert Laszlo, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont igazgatója nyújtotta át.

Köszönetet mondott azért is, hogy a forrásközpont referenseként számos eseményt szervezett, ugyanakkor arról biztosította őt, hogy az íróasztala továbbra is csak rá vár, számítanak a segítségére.
Az elkezdett munkát folytatni kell
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke köszöntőjében elismerte, Elek György sokszor kopogtatott az ajtaján és kért támogatást, de sohasem magának.

„Amikor bejelentette, hogy újraindítja a Szamost, fogtam a fejem, kételkedtem abban, hogy ez hosszú távon fenntartható. Aztán teltek az évek és ma már nyilvánvaló, hogy van létjogosultsága, sőt, a havonta megjelenő lap mellett megalakult a Szamos Diákirodalmi Kör is. Ma Szatmár megye az egyetlen az országban, ahol a fiatalok nyomtatásban látják az írásaikat. Az írott szép magyar szó nem csak a történelem folyamán volt Szatmárban a legszebb, hanem elmondhatjuk, hogy ma is az. Remélem, hogy az elkezdett munka folytatódni fog, a jó ötletek ezentúl is támogatást kapnak” — ígérte a megyei tanácselnök, elismerve azt is, hogy vitatható, kinek mennyire fontos a kultúra. „Minden háború a kultúráért folyt, most van éppen elég háború. Én azt szeretném, hogy vidékünkön kulturális háború folyjon” — zárta beszédét.
Nem lehúznak, hanem felemelnek
Lakatos-Fleisz Katalin egyetemi adjunktus, a Sugárút főszerkesztője a Kiút című tárcakötet kapcsán elmondta: „Számomra nagyon nagy meglepetés volt ez a könyv, annak ellenére, hogy ismertem korább is Elek Györgynek a munkásságát. Ez a kötet nagyon megszólított és az volt az első benyomásom, hogy van egy szem, aki figyel, és tűpontosan figyeli meg a dolgokat. A figyelem nagy hiánycikk a mai világban. Mindenki csak a magáét mondja, mindenki azt szeretné, ha őt hallgatnák, hogy ő fejezhesse ki magát, ő tudja elmondani, ami benne van. Itt van valaki, aki háttérbe helyezi magát — még akkor is, ha a kötet róla szól —, valahol tükröt tart a mi szatmári valóságunk felé, ebben a tükörben felismerhetjük magunkat. A másik meglepetés a finom egyensúly a konkrét és az általános között. Mindig van egy történet, amivel tudunk azonosulni, ami nagyon jól előkészíti azt az általánost, ami ezeknek a tárcáknak a lényege. Valamire kifutnak ezek a történetek. Ha csak elmélkedés lenne, az egy kicsit száraz lenne, megunná az ember. Ha csak történet lenne, akkor a történeteket kellene úgy kifutni, feszültséget kelteni benne, az sokkal nehezebb lenne. Így a történet és a valóság egybefogva naponta tapasztalható hatásokat fejez ki. Az írásnak a csodája, hogy ha valaki ezt értő figyelemmel, élesen, tömören, koncentráltan összefogja és elülteti, akkor az megszólít. Ezek a szövegek, hogy ilyen koncentráltan le vannak írva, felemelnek a valóságból. Nem lehúznak, hanem felemelnek” — hangsúlyozta.
Értékteremtés, értékőrzés, értékátadás
Gál Gyöngyi magyartanár, a LiterArt Magyartanárok Egyesületének elnöke elismerte, már a kötetcím is Elek György — az örök kereső ember — habitusát idézi fel benne. „Nem véletlen, hogy publicistaként így ismertük meg. Hozzáállása jelen van ebben a kötetben is, néha szigorú szókimondásával, látásmódjával keverednek romantikus fordulatok. Ez a tárcanovella műfajába is belefér. Tudjuk, hogy a tárcanovella műfaja valamikor nagyon divatos volt, olyan ismert írók, költők művelték mint Reviczky Gyula és Ady Endre. Tematikáját tekintve a kötet nagyon változatos. Olyan gondolatokat idéznek fel bennem, amelyek valóban élénken foglalkoztattak bennünket, és meglepő, pontosan fogalmazza meg azokat a kérdéseket, amelyek mindnyájunkat foglalkoztattak, és amelyekre mindannyian kerestük a választ. A kötetben tetszik az, hogy az értékteremtés, értékőrzés, értékátadás gondolata valahol mélyen mindenhol ott van” — összegzett.
Elgondolkodásra sarkall
Jáger-Péter Mónika magyartanár bevallotta, hogy amikor a könyv előszavát olvasta, arra számított, hogy a járvány időszakából hoz nekünk életérzéseket, rezdüléseket… „Amikor elkezdtem olvasni a kötetet, rájöttem, hogy többről van szó. A kötet lényegét abban látom, hogy a bezártságot követő időszakban — ha mondhatjuk így, hogy a járvány lezárta utáni időszakban is — mindenki számára van aktuális mondanivalója. Olyan családi, társadalmi, közösségi kérdéseket boncolgat, amelyek mindannyiunkat érintenek és ugyanakkor mindannyiunk számára egyfajta válaszlehetőséget kínálnak. Nem egyszerű kis történetek ezek, hanem a tárca műfajának eleget téve — megvan a mai aktualitásuk, ugyanakkor mindenki számára könnyen érthető történetek — mindegyiknek súlyos üzenete van az olvasók számára. A szövegek legnagyobb értékét abban látom, hogy megszólítják az olvasót, kérdést intéznek hozzá, amely során maga az olvasó is kérdéseket tehet fel önmaga számára. Önmagát kérdezi meg, hogy őt személyesen mennyire érinti. Egyfajta önreflexióra, elgondolkodásra sarkall bennünket és jobb esetben életforma változtatásra is késztethetnek ezek a szövegek. Olvasgatva ezeket a szövegeket, nagyon gyakran a környezetemben élő emberekre ismertem, vagy sokszor saját magamra. Érdekes a nézőpontoknak a felvetése, ami többször megjelenik. Nagyon gyakran felnőtt, érett nézőpont érvényesül a szövegekben, de ott találjuk a gyerekeknek és a fiataloknak a nézőpontját is. Egyfajta kritikus magatartás is fellelhető a szövegekben, a végén megfogalmazódik egyfajta konklúzió. Ezeket a történeteket olvasva mindenki megtalálhatja a saját problémájára, az aznap őt ért benyomásokra a választ.
Ének, vers, mese és humorbonbon
A rendezvényre kulturális műsorral készültek a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai: Máthé Abigél mesét mondott, Fehér Zsófia Elek Györgynek a Ki vagyok? című versét szavalta — felkészítő tanár: Lovász Erzsébet —, míg Debrenti Katalin, Kánya Jázmin és Versényi Eszter népdalcsokorral — felkészítő tanár: Higyed Gyöngyi — örvendeztették meg a megjelenteket. A rekeszizmokat Péter Attila Zsolt (Pedró), a Harag György Társulat színművész tornáztatta meg, az alkalomra készített rövid összeállításával.
A kötet kapcsán elhangzott véleményeket dedikálás követte, az ünnepséget állófogadás zárta.