A ballagás nem csupán egy korszak lezárása, hanem számvetés is: emlékekkel, emberekkel, önmagunkkal. Kovács Jácint, a Szatmárnémeti Református Gimnázium ballagó diákja őszintén mesél a felnőtté válás első jeleiről, az iskola közösségformáló erejéről, a tanárokhoz és osztálytársakhoz fűződő kapcsolatairól, valamint arról, milyen érzés búcsút venni attól a helytől, amely éveken át az otthont jelentette számára.

Mikor érezted először igazán, hogy felnőttél?

Az idő múlásával egyre több a felelősség és a döntéshelyzet, és az ember érzi, hogy a tetteinek súlya van. Talán ezt nevezném a felnőtté válás első igazi jelének. Ugyanakkor azt is érzem, hogy ez a folyamat még nem ért véget, most is tart.

Volt olyan pillanat az iskolai éveid alatt, ami megváltoztatott emberként?

Nem egyetlen pillanat volt, inkább maga az egész iskolai időszak, különösen a líceumi évek formáltak. Csiszoltak, irányt mutattak és segítettek más megvilágításban látni a dolgokat.

Mit viszel magaddal ebből az időszakból, ami nem tankönyvekből tanulható?

A közösség értékét és fontosságát. És itt nemcsak az iskolai hovatartozásra gondolok, hanem a nemzeti öntudatra is. Ezeket nem könyvekből tanulja meg az ember, hanem megéli.

Ki az az ember az iskolában, akinek sokat köszönhetsz?

Minden pedagógusomtól kaptam útravalót. Az óvónőmtől kezdve a tanító nénimen, az 5–8. osztályos tanáraimon át, egészen a líceumi tanáraimig mindenki hozzátett valamit ahhoz, aki ma vagyok.

Mit jelent számodra az, hogy „elbúcsúzni”?

Számomra azt jelenti, hogy lezárul egy időszak azért, hogy egy új kezdődhessen. Megértünk arra, hogy továbblépjünk.

Mitől félsz leginkább most, hogy lezárul egy korszak?

Nyilván a jövő mindig bizonytalan, és az elképzeléseim nem feltétlenül úgy fognak megvalósulni, ahogyan most elképzelem. De nem mondanám, hogy félek – inkább egészséges aggodalom van bennem.

Van valami, amit másképp csinálnál, ha újrakezdhetnéd?

Nincs. Sok szép emlékem van, maradjon ez így.

Melyik pillanatban érezted leginkább, hogy összetart az osztály?

Amikor tizenegyedikben megszerveztük a gólyabált a kilencedikeseknek. Az igazi csapatmunka volt, és szép eredménye lett.

Mit tanított neked ez az iskola önmagadról?

Azt, hogy a határaimat sokszor én magam építem fel, és ezért én vagyok az is, aki elmozdíthatja őket.

Mit jelent számodra az otthon érzése az iskola kapcsán?

A Refi a mindennapjaim része volt, így én is a Refi része lettem.

Volt olyan ember, akitől nehéz lesz elköszönni?

Igen. Nehéz lesz elköszönni a (baj)társaimtól és természetesen a tanáraimtól is.

Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt évekből?

A szavalataimra, amikor a Refit képviselhettem.

Mit mondanál annak a „régi önmagadnak”, aki először belépett az iskola ajtaján?

Azt mondanám neki: tanulj többet, és tanulj jobban.

Szerinted mi marad meg az emberekben belőled évekkel később?

Nem tudom. Remélem, jó érzéssel gondolnak majd rám.

Milyen érzés látni, hogy valami véget ér, ami ennyire meghatározta a mindennapjaidat?

Úgy érzem, ez egy cél, amit elértem. Örülök, hogy egy újabb mérföldkövet hagyhatok magam mögött.

Mi az, amit nem akarsz elveszíteni magadból a felnőtt életben?

A rugalmasságomat.

Mit jelent számodra a barátság azok után, amit itt átéltetek együtt?

Azt, hogy az igazi barátság valóban a nehéz helyzetekben mutatkozik meg igazán.

Van valaki, akinek szeretnél köszönetet mondani most?

Elsősorban a szüleimnek. Mindig mellettem álltak, biztos falként.

Mit remélsz, amikor a jövődre gondolsz?

Természetesen a jót remélem, de két lábbal állok a földön, és látva a világ történéseit, leginkább az isteni gondviselésért imádkozom.

Szerinted mi az igazi értéke ezeknek az éveknek?

A fiatalság és annak minden hozadéka: a lendület, az erő, a felnőtté válás, az életre való felkészülés és annak első megízlelése.

Mitől különleges a diák–tanár kapcsolat?

Nemcsak a tananyag átadásáról szól. Hatással vagyunk egymásra, és sokszor egy tiszteletteljes barátságnak is nevezném. Valódi kapcsolódás.

Mit üzennél azoknak, akik még csak most kezdik ezt az utat?

Ez az út néha nehéznek fog tűnni, de megéri. Kitartást kívánok hozzá!