Még lehet regisztrálni a holnapi Little G Weevil koncertre

| október 28, 2024 | |

A nemzetközi hírnevű blueszenész, az X-Faktor egykori mentora, Little G Weevil és zenekara először turnézik Erdélyben! Szatmárnémetiben október 29-én, kedden 19 órától lép fel a Dinu Lipatti Állami Filharmóniában. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

Little G Weevil énekes, gitáros, dalszerző, szövegíró és producer. Szűcs Gábor néven született Magyarországon. 27 éves korában költözött az Egyesült Államokba, ahol közel másfél évtizedig élt és dolgozott. 2013-ban Memphisben megnyerte az International Blues Challenge világversenyt és a kategóriája legjobb gitárosa címet is elhozta. 2014-ben a blues műfaj legrangosabb kitüntetésének számító USA Blues Music Awards-ra jelölték. Gee-t további négy alkalommal jelölték különböző szakmai díjakra az Egyesült Államokban. Eddigi karrierje alatt kilenc nagylemeze jelent meg. A kultikus, angol Mojo zenei magazin a 2013-as év legjobb három blues lemeze közé rangsorolta „Moving” című albumát. A 2023-ban magyar zenészekkel, Magyarországon rögzített „If I May…” című lemeze pedig első helyen szerepelt a Roots Music Report amerikai független szervezet globális blues rádió lejátszási listáján.

Regisztrálni az alábbi linken lehet: https://bit.ly/3BDtQ8S

Szervezők:

Iskola Alapítvány

RMDSZ