Ma van a színházi világnap
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére 1962 óta évente március 27-én tartják meg világszerte azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjenek a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérjék a közönség szeretetét és támogatását. Ezen a napon köszöntik a színészeket.
Bessenyei Gedő Istvánt, a Harag György Társulat művészeti igazgatóját arra kértük, ossza meg velünk véleményét a színházi világnappal kapcsolatosan.
„A világnapok olyan faramuci dolgok, mindig kettős érzéseket váltanak ki belőlem. Olyan mint a nőnap. Akkor az összes többi nap kié? Mégis nagyon fontos, hogy van színházi világnap, és nagyon fontos, hogy mindig van egy alkotó, aki üzenetet fogalmazhat meg a közönség felé. Én magam is fogalmaztam meg, nem világszintű, csak lokális üzenetet a pandémia idején. Az volt a legérdekesebb színházi világnapom, amikor nem játszhattunk azon a napon. Akkor arról beszéltem, hogy a hiányban mutatkozik meg, milyen fontos valami. Onnan tudja a gyermek is, mennyire szereti az anyját, amikor az anya elmegy dolgozni. A pandémia idején nagyon éreztem, hogy a szatmári közönségnek mennyire hiányzik a színház és a színháziaknak, hogy hiányzik a közönség. Most azt tudom üzenni: ne feledjük el azokat az időket, amikor el voltunk szakítva egymástól. Ha emlékezünk, jobban tudjuk értékelni azt, hogy most nem vagyunk elszakítva. A színházművészet semmi máshoz nem hasonlítható, hiszen a jelenben, a színész és a néző közös fizikai jelenlétével történik ez a csoda. Azt tudom üzenni a közönségnek, hogy szeressék a színházat, legyenek nyitottak, és különösen értékeljék nagyra azt, hogy Szatmáron élnek művészek, élnek színészek, itt dolgoznak és itt hoznak létre értékeket. Mert amikor kultúráról beszélünk, akkor egy szó alatt két dolgot értünk. Az egyik egy kulturális értelemben véve is fogyasztói kultúra. Ilyen kultúrája minden városnak van. Olyan, hogy elhívunk sztárokat, akik szórakoztatnak, felveszik a pénzt, és hazamennek. Az az igazi kultúrváros, amelyiknek saját kultúrája van, ez alatt azt kell érteni, amit az a város termel. Nagyon fontos, hogy Szatmáron élnek művészek, akik itt telepedtek le, itt alkotnak és itt hoznak létre egy olyan értéket, ami máshol jelent egy városimázst. Azt, amit pusztán vendégként befogadunk, az minket jóllakat, de nem a városunk imázsa. Ha valamit észre kell venni a színházi világnapon, az az, hogy itt vannak velünk nagyon értékes alkotóművészek, és az egész életüket ennek a közösségnek a szolgálatára tették fel”.