Lyukasóra meghívott vendégekkel
A lázári Petőfi Sándor Általános Iskolában szervezett találkozó keretében tegnap az iskola egy kiválasztott osztálya találkozott Kimpán Fisár Erikával, a magyar nyelv és irodalom oktatásért felelős tanfelügyelővel és Elek Györggyel, a Szamos folyóirat főszerkesztőjével.
Bálint Katalin iskolaigazgató szerint ez jó alkalom arra, hogy a találkozóra meghívott vendégek betekintést nyerjenek az iskola életébe, az iskola diákjai és pedagógusai pedig beszéljenek az őket foglalkoztató dolgokról. A pedagógusok közül Corcoveanu Gabriella magyartanár és Kegyes Noémi történelemtanár vett részt a találkozón.
Elek György Lázárit több szempontból is kiváló településnek nevezte. Elmondta, a jól felszerelt iskolát nagyon sok városi diák, szülő és pedagógus is megirigyelhetné, de a község lakói különösen büszkék lehetnek arra is, hogy Petőfi Sándor országjáró útjának egyik fontos állomása volt Nagypeleske, ahol írta az Amott van az a nagy hegy… című versét.
Kimpán Fisár Erika igyekezett interaktívvá tenni a beszélgetést, ami a diákok számára nem volt nagy kihívás, hiszen valamennyien bekapcsolódtak: kérdeztek, kérdésekre válaszoltak és saját történeteket meséltek. A lázári diákok számára egyértelmű, hogy az iskolát miért Petőfi Sándorról nevezték el, de párhuzamot vontak a költő és a forradalmár Petőfi Sándor között is.
A diákok beszéltek olvasmányélményeikről. Sokan olvasnak rendszeresen, a verseket is szeretik, Kányádi Sándortól szívesen olvasnak. Több diák vesz részt mesemondó- és szavalóversenyeken, legtöbben a lázári iskolában megrendezésre kerülő Petőfi Sándor szavalóversenyen.
Szó esett a pályaválasztásról, a szabadidő eltöltéséről, a tanulásra szánt időről és sok más, a fiatalok foglalkoztató témáról. A lyukasóra hamar eltelt, az itt felmerült kérdések megválaszolásában a diákok a tanáraik és a szüleik segítségére számíthatnak.