Kölcsey Napok

| június 6, 2022 |

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium június 7–9. között szervezi meg a Kölcsey Napokat. A rendezvény három napja alatt minden korosztályt tartalmas és szórakoztató programok sora várja.

Június 7-én, kedden 9 és 12 óra között különböző korosztályoknak szóló vetélkedők és játékok várják a diákokat, szintén a délelőtt folyamán író-olvasó találkozót szerveznek Balázs Imre Józseffel. A költő, irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész 13.30 órakor Fehér Imola: VálóVersek című kötetét mutatja.

Délben a IX–X.-esek az udvari színpadon adják elő osztályprodukcióikat, a nap zárásaként pedig, 19 órától a két évfolyam gólyabál helyett évzáró bulin vesz majd részt.

Érdekes programnak ígérkezik a Kölcsey Alumni, június 8-án, szerdán 9 és 11 óra között volt kölcseysek tartanak előadást az iskola X. és XI. osztályosai számára: Markos Apolkától megtudhatják, hogy miben áll a consulting szakma, Szilági Dóra elárulja, hogy hogyan lehet valaki nagykövet Dubajban, Marián Ákostól a job-craftingról hallhatnak, Láng Máté a programozás világába nyújt betekintést, Papp Evelin a dietetikáról, Nagy Ábel pedig a tudatos pénzügyekről, Butka Gergő pedig a personal branding alapjairól beszél közérthetően a kölcseyseknek.

A többi évfolyam közben vetélkedőkön, játékos kísérleteken, sportprogramokon vehet részt, de kirakodóvásár is lesz a KÖFEDISZ szervezésében. 18 órától diákgálát tartanak az iskola udvarán, 19 és 22 óra között pedig diákokat, szülőket és tanárokat egyaránt várják a Kölcsey-bálba.

Csütörtökön 9 órától tartják tanévzáró ünnepséget, aznap 19 órától pedig éjszakai kosár- és focimeccseket rendeznek.