Hagyományos módon a Kölcsey Ferenc Főgimnázium előcsarnokában vette kezdetét pénteken a 30. Véndiáktalálkozó. Az In Memoriam-táblánál Bálint Zsuzsanna a Véndiákszövetség képviseletében üdvözölte a résztvevőket, fejet hajtva az elhunyt diákok és pedagógusok emléke előtt.

Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója kiemelte, hogy az a nemzet tud tovább élni és megmaradni, amely képes iskolát teremteni és fenntartani. Ebben a folyamatban pedig kiemelkedő szerepe van a Véndiáktalálkozónak. Különleges színfoltja a magyar a szatmári magyar közösségnek, mert képes megújulni, illetve továbbadni, megőrizni értékeket.

A szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia hangversenytermében tartott ünnepi nyitóhangversenyt megelőzően Muhi Sándor, a Véndiákszövetség alapító tagja mondott beszédet, az alábbiakban ezt közöljük.

„Jó harminc évvel ezelőtt, 1991-ben küldte el egykori tanítványainak, barátainak Ligeti László Zoltán tanár úr a régi írógépén csupa nagybetűkkel írott levelét, amelyben felkért bennünket, hogy vegyünk részt a Véndiákszövetség újra indításában, működtetésében. Ha valaki, ő pontosan tudta, hogy ezeknek a találkozóknak komoly előzményei vannak, és azt is, hogy már közvetlenül az impériumváltás után, száz éve is rendeztek ilyeneket a református gimnázium udvarán.

Mint érdekesség megemlíthető, hogy a két világháború között az a tűzoltóparancsnok, rendőrkapitány Tankóczy Gyula volt az egyik főszervező, aki a harmincas évek elején írta a Satu Mare város képes tükre monográfiát, és aki fejből tudta a meghívottak névsorát, lakcímét. Nagybátyámtól, Muhi István szatmári rajztanártól hallottam — aki diákként besegített a meghívók kézbesítésébe —, hogy azt is tudta, ha csengő nem szól, hol kell az ablakot megkopogtatni, hogy meghallják a bentiek.

Talán nem teljesen érdektelen megemlíteni, hogyan kapta a Szatmári Véndiákszövetség a Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség nevet. Az egyik gyűlésen tiszteletbeli elnökünk, Ligeti László Zoltán javasolta ezt, aki nem szeretett elnökösködni, ezért mindig a hátsó padban ülve, halkan szólalt meg a következő bevezetővel: „ha szabad nekem is elmondanom…” Mindenki figyelt rá, mert pontosan tudtuk, hogy minden alkalommal a közösség érdekében szól. Amikor a Kölcsey nevet javasolta, többen jelezték, hogy már van ilyen középiskola, Kölcsey Kör, van szobra Szatmáron, miért kell róla elnevezni a véndiákszövetséget is? Ligeti rövid szünet után határozottan válaszolt: csak! Azóta így hívják.

A Tanár úrnak már a kiindulópontban pontos elképzelései voltak arról, hogy milyen formában, milyen keretek között működjön a találkozó, kik vegyenek részt rajta, milyen programok, szórakoztató műsorok, tevékenységek színesítsék az együttlétet. Nem véletlenül volt kezdeményező, hiszen már az édesapja is tanár, a református gimnázium igazgatója volt, ő maga a tanári, edzői feladatai mellett gondnoki tisztséget is vállalt, a szövetség tiszteletbeli elnöke, a Rákóczi Kollégium felépítésének kezdeményezője volt.

Ábrám Sámuel tiszteletes úr, Grebur Miklós tanár úr és Gönczy Gábor, Tóth Géza mérnök urak elnöksége alatt sokat gazdagodtak ezek az elképzelések, a találkozók egyre népszerűbbé váltak idehaza és külföldön egyaránt.

Még felsorolni is sok, mennyi újdonság, ötletes meglepetés, színes program várta évente az ide érkezőket a hagyományos felvonulások, osztálytalálkozók, beszédek, műsorok, előadások, méltatások, emléklapok mellett. Lelkes szervező csapat gondoskodott arról, hogy az asztalfoglalás, ellátás, műsor zavartalan, gördülékeny legyen. Volt itt minden: emlékkönyv, tombola, zászlóavatás és szalagozás, koszorúzás, az egykori tanárok sírjainál tett látogatás, állófogadás, tárlatnyitó és könyvbemutató. Civil szervezetek, egykori véndiákok mutatták be a tevékenységeiket, eredményeiket, kiváló színészek, előadó művészek szavaltak, énekeltek. Volt ima, istentisztelet, koncert, a népi tánctól a nosztalgia dalokig, slágerekig sok minden elhangzott a szövetség színpadán, de nem csak ott, hanem a filharmóniában, az Iparosotthonban is. Jöttek a véndiákok a világ minden sarkából: Kanadából, Ausztráliából, Németországból, Angliából, sokan a találkozók időpontja függvényében tervezték eleve a nyári szabadságukat.

Hosszasan lehetne elmélkedni arról, hogy vajon mi a titka a találkozók töretlen népszerűségének, miben áll a több évszázados múltra visszatekintő iskolaváros vonzereje? Természetesen lehet itt beszélni a hely szelleméről, a színes, változatos programokról, az egykori kiváló tanárokról, akik közül sokon nagyszerű szervezők, közéleti emberek voltak. A fentiek mellett a valódi ok sokkal egyszerűbb, kézenfekvőbb: élhetsz bárhol, elérhetsz erkölcsileg, emberileg, anyagilag bármit, de csak egyetlen helyen nőhetsz fel, csodálkozhatsz rá a világra. Ez a hely számunkra Szatmárnémeti, a szatmári iskolák, ezek kapcsán emlékezünk az egykori tanárokra, diáktársakra, sztorikra, eseményekre, vicces történetekre, aranyköpésekre, szerelmekre, közös tevékenységekre, örömökre, bánatokra.

Úgy gondolom, hogy a jubileumi ünnepség alkalmából emlékeznünk kell azokra a szervezőkre, ismerőseinkre, barátainkra is, akik az évek során eltávoztak ugyan közülünk, de lelkes munkájuknak, eredeti ötleteiknek, elkötelezettségüknek köszönhetően máig itt vannak közöttünk, hiszen példájuk, útmutatásuk a mai napig jótékonyan hat. Emlékezzünk jó szívvel, szeretettel Ligeti László Zoltánra, Grebur Miklósra, Jakab Árpádra, Tóth Juditra, Dutkay Elemérre, Jékel Gézára és Zsuzsára, a közelmúltban elhunyt Kruzlics Jánosra és a többiekre: barátokra, egykori tanárokra, osztálytársakra, mindenkire, akiket sokan a szívükben hordanak.

Minden találkozón, főleg a kerek évfordulók alkalmával visszatérő kérdés: hogyan tovább? Ezt természetesen a nálunk fiatalabbak mondják majd meg az elkövetkező években. Az irány jó, és mindaddig az marad, amíg a kezdeményezés megtartja eredeti szerepkörét: közösségteremtő, a közösséget megtartó rendezvény marad, olyan találkozó, amely felvállalja a hagyományőrző szerepet is.

A találkozóink nemcsak a környéken, hanem egész Erdélyben, sőt a határokon túl is nagy népszerűségnek örvendenek. Régebben, mint az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság tagja javasoltam a szervezőknek: pályázzanak arra, hogy a bizottság erdélyi értéknek nyilvánítsa a szatmári véndiáktalálkozókat. A pályázatot beadták, heves vita zajlott az RMDSZ ügyvezető elnökségén, Kolozsváron arról, hogy mi benne az egyedi, a példa-, iránymutató, amely megkülönbözteti a kolozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, zilahi, temesvári véndiáktalálkozóktól, amitől válhat egyfajta zászlóshajóvá, iránymutatóvá a többi hasonló kezdeményezés számára? Végül a bizottság úgy döntött, hogy egyelőre csak megyei értéknek nyilvánítja, de a lehetőség a továbbiakban is adott, ahogyan a feladat is: az elkövetkezőkben hangsúlyozni kell a semmi máshoz nem hasonlítható, össze nem téveszthető szatmári jelleget, sajátosságokat, amelyeket azért érdemes követni, mert példamutató, mert tömegeket vonz, mozgat meg, mert van mit tanulni belőle másoknak is.

Hozhatunk Szatmárra kötéltáncosokat, elefántokat, mulatós sztárokat, tűzijátékot, semmi sem helyettesítheti élő hagyományainkat, helyi értékeinket, jellegzetességeinket és ez a megállapítás nemcsak a véndiáktalálkozókra, hanem minden tömegrendezvényre érvényes.”

További programok

A szombati eseményeknek a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvara ad otthont. A gyülekező 10 órakor kezdődik, 11 órakor, a becsengetést követően az érettségi találkozós osztályok bevonulása és a zászlók felszalagozása zajlik, majd a nap folyamán érdekes programokkal várják a véndiákokat.