Karácsony – egykor és most
Amikor megkérdeztem apát, hogy régen, amikor ő volt gyerek, hogy telt a karácsony, azt a választ adta, hogy sokkal jellemzőbbek voltak a hagyományok, főleg vidéken. Azt emelte ki, hogy amikor gyermekkorában járt falura, Gyöngyre, ott jellemző volt a pásztorjáték. Sokan jártak házról házra, akár kántálni, vagy pásztorjátékot előadni. Emellett nyilvánvaló, hogy az akkori kommunizmus tombolásának köszönhetően nem volt nagyon széles a paletta karácsonyi ajándékok terén. Sokan alig egy-egy narancsot, valamilyen gyümölcsöt, vagy akár csokit kaptak. Annak idején nagyon divat volt az ilyenféle hagyományok betartása. Ma már sajnos csak bizonyos falvakban maradtak meg ezek a tradíciók, ami szerintem sajnálatra méltó. Úgy gondolom, hogy egy ennyire fontos ünnepet, mint a karácsony, még szebbé és élvezetesebbé tudják tenni bizonyos szokások. Az emberek sokkal szűkösebb körülmények között ünnepeltek. Az állam nem támogatta a vallási szokásokat, így sok család inkább titokban ünnepelte a karácsonyt. A vallásos szokásokat, mint a templomlátogatás, sok helyen elnyomták, és sok család inkább csak az otthoni, szűk családi körben tartotta meg az ünnepet.
Azonban mint sok minden más, a karácsony is megváltozott. A családom számára a karácsony egy vidám ünnep, ami rengeteg ajándékkal, fényekkel és szórakozással jár. Az emberek nagy része már december elején elkezd készülni rá: díszítik a lakást, a karácsonyfát, és sokan már ilyenkor ajándékokat vásárolnak. Azonban mi maximum a karácsony előtti héten kezdjük meg ezeket a készülődéseket. Emellett a karácsonyi vásárok a sulijainkban (Hám Jánosban és a Kölcseyben), a fények, a zene mind segítenek abban, hogy átérezzük az ünnep hangulatát. Karácsonykor sok időt töltök a családommal, de a barátaimmal is találkozom általában, ha nem is Szenteste, de a két ünnep között minimum. Az ajándékozás fontos része a karácsonyunknak. Nálunk a karácsony sokszor már nemcsak vallási, hanem inkább egy családi és közösségi ünnep, ahol fontos, hogy együtt legyünk, jól érezzük magunkat, és élvezzük a finom ételeket. Emellett a háttérben megy valamilyen karácsonyi film, vagy valamilyen zene. Számomra ilyenkor jönnek elő a legjobb emlékek, például a régi családi hagyományok, mint a karácsonyi vacsora, vagy a közös éneklés, zongorázás.
Egy szó mint száz, a karácsonyi szokások, hagyományok és lehetőségek, tény és való, hogy nagyban megváltoztak az elmúlt 30 évben. A mai fiatalok számára (velem együtt) a karácsony egy fényes, szórakoztató ünnep, tele ajándékokkal és szórakozással, míg a kommunizmus idején élt emberek számára inkább a családi együttlét és az egyszerű örömök jelentették a legfontosabbat. Akkor nem az volt a lényeg az emberek számára, hogy minél több és minél jobb ajándékokat kapjanak, hanem elsősorban az egymás iránt kifejezett szeretet és az együtt töltött idő volt célpontban. Nem azt mondom, hogy a mai karácsonyok nem telhetnek szeretetben, harmonikusan, azonban a mai materialista világ késztet minket arra, hogy az ajándékunk minél menőbb és drágább legyen. A két karácsony között sok a különbség, de az alapvető értékek – a szeretet, az összetartozás és az ünneplés – mindkét generáció számára fontosak voltak. Bár az lehet, hogy édesapám és az akkori generáció számára nem jutott annyi ajándék, mint a mai fiataloknak, azonban úgy gondolom, hogy ennek az ünnepnek a varázsát semmilyen rendszer nem tudja megszüntetni, legyen az kommunista vagy demokrata.
Ádámkó Balázs, XI. B
Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum