Több mint két évtizede Angliából indult el a Házasság Hete kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A Házasság Hetéhez számos ismert közéleti személyiség csatlakozott, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A Házasság Hete alkalmából több házaspárnak tettem fel ugyanazokat a kérdéseket. Az alábbiakban betekintést nyerhetünk Balogh Sándor erdészmérnök és Balogh Enikő református lelkipásztor házasságába.

Hogyan és hol ismerkedtetek meg?

1999-ben egy nyári, ifjúsági keresztyén táborban ismerkedtünk meg, ahol én első éves teológusként szervező voltam, Sándor pedig ugyancsak szervező volt a tasnádi ifi részéről. Egy teljes hetet töltöttünk együtt „szervezésben”, úgy, hogy addig soha nem találkoztunk.

Mi volt az első benyomásotok egymásról?

Enikő: Azt láttam, hogy nagyon talpraesett, jól kommunikál, közvetlen, és hogy oda áldozza az idejét egy keresztyén programra, mint fiatal srác és ez nekem nagyon tetszett, továbbá, hogy nem a teológus lányt látta bennem, hanem a nőt.

Sándor: Tényleg a nőt láttam meg először benne és azt, hogy más mint a többi lány.

Mikor éreztétek először, hogy ez a kapcsolat „több” mint barátság?

A tábor végén az utolsó napon már úgy váltunk el, hogy jövő héten találkozzunk, beszélgessünk. Ez így is lett és aztán egyre sűrűbbek lettek a „találkozások”.

Volt-e olyan pillanat, amikor biztosak lettetek benne, hogy egymással szeretnétek leélni az életeteket?

Enikő: Az egész találkozásunk, megismerkedésünk számomra más volt, mint az addigiak, azt éreztem, hogy ez különleges, erre vigyázni kell, ez ajándék és ahogy egyre teltek az évek, ebben jobban és jobban megerősödtem.

Sándor: Én azt éreztem egy idő után, hogy erre, egy ilyen kapcsolatra vágytam eddig és ebben akarok tovább élni. Szóval nem volt egy konkrét eset, ami eldöntötte bennem, hogy innentől csak vele, hanem ez folyamatosan alakult ki.

Miért döntöttetek a házasság mellett?

Számunkra nem is volt kérdés, hogy ne házasságban éljünk egymással és nem azért, mert a családi modell, vagy hagyomány ezt követelte, hanem azért, mert mi az Isten áldása nélkül nem akartunk közös életet. Nem is gondolkodtunk az összebútorozás, vagy próbaidő lehetőségén sem, pedig 6 év volt az udvarlási idő.

Hogyan emlékeztek vissza az esküvőtökre?

Lassan 23 éve volt a nagy nap. Mindketten nagyon vártuk, készültünk rá, szerveztük, terveztük, izgultunk. Rengeteget dolgoztunk a családjainkkal együtt azért, hogy minden szép legyen. Megválaszthattuk az esküvői igénket, amivel a lelkész megáldott minket, ez fontos volt számunkra. Nem akartunk nagy felhajtást, nem volt betanult esküvői táncunk, a maga egyszerűségében olyan volt, mint amilyennek mi akartuk, szerettük.

Mit jelent számotokra ma a házasság szó?

A házasság nem egy buli, vagy egy papírformába kötött szövetség, hanem a házasság Isten jókedvének és áldásának az ajándéka. Két különböző környezetben szocializálódott ember különös módon úgy tudja egymást szeretni, elfogadni, segíteni, védeni stb., ahogy azt addig soha. Elhagyni azt, amiben felnőtt és újat kezdeni azzal, akit szeret, aki neki született. A kettőből egy lesz. Ez isteni csoda és ajándék.

Miben változott meg a kapcsolatotok a házasság után?

Abban, hogy a kettő egy lett. A házasságkötésünk után nemsokára szolgálati helyet kaptam és ez lett a közös életünk első helye. Addig én egyetemista voltam, Sándor pedig már dolgozott. A házasságkötésünk után minden új és más lett. Ezt az újat és mást már csak a magunkénak éreztük, és ez nagyon megerősítette a kapcsolatunkat.

Mi a legnagyobb erőssége a kapcsolatotoknak?

Az Úr jelenléte. Ő az, aki megtanított folyamatosan kitartani, szeretni, elfogadni egymást. Este sokat beszélünk és mindenki elmondja milyen volt a napja, milyen örömei, vagy nehézségei voltak.

Hogyan kezelitek a konfliktusokat?

Mindketten határozott egyéniségek vagyunk, de folyamatosan tanuljuk, hogy ne egymás ellen tegyünk. A gyereknevelésben pl. mindig arra törekszünk, hogy teljes egyetértés legyen közöttünk.

Enikő: Én úgy gondolom többet imádkozom azért, hogy hallgatni tudjak és figyelni rá és hogy a konfliktusok ne keserítsek meg a lelkünk, hanem azokból megoldás szülessen.

Mit tanultatok egymástól az évek során?

Sándor egy nagyon gyakorlatias ember és jártas a „világ” dolgaiban, azt tanultam tőle, hogy sok mindent meg kell tanulni elengedni, várni, türelemmel lenni. Én pedig azt tanultam meg, hogy Isten gyeremeke vagyok és nem mindegy hogyan élek. Megtanultuk hordozni egymás terhét a 23 év alatt, és azt is, hogy a terhek alatt nem összeroppanunk, hanem megerősödünk.

Mi volt eddig a legnagyobb kihívás, amit együtt kellett megoldanotok?

A költözésünk egy hatalmas kihívás volt mindkettőnk számára és úgy gondoljuk, hogy a gyermeknevelés is az volt/az most is.

Hogyan mutatjátok ki egymás iránt a szereteteteket a hétköznapokban?

Ölelés, mosoly, apró szeretetgesztusok, közös séták a természetben stb.

Mit csodáltok leginkább a másikban?

A teherbíróképességét, a kitartását, a józanságát, emberismeretét. De csodálom azt is, ahogy az emberekkel bánik, akkor is van ereje, amikor más már rég feladta, de ő nem.

Ki a romantikusabb kettőtök közül?

Egyikünk sem egy romantikus alkat, de Enikő az, aki jobban igényli.

Min nevetettek együtt a legtöbbet?

Közösen nézett filmeken, régi storykon, emlékeken.

Mi a másik legkedvesebb „furcsa szokása”?

Enikő nagyon fázós és amikor hazajövünk az istentiszteletről/bármilyen alkalomról, addig ölel/ölelem, amíg fel nem melegszik. Ez furcsa, de jó.

Mit tanácsolnátok a fiatal házasoknak?

A házasság csodálatos, de nem könnyű. Ha csak két ember küzd érte nem elég, kell a „harmadik” is, azaz Isten. A házasságot az Édenből hozta át az ember a világba, tehát Isten ajándéka. Ezért  az nem működik isteni segítség nélkül, mert az emberi szeretet, kitartás, hűség hamar megkopik. Kedves fiatal házasok! A templomi esküvő ha csak egy szertartás, ami a házasságkötés és a nagy nap része, akkor annak nem sok értelme van. A házasságot az Úr tudja erőssé, széppé, élhetővé tenni a mi hozzá való ragaszkodásunk által, és közben megtanít arra, hogy a másiknak adjak, ne csak elvárjak tőle.

Miért éri meg ma is házasságban élni?

A házasságban való élés azt jelenti, hogy megtaláltam azt, akit a szívem kedvel, szeret, aki a másik felem, aki nekem lett teremtve. Egyedül ezt nem élhetem át, de a párkapcsolatban sem, mert az nyitott, laza arra, hogy bármikor, ha meguntam, ha van jobb, fiatalabb, okosabb stb. megszabaduljak tőle és mást keressek, ha nem működik minden, lelkiismeretfurdalás nélkül kilépek belőle, mert nem köteleztem el magam. Aki házasság nélkül, de párkapcsolatban él, az használja a másikat. A házasságban élés nem valami full romantikát jelent, de nem is a divatjamúlt külső kényszert, hanem a közös örömet, a szeretetközösséget, a bántások megbocsátását, de magában hordozza az egy közös célt, az egy ima-, asztal- és ágyközösséget. Továbbá jelenti azt a felülről való isteni segitséget, ami soha nem szűnik meg, ezért érdemes házasságban élni.