Több mint két évtizede Angliából indult el a Házasság Hete kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A Házasság Hetéhez számos ismert közéleti személyiség csatlakozott, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A Házasság Hete alkalmából több házaspárnak tettem fel ugyanazokat a kérdéseket. Az alábbiakban betekintést nyerhetünk Gnandt Róbert és Gnandt-Márkus Éva házasságába. A kérdésekre Éva válaszolt.

– Hogyan és hol ismerkedtetek meg?

– A mi történetünk, mint egy mesében egy tánccal kezdődött. Az egyik unokatestvérem 18. születésnapi ünnepségén, 2002-ben. Ő is 18 éves volt, én pedig 15. Egész este csak egymással táncoltunk. Aztán három hónapig nem láttuk egymást.

– Mi volt az első benyomásotok egymásról?

– Minden bizonnyal jó benyomást keltettünk a másikban, hiszen azóta is együtt vagyunk.

– Mikor éreztétek először, hogy ez a kapcsolat „több” mint barátság?

– Találkozásunk után 3 hónappal kezdtem a középiskolát a Kölcseyben, ő akkor volt végzős, egyetemre készült. Éppen túl voltunk a Gólyabálon, amelyet megnyertem, és nem ő volt az egyetlen srác, aki kifejezte felém, hogy tetszem neki. Túl sok volt ez nekem, ezért inkább befelé fordultam. De ő kitartó volt. Mivel ingáztam, és korábban értem be az iskolába, ő minden reggel melegszendviccsel várt az osztályban. Dalokat küldött a rádióban. És egy nap a folyóson megfogta a kezem. Azóta sem engedte el.

– Volt-e olyan pillanat, amikor biztosak lettetek benne, hogy egymással szeretnétek leélni az életeteket?

– Ő már egyetemista volt Kolozsváron, nekem pedig még volt három évem az egyetemig. Aztán lassan elteltek ezek az évek, és én is egyetemre mentem Kolozsvárra, ráadásul úgy alakult, hogy egyetem mellett elkezdtem dolgozni az egyik helyi rádiónál, így fizetésem is volt. Önállóvá váltam. Úgy gondoltuk, hogy semmi értelme eljátszani, hogy külön lakunk, úgyis mindig együtt lennénk, ezért összeköltöztünk. Sosem felejtem el, amikor ezt eldöntöttük, ő pedig bizalmasan elbeszélgetett az édesapámmal. Azóta sem tudom, hogy akkor pontosan mik hangoztak el. De édesapám tudta, hogy jó emberrel van dolgom, és nagyobb biztonságban vagyok vele, mint nélküle.

– Miért döntöttetek a házasság mellett?

– Az egyetemet sikeresen elvégeztük mindketten, ráadásul én már javában a médiában dolgoztam, és ő is megbecsült szakember lett a szakmájában. Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje családot alapítani, hiszen már több mint 7 éve együtt voltunk. Mindkettőnknek fontos a család, én mindig nagycsaládot akartam, hiszen abban nőttem fel. Ideje volt valóra váltani a legszebb álmunkat.

– Hogyan emlékeztek vissza az esküvőtökre?

– Sosem szerettem a nagy felhajtásokat, a habos-babos ruhákat, a sok külsőséget. Ezért nekem a lakodalom inkább egy szükséges plusz volt. Nem mondom, hogy rossz élmény, de nem feltétlenül magunkért szerveztük. Ez mifelénk elég gyakori jelenség. A templomi esküvő viszont nagyon megható volt, emlékszem minden pillanatára.

– Mit jelent számotokra ma a házasság szó?

– A házasság keretet ad, viszont sokkal fontosabbnak tartjuk a tartalmat. A jó tartalomért azonban minden nap meg kell küzdeni. Nem egyszerű feladat azt hiszem, azért is futamodnak meg előle olyan sokan. Mindennek szerencsésen össze kell állnia ahhoz, hogy jól működjön, és mindkét fél bele kell adjon mindent.

– Miben változott meg a kapcsolatotok a házasság után?

– Már nem is emlékszem rá, olyan régen volt! De az biztos, hogy együtt minden könnyebb. Közben azt is tudom, hogy ez csak akkor működhet jól, ha nem adjuk fel önmagunkat. Ha mindketten merjük vállalni a felelősséget önmagunkért, az életünkért. A „nélküled nem tudok élni” mondat az egyik legnagyobb teher, amit el tudok képzelni. A házasság nem szabad azt jelentse, hogy feladjunk önmagunkat, bár tény, hogy mindenki kell hozzon némi áldozatot.

– Mi a legnagyobb erőssége a kapcsolatotoknak?

– Érdekes, hogy a személyiségünk teljesen eltérő, már-már olyanok vagyunk néha, mint a tűz és a víz, ennek ellenére nagyon jókat tudunk beszélgetni. Mindkettőnket érdekelnek a világ dolgai, és erről úgy tudunk beszélgetni, hogy sokszor nem is vagyunk egy állásponton. Ezek a kis viták nagyon jólesnek az embernek, felfrissít minket. Ami a családot illeti, a háztartást, ott is jól kiegészítjük egymást. Amihez nem értek én, ahhoz ért ő. A gyereknevelésben is hasonló a helyzet. Nem kell mindig mindenben egyetérteni, egyszerűen csak hagyni kell a másikat is érvényesülni.

– Hogyan kezelitek a konfliktusokat?

– A kapcsolatunk legelejétől vallottam, hogy minden konfliktust már az első pillanattól meg kell beszélni. Az immár 23 éve tartó kapcsolatunk, és 16 éve tartó házasságunk titka, hogy mindent megbeszélünk. Ha látom, hogy valami nyomasztja, addig jár a szám, amíg kihúzom belőle, hogy mi zavarja. Titkolózni nem szabad! Ha szükséges a hangos szó is belefér, de elnyomni az érzéseket a legnagyobb hiba!

– Mit tanultatok egymástól az évek során?

– A kapcsolatunktól azt tanultuk, hogy mennyire fontosak az apró örömök, hogy minden meghitt, nyugodt pillanatnak örülni kell, és erőt meríteni belőle a nehezebb pillanatokra. Én amúgy azt tanultam tőle, hogy mindig hagyjak időt magamnak a dolgok átgondolására, ne hamarkodjam el a válaszaimat, ő pedig türelmet tanult tőlem, azt, hogy fogadja el, ha valaki vagy valami nem olyan, mint amilyennek ő szeretné látni. Azaz én türelmet tanultam tőle önmagam irányába, ő pedig türelmet tanult tőlem másokhoz.

– Mi volt eddig a legnagyobb kihívás, amit együtt kellett megoldanotok?

– Házasságunk első hét éve, amikor mi nagyon akartunk már gyereket, de az égiek még nem.

– Hogyan mutatjátok ki egymás iránt a szereteteteket a hétköznapokban?

– Úgy hogy gondoskodunk egymásról, és ha valakinek több teher nyomja a vállát, akkor a másik segítségére siet és átvállal belőle.

– Mit csodáltok leginkább a másikban?

– Én a férjemben azt csodálom a legjobban, hogy mindig mindenre van megoldása, nem ismeri a lehetetlent, és a legsegítőkészebb ember, akit ismerek. Ő pedig sokszor a türelmemre csodálkozik rá a legtöbbször, és azt csodálja a legjobban bennem, ahogy a gyerekeinkről gondoskodom, de ez kölcsönös.

– Van-e közös szokásotok vagy „csak rátok jellemző” rituálétok?

– Nagyon szeretünk kertészkedni, és ez mindkettőnknek feltőltödést jelent, emellett sokat utazunk.

– Ki a romantikusabb kettőtök közül?

– Szavak szintjén inkább én, de a férjem tettekben ezt többször felülmúlja.

– Min nevetettek együtt a legtöbbet?

–A gyermekeink vicces elszólásain, és cuki grimaszain.

– Mi a másik legkedvesebb „furcsa szokása”?

– A férjem legkedvesebb furcsa szokása, hogy tavasszal úgy metszi a fákat, hogy közben a világ számtalan tájáról származó kollégájával tart gyűlést, és mindkét területen hatékony. Szerinte az én legfurcsább szokásom, hogy képes vagyok egy szobát egy év leforgása alatt végtelenszer átrendezni, ha kell nulla befektetéssel.

– Mit tanácsolnátok a fiatal házasoknak?

– Ne adják fel könnyen, és a problémákat mindig idejében beszéljék meg egymással! Ha egyetértést akarunk, ahhoz elengedhetetlen, hogy értsük egymást, ennek pedig alapfeltétele a beszélgetés.

– Miért éri meg ma is házasságban élni?

– Nincs annál jobb, amikor tudod, hogy mindig van, akire számíthatsz, hogy az élet nehézségeit nem kell egyedül cipelned. Együtt minden könnyebb, persze, ha a társad erre a feladatra a megfelelő. Nem attól lesz jó egy kapcsolat, ha házasságra alapszik, az alapot a két fél alkotja. De a házasság segít megtartani ezt az egységet. A házasság több mint a szerelem vagy az elkötelezettség nyilvános kifejezése, egyben kölcsönös bizalom és hűség. A házasság egy örök változó, velünk együtt változik. És ha ezt a rugalmasságot megfelelően kezeljük, akkor tudunk létezni benne holtomiglan-holtáiglan.