Harminc résztvevő indul a Krüzselyi Erzsébet szavalóversenyen

| november 14, 2024 |

A Szatmárhegyi Református Egyházközség tizenegyedik alkalommal várja a Krüzselyi Erzsébet szavalóversenyre jelentkezőket a gyülekezetekből.

A november 16-án, szombaton 10 órakor kezdődő seregszemlére 10 helyről 30 gyermek és ifjú jelezte résztvételi szándékát. A találkozó istentisztelettel kezdődik, melyen igét hirdet ft. Bogdán Szabolcs, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki első alkalommal látogat Szatmárhegyre. Vendégünk lesz budapesti testvérgyülekezetünk képviselője, dr. Mészárosné Hegedűs Zsuzsanna lelkipásztor, aki nem csupán értékelni érkezik, hanem a következő nap, vasárnap, az istentiszteleten fogja hirdetni az Igét. A zsűriben helyet foglal még Bogdán Ilona magyar szakos tanárnő (Nagyvárad), Hankovszky Éva vallástanárnő (Szatmárhegy-Szatmárnémeti) és Tolnai János lelkipásztor, a Szatmári  Egyházmegye ifjúsági előadótanácsosa, egri lelkipásztor.

A szavalóverseny az Élő Ige Éve tematikához kapcsolódik, és versekkel tesz vallást a mindenség Uráról.

A rendezvény anyaga Krüzselyi Erzsébet hagyatékából és Dsida Jenő Szatmárhegyen írt istenes verseiből állt össze.

Az első részben a korcsoportok számára kijelölt kötelező verseket lehet meghallgatni. Ebédszünet után a választott versek következnek. Amíg az ítészek meghozzák döntéseiket, a hozzánk érkezők megtekinthetik a költőnőt idéző minikiállítást, illetve a gyülekezeti ház előtt található szobrát. Megnyitjuk a templomot is, ugyanakkor alkalom lesz böngészni a Bardóczy Simon doktor úr (Felsővisó) által felajánlott magánkönyvtár könyveit. A kiértékelés után csoportkép készítése, beszélgetés és a morzsa elfogyasztása zárja az alkalmat.

A seregszemle elindítása óta több százan több tucat településről látogattak Szatmárhegyre és gyülekezetünkbe, melyek közül a legtávolabbiak: Bukarest, Budapest, Máramarossziget.

Igehirdetőink, a zsűri, a szavalók, a kísérők, az önkéntesek és a támogatást nyújtók így hozták vissza a köztudatba a költőnő emlékezetét, vitték magukkal istenességét, és tettek bizonyságot az Úrról.

 

Kovács József lelkipásztor

A nyitóképen a tavalyi versenyen díjazott diákok egy csoportja látható