Gyermekek nevelésével foglalkozni az egyik legszebb feladat

A BBTE Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata az Óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakon meghirdetett képzésre július 15-től lehet jelentkezni, a felvételi tudnivalókról Szabó-Thalmeiner Noémi egyetemi adjunktust, a szatmárnémeti tagozat igazgatóját kérdeztem.

– Huszonhatodik évfolyamára szervez felvételit a BBTE Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata az Óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakon. Mi a titka annak, hogy enni év után is népszerű ez a kar?

– A tanítói és óvodapedagógusi szakma úgy gondolom, hogy olyan hivatás, mely többeket megérint, hisz gyermekek nevelésével foglalkozni az egyik legszebb feladat. A hallgatóinkkal való beszélgetések során kiderült, hogy többen már gyermekkorukban eldöntötték, hogy ezt a szakmát fogják választani és emellett ki is tartottak. Az egyik ok, amiért hozzánk jelentkeznek és ezt a szakot választják a hallgatók, talán ez.
Mindemellett úgy gondolom, hogy a BBTE Szatmárnémeti kihelyezett tagozatán az elmúlt 25 év alatt mindig szem előtt tartottuk a minőségi képzést, oktatást, oktatóink és mentoraink számára nagyon fontos, hogy a három képzési év során felkészítsük a végzett hallgatóinkat arra, hogy megállják a helyüket akár az óvodában, akár az iskolában. S ez nem kis feladat, hiszen, nem mindegy, hogy kik fognak foglalkozni az elkövetkezendő nemzedékekkel.
Fontos azt is megjegyeznem, hogy anyaintézményünk, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem a romániai egyetemek élvonalában áll, és a név is kötelez. Úgy gondolom, hogy nagyon szerencsések vagyunk, hogy Szatmárnémetiben kihelyezett tagozata működhet az egyetemnek, hiszen így lehetővé válik az, hogy helyben, minőségi egyetemi képzésben részesülhessenek azok, akik lakóhelyükhöz közel szeretnének egyetemi oklevelet szerezni.

– Kiket várnak az idei felvételire, és mivel kell készüljenek a felvételizők?

– Mindenkit szeretettel várunk, aki az óvodapedagógusi vagy tanítói szakmát szeretné választani, ennek a hivatásnak a csínját-bínját szeretné elsajátítani életkortól függetlenül. Képzésünk magyar tannyelvű, a beiratkozás online történik július 15–18. között, az utolsó iratkozási napon 16 óráig. Ezt követően egy kommunikációs képességet felmérő szóbeli vizsgát tartunk, melynek során a jelentkezők szövegértési képességét mérjük fel, illetve lehetőség adódik a személyes elbeszélgetésre, interjúra is. Azok, akik igénylik a segítséget a beiratkozáskor, bejöhetnek székhelyünkre, a Petőfi utca 47. szám alatti épületünkbe, a megadott időszakban 9–15 óra között. Ettől függetlenül a beiratkozás online is megoldható, és minden információ követhető honlapunkon (https://padi.psiedu.ubbcluj.ro/szatmarnemeti/), illetve Facebook-oldalunkon: https://shorturl.at/b66vU.
Az előző évek tapasztalatai alapján azt javasolnám, hogy aki be szeretne iratkozni, ne halogassa az online jelentkezést, már az első iratkozási napon kezdje el, hiszen így nekünk is lehetőségünk van időben ellenőrizni a beiratkozás helyességét, illetve tudunk szólni, ha iratpótlásra van szükség. Ehhez pedig idő kell.

– A hallgatók az oktatás-neveléshez szükséges ismeretek elsajátítása mellett több olyan tevékenységben is részt vesznek, melyek gazdagítják az általános műveltségüket, a helytörténeti és hagyományőrző ismereteiket, részt vesznek tudományos kutatásokban stb. Miért fontos ez a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok számára?

– Az egyetemi éveket érdemes maximálisan kihasználni, a látókörünket tágítani. Egy pedagógus számára különösen fontos, hogy nyitott legyen, hogy együtt tudjon működni különböző kulturális intézményekkel, hogy későbbiekben a gyerekek általános műveltségét is gazdagítsa. Szatmárnémetiben erre több lehetőség is van, hiszen magas színvonalú előadásokon vehetünk részt, tárlatokat tekinthetünk meg, kulturális megemlékezések résztvevői lehetünk stb. Ugyanakkor hagyományőrző egyesületek programjaiba is be lehet kapcsolódni, illetve különböző iskolán kívüli tevékenységek programjaiba is betekintést nyerhetünk.
A kutatói szemléletmód kialakítása is fontos feladat, hiszen a pedagógusi pálya során számos olyan helyzet adódhat, amikor megoldást kell találni problémákra, ehhez pedig innovatív, kreatív gondolkodású óvodapedagógusokra és tanítókra van szükség.

– Mi az, amivel ösztönözni lehet a fiatalokat, hogy a pedagóguspályát válasszák?

– Én erre csak azt tudom mondani, hogy aki szeret gyerekekkel foglalkozni, és velük együtt felfedezni a világ szépségeit, mindenképpen válassza ezt a szakmát, hiszen nagyon sok pozitív megerősítést kaphat a munkája során. Ez az a hivatás, amit sosem lehet megunni, hiszen annyira változatos, annyira élményszerű tud lenni, amennyiben a pedagógus így viszonyul hozzá. Gyerekek, fiatalok között lenni, követni alakulásukat, fejlődésüket, együtt örülni sikereiknek, az ő szemléletmódjukkal rácsodálkozni a világ szépségeire, folyamatosan fitten tartja az embert, én legalábbis így látom.
Úgyhogy szeretettel várjuk az érdeklődőket, hogy megadjuk az alapokat e hivatás megfelelő gyakorlásához.