175 éve, 1849. október 8-án hajnali 5 óra körül, a pesti Újépület udvarán sortűzzel végezték ki Gonzeczky Jánost, a mezőhegyesi katonai ménesintézet lelkészét. A kivégző osztag elé vezető életút nem mondható hosszúnak és egyáltalán nem volt benne olyasmi, ami – a jog és normalitás keretei között – halálos ítélettel kellett volna súlytani.

Gonzeczky János katonacsaládban született, Budán 1803. november 4-én. Apja Gonzeczky Sebestyén lengyel származású, anyja Czigler Rozina egy budai német polgár leánya volt. Tanulmányait Máramarosszigeten és Szatmárnémetiben végezte, majd 1828. április 5-én Hám János szatmári püspök szentelte pappá. Rövid ideig káplánként szolgált Szatmárnémetiben, majd tábori lelkészi szolgálatot vállalt. Szépen kibontakozó pályáját szakította meg 1837-ben, amikor visszatért Szatmárnémetibe. A szokatlan visszatérés oka egy nagyszabású tervben keresendő: Johann Michael Leonhard tábori püspök 200 000 forintos alapítványt szándékozott tenni közkatonák és altisztek leánygyermekeinek nevelésére és ehhez Gonzeczky János Szatmárnémetit ajánlotta. A szándék találkozott Hám János terveivel, aki az Irgalmas Rend számára zárdát szeretett volna itt létesíteni. A megvalósítást Szatmárnémeti város is támogatta a szükséges telek és építőanyag rendelkezésre bocsátásával és még 10 000 forinttal. Hám János püspök Gonzeczkyt kérte fel az építkezés felügyeletére, vezetésére és közben a katolikus gimnáziumban is tanított.

1842-ben Gonzeczky visszatért a tábori lelkészi szolgálathoz, több állomás után 1844-ben került a mezőhegyesi katonai ménesintézethez lelkésznek. Az intézet a birodalom egyik legjelentősebb lótenyésztő állomása a hadsereg számára, így jelentős, családtagjaikkal együtt mintegy ezer fős, katonai és gazdasági személyzet szolgált itt. E közösséget kellett lelkipásztorként szolgálnia Gonzeczky Jánosnak: naponta misét mondani, vasár- és ünnepnapokon prédikálni, keresztelni, esketni és temetni – mindezt németül, csehül és magyarul, mivel az itt szolgálók vegyesen kerültek ki a birodalom távolabbi és közelebbi területeiről. Gonzeczky érkezése idején a parancsnoki épületben található kápolnában tartották a szentmiséket, azonban a közösség lélekszámának növekedése szükségessé tette egy templom megépítését. Az új, klasszicista stílusú, a szatmári Zárda-templomra meglehetősen hasonlító templom építését 1844. március 16-án kezdték és 1845-ben már be is fedték. A templom megáldását Gonzeczky végezte el, és rá hárult felszerelésének a feladata is.

Gonzeczky János 1848-as forradalomban betöltött szerepének megértéséhez érdemes kitérőt tenni, hogy lássuk, hogyan viszonyultak a katolikus és más történelmi felekezetek papjai a forradalomhoz és utána a szabadságharchoz. Az 1848. március 15-i forradalom eredményeként meghozott áprilisi törvények XX. törvénycikke rendelkezett a szabad és egyenlő vallásgyakorlatról, amely az akkori bevett vallások – római katolikus, református, evangélikus és az unitárius egyház – tagjainak lehetővé tette hitük gyakorlását. A lelkészek többsége a szószékről lelkesítette az embereket a forradalom és szabadságharc eseményeiről tartott prédikációkkal. A hivatalos jogszabályok kihirdetésére kifejezetten kötelezte őket a magyar kormány, melynek saját hatáskörükben tettek eleget, vagy tagadták meg. A különböző törvények, intézkedések felolvasása azonban végzetessé vált számukra a szabadságharc leverése után, így a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetéséért, amely kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, többeknek várfogság lett a részük, felekezetüktől függetlenül.
A szabadságharc mellett a katolikus főpapok 1848 decemberéig egy emberként kiálltak, küldöttségeket menesztettek a bécsi udvarba a császári csapatok Magyarországról való kivonását kérve. A püspöki kar egysége 1849 januárjában bomlott meg, egy része kényszerítések hatására behódolt, másik része passzív ellenállásba vonult, vagy ténylegesen ellenállt. A katolikus alsópapság nagy többsége azonban mindvégig kitartott a szabadságharc ügye mellett, sőt egyesek követelték, hogy töröljék el a cölibátust, a világiakat vonják be az egyházközségi vagyonkezelésbe és a püspökválasztásba, valamint azt is, hogy az egyházmegyék irányításában részt kaphassanak a plébánosok, a káplánok és a tanítók. Ezekből az elképzelésekből azonban szintén nem lett semmi, nem kis részben azért, mert a püspökök elzárkóztak az efféle követelések elől. A katolikusok papi szemináriumai és a protestáns lelkészképzők kiürültek a szabadságharc alatt, mert nemzetőrnek és honvédnek, a káplánok és plébánosok közül sokan pedig tábori lelkésznek álltak. Több katolikus pap viszont a forradalmi magyar kormány utasítására került vizsgálati fogságba vagy börtönbe azért, mert felolvasta az osztrák hatóságok rendeletét. Mericzay János szecsői és Hornegger Antal kókai plébánosokat kivégezték, Zichy Domokos veszprémi püspököt megfosztották püspöki székétől, mert elmenekült székhelyéről a zavargások elől, Scitovszky János – akkor még pécsi püspök – javait zárolták, Hám János prímást száműzték az országból.
A másik oldal felől, a szabadságharc leverése után öt katolikus püspök ellen indult eljárás, amelynek keretében áthelyezésekre, osztrák kolostorokba való internálásokra és lemondatásokra került sor. A protestáns püspökök kinevezését ezentúl császári engedélyhez kötötték, megszűntették a világiak részvételét az egyházkormányzatban. Az evangélikus püspökök közül mind a négyet eltávolították, közülük ketten várbörtönbe kerültek. Jellemző, hogy azokat a főpapokat, akik gyanúsak voltak a nemzeti kormány számára, a császári hatalom is üldözte. A császár visszavonta Hám János és Lonovics József érseki, Jekelfalussy Vince és Horváth Mihály püspöki kinevezését. Első fokon Rudnyánszky József besztercebányai püspököt hat évi, vasban letöltendő fogságra, Bémer László nagyváradi püspököt pedig halálra ítélték. Ezeket a szigorú ítéleteket vatikáni közbenjárásra és a népharagtól tartva enyhítették ugyan, de az alsópapság soraiból többeket kivégeztettek. A papnövendékek pedig, akik honvédként harcoltak, hosszú évekig tartó kényszerkatonáskodásra számíthattak valamelyik távoli osztrák tartományban. Sokuk papi pályája tört ketté emiatt. A halálos ítéletek indoka az volt, hogy a szószékről kihirdették a Habsburg-ház trónfosztását.

Gonzeczky János azonban nemcsak pap volt, hanem tábori lelkészként katonatisztnek számított. Ez a minősége érzékenyen érintette a tisztikar lojalitására építő birodalmi kormányzatot, ezért is a hivatásos tisztek szigorú büntetése a szabadságharc leverése után. Gonzecky János, tehát kettős minőségben is kiemelten érzékeny státusban volt: lelkész és katonatiszt, így „árulását” a legsúlyosabban és mások számára elrettentő példaként kellett megtorolni. De lássuk mi is volt az a bűn, amiért a legsúlyosabb büntetés járt.
Már a kezdetektől a forradalom pártjára állt, a többségében császárpárti tisztikar és katonák gyakran panaszkodtak is rá emiatt. 1848 decemberétől elhagyta a misék végéről a császárért való imádkozást, amit egy hazafias imádsággal váltott fel. 1849 január elején a szószékről felolvasta Kossuth Lajos december 22-i kiáltványát, melyben Magyarország népeit általános népfelkelésre szólítja fel. Februárban egy szentmisén így nyilatkozott: „átkozott legyen az, aki az osztrák dinasztiának engedelmeskedik.” Április végén, ugyancsak a szószékről kihirdette a magyar Függetlenségi Nyilatkozatot, majd egy beszédében kiemelte Magyarország függetlenségének fontosságát. A nyilatkozat és a kiáltványok felolvasása kötelező volt a magyar kormányzat ellenőrzése alatt álló területeken, de kétségkívül, egyértelmű volt Gonzeczky János elköteleződése a szabadságharc ügye mellett. Mindazonáltal tettei távol álltak a lázadás fogalmától, csak a dolgát végezte, és ha – a császáriak szerint – bűnt is követett el, azt áthelyezéssel, lefokozással kellett volna megtorolni.

1849. augusztus 7-én még egyházi szolgálatait végezte, ám augusztus 13-án, éppen a világosi fegyverletétel napján elfogták és letartóztatták. Gonzeczky ügyében V. Ferdinánd Schönbrunnban kelt, 1848. október 3-án kibocsátott manifesztumára alapozták a jogi megtorlást. A császári hatóságok szerint mindenki, aki ezt követően a magyar hatóságoknak engedelmeskedett, pártütőnek és hazaárulónak számított. Ennek a megtorlási hullámnak vált részesévé Gonzeczky is, akit a pesti hadbíróság elé állítottak. Felségsértés bűntettében vétkesnek találták, és először kötél általi halálbüntetést javasoltak, az ilyenkor automatikusan felmerülő vagyonelkobzással együtt. 1849. október 6-án az ítéletet golyó általi halálra enyhítették. A siralomházból egy császári katona közreműködésével az akkor éppen Pesten tartózkodó Hám János szatmári püspök közbenjárását kérte. A Bécsből Szatmárra hazatérő Hám János egy pesti rendházban szállt meg, amikor eljutott hozzá a kétségbeesett üzenet: „Jézus szent nevére kérem excellenciádat, mentse meg életemet. Gonzeczky.” A püspök kihallgatásra jelentkezett Haynaunál, aki átvette ugyan a kegyelmi kérvényt, de Gonzeczky életét nem volt hajlandó megmenteni. Az ítéletet végrehajtották, ugyanott, ahol két nappal előbb Batthyány Lajos miniszterelnökkel is végeztek. Az aradi tizenhárom sorsáról érkező hírekkel együtt, a pesti kivégzések mélyen megrázták az egész országot, a lelkeket a gyász és jogtalanság keserűsége öntötte el. A példátlanul kegyetlen megtorlás azonban nem érte el célját, a nemzet nem tört meg, hanem a mártírokat nem feledve tűrt és várt…

Gonzeczky János emlékét is őrizték egykori egyházmegyéjében. Hám János 1849. október 16-án kelt körlevelében arra kérte papjait és híveit, hogy imádkozzanak a kivégzett paptársuk lelki üdvéért. 1999. október 6-án a szatmárnémeti Zárda-templom falán felavatták emléktábláját, amely azóta az október 6-i városi megemlékezések Szatmárnémeti helyszíne.

Gonzeczky János imája

Ó Isten! Te, aki atyai szeretettel őrködsz a népek küldetése fölött, tekints végtelenül irgalmas szemeddel fenyegetett hazánkra! Nyújtsd ki hatalmas kezed határaink fölé és add, hogy háborítatlan békében megőrizzük földjeinket, amelyeket jóságod által atyáink megtartottak számunkra és a Te szent nevedben vívott harcokban oly sok évszázadon át hűen megőrizték; ahol szüleink, rokonaink, és barátaink földi maradványai nyugszanak és angyalod ébresztő szózatára várnak. Engedd meg, hogy az ellenséges fegyverektől szorongatott gyermekeid sóhajtása eljusson hozzád, tekints le a nyomorúságra, amely testvéreink ezreit nyomasztja; és arra az ártatlan vérre is, amely igazságos ítélőszékedhez bosszúért kiált! Szemeid tiszták, nem tekinthetnek a gonoszra, nem tűrik az álnokságot. Szégyenítsd meg az önkényt, amely azért kelt fel ellenünk, hogy a törvényt, az igazságosságot és a szabadságot szétzúzza! Áldd meg azokat az embereket ennek a szándéknak a lelkületével, akik a mi ügyünket szolgálják ezekkel a nehézségekkel teli napokban, és feljebbvalóinkat, hogy ők mindenben ezen igazságosság szerint cselekedjenek! Te Isten vagy, a seregek leghatalmasabb Ura. Vezesd, erősítsd és bátorítsd a mi igaz ügyért harcoló csapatainkat, légy Te az ő erejük és védelmezd őket a harcok napjaiban! Add, hogy nemsokára felvirradjon felettünk a győzelem örömteli napja, azért, hogy nyugalom uralkodhasson és hogy életünk végéig békés szívvel szolgáljunk Téged, Istenünk, és dicsőíthessük hatalmas nevedet, mindörökkön örökké. Ámen. (Zakar Péter fordítása)

Források:
Zakar Péter: „Átkozottak legyenek, akik a magyar szabadság elnyomására törekednek…” Haynau mezőhegyesi áldozata: Gonzeczky János. Hadtörténelmi Közlemények 1999, 4.sz., 785-799.
https://gonzeczky-janos-emlekkonferencia.mozello.hu/
https://lokalhistoriak.blogspot.com/2019/10/az-1848-49-es-forradalom-szatmari.html
https://eli.dnyem.hu/katolikus-papok-a-48-as-forradalom-es-szabadsagharcban/

Összeállította: Szőcs Péter Levente, Szatmár Megyei Múzeum

Az összeállítás rövidített változata elhangzott 2024. október 6-án, a Gonzeczky-emléktáblánál tartott megemlékezésen