Gál Elemér szellemi öröksége
Az 1989-es rendszerváltás felcsillantotta a változás lehetőségeinek a reményét minden területen. Azt reméltük, tőlünk függ minden, úgy alakul az egyéni és a közösségi életünk, ahogy formáljuk. Elkezdődik az újrakezdés időszaka, az önmegvalósítás és a közösségi célok elérésének kora. Az alábbiakban az irodalmi és a kulturális élet újraszerveződésének néhány mozzanatára térek ki.
Szatmár megyében nagyon sok neves író és költő született: Károli Gáspár, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Dsida Jenő, Páskándi Géza, Kaffka Margit, Pusztai János, Fényi István, Gellért Sándor, Markovits Rodion, Kocsis István, Panek Zoltán, Kovács András Ferenc, hogy csak a jelentősebbeket említsem.
Amikor ezekről a személyekről — de másokat is lehetne említeni — kiderült, hogy tehetségesek és lehetőségre van szükségük a fejlődéshez, a kibontakozáshoz, el kellett hagyniuk Szatmár megyét, mert itt sohasem tudott hosszú távon működni egy kulturális folyóirat, ami köré csoportosulni tudtak volna a szatmári alkotók.
1990 elején az akkori szatmári tollforgatók megalakították a Szilágyi Domokos Irodalmi Kört, hogy annak égisze alatt elkezdődjön az irodalmi élet megszervezése. Ebben a folyamatban vállalt jelentős szerepet Gál Elemér, aki már túl volt a középkoron, mégis őt bízták meg a kör tagjai az irányítással, mert szükség volt a tapasztalatára, az irodalmi ismereteire. Az irodalmi kör számtalan irodalomkedvelőt (fiatalabbakat és idősebbeket) megmozgatott, de hamar érezhető volt, hogy szükség van egy irodalmi lapra, melyben a megyében élő tollforgatók közölhetnek. El kellett dönteni, hogy azon lapok egyikét indítják újra, ami 1945-ig működött, de a kommunista hatalom megszüntette, vagy nem csak célkitűzéseiben, de nevében is új lappal próbálkoznak. Végül az új mellett maradtak, 1990 februárjában megjelent a Szamoshát első száma, a Pleiade című román nyelvű havilap mellékleteként. Gál Elemér volt a főszerkesztő, az alapítószerkesztők pedig Farkas Elek, Gúzs Imre és Kádas József. A második számtól a lap önállóan jelent meg 8 oldalon, havi rendszerességgel a Poesis Kiadónál.
Gál Elemér már az első szám vezércikkében hangsúlyozta, hogy a lap szerkesztősége várja minden szatmári tollforgató írását, de nem utasítja vissza a máshonnan érkező írásokat sem. A lapban változatos műfajban jelentek meg írások, az olvasók körében hamar népszerűvé vált.
A Szamoshát munkatársai rendszeresen részt vettek irodalmi találkozókon, nagy előrelépésnek számított, amikor Fehérgyarmat központtal megalakult a Hármashatár Irodalmi Társaság (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Szatmár megye és Kárpátalja), ennek köszönhetően a szatmári szerzők több alkalommal vettek részt irodalmi találkozókon Fehérgyarmaton és Túristvándiban, ugyanakkor Szatmárnémeti is többször vendégül látta a magyarországi és kárpátaljai irodalmárokat.
Gál Elemér a Szamoshát vezéralakja volt, számára is egyfajta jóvátétel, kiengesztelés volt a lapszerkesztés és az, hogy lehetőséget kapott az irodalmi életben való kibontakozásra, ami a kommunista rendszerben nem adatott meg számára. A kommunizmus idején írt újságcikkeket, pedagógiai tanulmányokat, prózát, ezek közlését a szerkesztőségek gyakran visszautasították. Bár a 1990-es évek az újrakezdés lehetőségét hozták, a hatvanas éveiben járó író-szerkesztő nehezen tudott lépést tartani az újabb és újabb kihívásokkal. Annyi biztos, hogy az akkori fiatalok sokat tanulhattak tőle.
A Szamoshát négy év után szűnt meg, amiatt, mert a szerkesztőség nem tudott megújulni, a lapot nem tudták intézményesíteni, a nyomdaköltségek és a papír árának a folyamatos emelkedése nem volt finanszírozható.
Gál Elemér áttelepült Egerbe, itt írta meg a Héthavas című regényét, ami meghozta számára az elismertséget. Február 29-én lenne 95 éves. Amikor rá emlékezünk, eszünkbe jut nem csak a megye értéktárát gazdagító Szamoshát című szépirodalmi, művelődési folyóirat, de a regénye lényege is: legfőbb óhaja volt a jelen és jövő építése. Tudjuk, a jövő ma kezdődik, de a múlt és a jövő között a jelen feszíti az összekötő hidat.