Fényi Istvánra emlékeztek Kaplonyban

| január 10, 2023 |

Születésének évfordulóján, január 10-én szülőfalujában, Kaplonyban emlékeztek Fényi István költőre, tanárra. A helyi iskola névadójának emlékére szervezett főhajtás a tanintézmény előtt zajlott.

Török Tamás, a kaplonyi Fényi István Általános Iskola igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, nem volt szerencséje találkozni a költő-tanárral, de megmaradtak benne azok az elismerő szavak, melyeket kortársai mondtak róla. Olyan pedagógus volt, aki meg tudta szerettetni tanítványaival a magyar nyelvet, a magyar irodalmat.

Elek György, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont referense, a Szamos folyóirat főszerkesztője emlékezett vissza a Fényi Istvánnal való találkozásaira.

„Az 1970-es években Csirák Csaba — abban az időszakban Nagykolcson tevékenykedő gyógyszerész — irodalmi vetélkedőt szervezett több iskola tanulóinak részvételével. Én akkor voltam az Ombodi Általános Iskola tanulója, a vetélkedő egyik résztvevője. A vetélkedőn szatmári költők — Páskándi Géza, Fényi István és Gellért Sándor — verseinek ismeretéről kellett számot adnunk. Az iskolai szintről továbbjutva részt vettem a szamoskrassói kultúrotthonban megrendezett döntőn, melyen jelen volt Fényi István is. Kimondhatatlan élmény volt életemben először egy élő költővel találkozni, megható volt, együtt állhattam vele a színpadon.

Aztán az 1990-es évek elején egy Poesis-napon már egy asztalnál ülhettünk, hosszan beszélgettünk és interjút készítettem vele. Fényi István a szülőföldet, a szűkebb földrajzi régiót tekintette a versélmény elsődleges forrásának. S bár az 1989 előtti évtizedekben ahhoz, hogy egy költő ki tudjon bontakozni, el kellett hagynia a szülőföldjét, nagyobb irodalmi központokban válhatott csak népszerűvé, Fényi István az itthon maradást választotta. Tanított, nagyon sok diákja ma is nagyon büszke arra, hogy a tanítványa lehetett” — emlékeztetett Elek György, rámutatva arra is, hogy a kaplonyiak dicséretet érdemelnek azért, hogy megőrzik Fényi István emlékét, a diákok megtanulják a költő-tanár verseit és a Visnyai Csaba által megzenésített Ifjúsági himnuszt.”

A megemlékezésen Zahari Bianka és Megyeri Csenge Sarolta, a kaplonyi iskola diákjai Fényi István-költeményeket mondtak, majd a megemlékezők Kind Csilla tanár vezetésével énekelték el az Ifjúsági himnuszt.

Az ünnepség koszorúzással ért véget.