Energiaszámlák: késve érkeznek, de egyszerre kell majd kifizetni

| október 4, 2022 |

Az energiaárak elszabadulása miatti pluszterhek mellett idén nagyon sok fogyasztó helyzetét jelentősen súlyosbítja az is, hogy két-három hónap fogyasztását egyszerre kell majd kifizetniük — figyelmeztetett kedden az Intelligens Energia Egyesület elnöke, Dumitru Chisăliţă.

A több hónapos csúszás hátterében az áll, hogy az energiaárak kompenzálásáról szóló 2022/119-es sürgősségi rendeletet csak szeptember 1-jén adta ki a kormány — ugyanazon naptól hatályba is lépett —, így a szolgáltatóknak nem volt idejük elvégezni a szükséges módosításokat a számlázási szoftvereken.
Márpedig a számlázási szoftverek jogszabályhoz igazítása időbe telik — korábbi tapasztalatok alapján akár két-három hónapot is igénybe vehet — emiatt a fogyasztóknak arra kell számítaniuk, hogy csak két-három hónap múlva kapnak számlát.

Tavaly egyébként, amikor „egyik napról a másikra” módosították a törvényt, a szolgáltatók egy része úgy döntött, hogy folytatja a számlázást, és menet közben végzi el a szoftvermódosításokat, de törvénysértéssel vádolták őket emiatt és büntetést kaptak, amiért nem alkalmazták egyből az új jogszabályt. „Mivel akkor ez volt a reakció, a vállalatok most addig nem bocsátanak ki számlákat, amíg nem készül el a szoftver”, így vélhetően valamennyi fogyasztó abba a helyzetbe kerül, hogy két-három havi fogyasztást kell egyszerre kifizetnie, ugyanis „a szolgáltatók nem kötelesek újraütemezni a kifizetést”, hangsúlyozta az Intelligens Energia Egyesület elnöke.