Élő Tandem Szatmárnémetiben
Az Újvárad folyóirat, a Holnap Kulturális Egyesület és a Szamos folyóirat szervezésében a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont galériája adott otthont az Élő Tandem beszélgetésnek, melynek meghívott vendége Lakatos-Fleisz Katalin volt.
Szűcs László röviden beszélt az Újvárad havilapról és a Holnap Kulturális Egyesületről. Az Újvárad folyóirat egyik rovata az Élő Tandem, a szatmárnémeti beszélgetés egy készülő kötetre is felhívta a figyelmet. A kötet ötven beszélgetést fog tartalmazni.
Magyari Sára, a Partiumi Keresztény Egyetem docense, a Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék nyelvész oktatója elmondta, hogy a Tandem rovat 2019 nyarán indult. A tandem azt jelenti, hogy valami kettős. Magyari Sára a tandemrepüléshez hasonlította a rovatot: azért lett tandem, mert van mentora, ún. anyarepülő, sok energia van benne, megfogja az embereket, megrepteti, és amikor fent vannak, elengedi őket, hogy szálljanak szabadon. Minden hónapban vagy valami aktualitás, van a világban egy-egy téma, vagy egy jeles nap. Magyari Sára minden hónapban kiválaszt egy szerzőtársat, figyelve arra, hogy egyik hónapban női szerző, a másikban férfi szerző legyen. A témával kapcsolatosan megad néhány kérdést és egymástól teljesen függetlenül azonos terjedelemben kell megírni a szöveget. Ez egy nagyon nehéz műfajnak tűnt az elején, mert a szerzőtársak azt hiszik, hogy ez egy riport vagy egy interjú, és elkezdenek válaszolni a kérdésekre. Van értelme ennek a műfajnak, mert így minimum két szemszögből lehet megközelíteni egy témát. Azért minimum kettő, mert az emberi gondolkodás úgy működik, hogy a nagyon tanult ember magatartása és a nagyon nyitott személyiségű emberek — akik nagyon kevesen vannak — négy szempontot tudnak érvényesíteni egy-egy téma körbejárásához. A világ dolgaiban a négyszempontúság az, ami kiadja a kerekdedséget, a tökéletességet. Az emberek többsége egy szempontú, jobb esetben két szempontú, ezt bináris oppozíciónak nevezzük, vagyis pozitív és negatív módon tudunk szemlélni dolgokat. Illetve, ha egy kicsit jártasak vagyunk akár a vallásokban, akár Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjében, akkor látjuk, hogy a hármasút, a hármasság azt mutatja, hogy a két szempont mellett van egy harmadik szempont, egy harmadik lehetőség, az már közelebb visz, hogy valamelyest teljesebbnek láthassuk a dolgokat. Van olyan tandem rovat, amikor érvényesül mind a négy szempont, viszont nagyon fontos az, hogy úgy olvassunk és úgy olvastassunk — főleg manapság, amikor minden nagyon nyitott és minden nagyon szabad —, hogy működtessük ezt a nyitottságot, ezt a több szempontúságot, mert ebben a nagyon szabad világban egyre inkább bezáródunk és egyre inkább egyszempontúak leszünk.
Magyari Sára fő területe az antropológia és a nyelvészet, tevékenységénél fogva viselkedéskutató. Elmondta, az emberi viselkedést meghatározza az, hogy nőnek vagy férfinak születünk. Vannak bizonyos biológiai programjaink amelyek a világlátásunkat és a gondolkodásmódunkat előírják. Az, hogy miben különbözik egy nő és egy férfi, négy szempontú, amiből három biológiai (kötött) és egy kulturális. Az utóbbi határozza meg a viselkedést.
Lakatos-Fleisz Katalin magyartanár, egyetemi oktató bevallotta, hogy nem szereti a „tanítás” kifejezést, legalábbis a hivatása megnevezésére. „A tanítás valamiféle leereszkedést sugall, mintha a tanár többet tudna, és ebből a többletből adna annak, akinek ebből a tudásból kevesebb van. A tanítás szó helyett inkább valami olyasmit mondanék, mint az alkotó együttműködés. Úgy gondolom, mi, tanárok-diákok egy csónakban evezünk. Keressük a helyünket a világban, jelentéseket, kapaszkodókat abban a zűrzavarban, amit életnek nevezünk. Az emberi lényeg átfogóbb a szerepeknél.
Emlékszem, kezdő tanár koromban a figyelem fenntartása volt a legnagyobb kihívás. Általános és líceumi osztályokban egyaránt. Mert a kisiskolás, de még a középiskolás sem, nem udvariaskodik. Ha valami nem köti el, egész egyszerűen egy másik tevékenységbe kezd. Előfordult, hogy már úgy léptem be az órára, mindegy mi lesz, csak zaj ne legyen. Persze így nem lehet tanítani. Mert ha attól félsz, hogy valami megtörténik, akkor az meg is történik.
A felsőoktatásba kerülve úgy tűnt, végre hátradőlhetek. Hogy a figyelem megszerzéséért folyó harcban letehetem a fegyvert, végre közvetlenül is közölhetem a gondolataimat. Aztán rájöttem, ez nem egészen így van. A csend megtévesztő. Azt is jelentheti, hogy kézügyben van az okostelefon. Jó, ha a tanár nem esik ilyenkor a mindenáron való figyelem megszerzésének csapdájába. Ami nem egyéb szemfényvesztésnél. (Mindegy mit mondok, csak érdekes legyen.)
A figyelem mégis nagyon pontos szeizmográf. Hogy mikor kezd elkalandozni, vagy fordítva: mi számít érdekesnek. Mert teszem azt, számomra nagyon izgalmas az unalom. Nem hagy nyugodni, folyton ide futnak vissza a gondolataim. Miért akarunk folyton túl lenni vizsgákon, beadandókon, olvasnivalókon? Miért várjuk mindennek a végét? A diákok többsége viszont talán nem is tudja, hogy az unalom érdekes lehet. Hogy ha megtudom, mi az, ami untat, mikor menekülök az unalom elől, magamhoz is közelebb kerülhetek. Mitől lehet izgalmas az olvasás, az irodalom? Ha így teszem fel a kérdést, valahogy másképp hangzik. Másképpen attól, mintha azon siránkoznék, hogy az egyetemisták nem olvasnak eleget, ergo a tanár nem vehet adottnak bizonyos műveket, mert az értelmezési horizont eleve szűkös.
Persze nem a kötelező műveltségről van itt szó. Nem olvasni azt jelenti, hogy saját életünk lényegiségeire nem figyelünk eléggé. A kérdés innentől az, hogyan keltsünk hatást, izgalmat egy alig ismert világ iránt. Hogy megtaláljuk mindenkiben a személyes általánost.
Szerencsém van, mert akikkel dolgozom, az az óvodapedagógia és tanító szakos lányok (!) többsége empatikus, önszervező, fogékonyak a humán területek iránt. Persze a szakirány már maga is kijelöl egy emberi karaktert. Az óvó- és tanítójelöltekben már egészen fiatal korban motoszkál a hajlam az emberekkel való kapcsolattartásra. Vagy egy hosszabb vargabetű után, a személytelen futószalag robotjától megcsömörlötten fordulnak egy emberibb hivatás felé. És azt is tudom, hogy ez nem mindenhol van így. Egész biztosan vannak olyan szakok, különösen a divatosabb szakirányokon, ahol tömegoktatás folyik, és különösebb érdeklődés nélkül meg lehet szerezni a diplomát. Vizsgáról vizsgára evickélve. Az olvasásnak ugyan mindenhol meg kell küzdenie a figyelemért. Nálunk is. De azt gondolom, ez nem baj. Edzésben tart. Az elváló utak kikényszerítik a választást. Merre indulok? Nincs mese, a tanárnak nap mint nap hitet kell tenni. Az önképzésben saját magával szemben sem nem maradhat alul.
Itt kanyarodnék vissza mondandóm elejére. A tanár egy valamit mégis jobban tudhat. Az alkotó-kereső viszonyt a világhoz. Az éberséget. Hogy így is lehet. Azokra a tanáraimra tudok igazán tanárként visszaemlékezni, akik ebből az éberségből adtak. Nem a tudástöbblet súlyát pakolták ránk, hanem felemeltek. Az élet magasabb hőfokon izzott bennük. És ha a tanítás ilyen, mindegy, hogy köz- vagy felsőoktatásban, egyszer csak történik valami. Olyan összefüggések villannak fel a dolgok között, ami magát a tanárt is meglepi. Mély csend kíséri, és nem a fegyelmezés módszereinek köszönhetően. Talán ezekért a csendekért érdemes tanítani.”