Élményközpontú tárlatok, izgalmas kiállítások: ilyen a felújított Szatmár Megyei Múzeum
Két éven át tartó felújítás után nyitotta meg a kapuit a Szatmár Megyei Múzeum. Felújított épületben, innovációt és hagyományt ötvöző látványos kiállításokkal, számtalan új tárlattal és egész Szatmár megyét bemutató kiállítási anyaggal várja az érdeklődőket.
A teljesen felújított épületben olyan interaktív kiállítások várják a látogatókat, melyek Európa bármelyik nagyvárosának kiállítótermében megállnák a helyüket. A szakemberek nem titkolt célja volt úgy tálalni a kiállítások anyagait, hogy gyerektől felnőttig mindenki izgalmasnak és élménygazdagnak tekintse, ezért számtalan kipróbálható eszköz, kézben fogható rekonstrukció, múzeumpedagógiai foglalkozás tarkítja a kiállítások programját.
A természettudományi, régészeti és középkori kiállításokat magába foglaló tárlatok mindegyike értékes Szatmár megyei kiállítási tárgyakat tartalmaz. A régészeti kiállítás a rekonstrukciók mellett megannyi digitális tartalommal várja a látogatókat, amelyek bemutatják a generációkkal ezelőtt élt emberek életmódját. A történelmi kiállítások közül talán az egyik legizgalmasabb, ami a város és a megye középkorát mutatja be az erdődi vár és az aranyosmeggyesi kastélyokból származó kőfaragványok, a szatmári vár feltárásából származó leletek, valamint az itt működő egyházi közösségek emlékanyaga és az egykor itt fellelhető mesterségek eszköztára által. A résztvevők élményét tovább gazdagítják a VR (virtuális valóság) szemüvegek által felelevenített történelmi korszakok, pl. az aranyosmeggyesi kerámiaégető kemencének a működésbe hozása.
Szatmári viszonylatban újdonságnak számít a természettudományi kiállítás, mely látványosan három életteret mutat be: az erdő világát, a vizes élőhelyet, illetve a nyílt, füves mezők világát, ezáltal hozva közelebb a látogatókhoz az ezeken a helyeken található faunát és flórát. A kiállítást elkészítő szakemberek itt különösen figyeltek arra, hogy digitális tartalmaktól mentes, úgymond mechanikus, mozgatható elemek által juttassák el az információt a látogatókhoz, egy kis szigetként szolgálva a digitalizált környezetünkben.
A belső terek mellett megújult a műemléképület besorolású múzeum homlokzata is, de kicserélték a vezetékeket, az elektromos hálózatot, modern tűzvédelmi rendszerrel látták el az épületet, sőt, a mozgáskorlátozottak számára is kialakítottak egy útvonalat, mely által a kiállítások egy részét ők is meg tudják látogatni.
Az állandó kiállításokra belépőjegy felnőtteknek 20 lejbe kerül, a 18 év alatti fiatalok, diákok és nyugdíjasok kedvezményesen, 10 lejért válthatnak jegyet, az akkreditált intézmények által szervezett csoportos látogatás esetén a diákjegy ára fejenként 5 lej.
Az időszakos kiállításokra a belépőjegy felnőtteknek 10 lejbe kerül, a 18 év alatti fiatalok, diákok és nyugdíjasok kedvezményesen, 5 lejért válthatnak jegyet, forradalmárok, veteránok és fogyatékkal élők számára ingyenes a belépés.
A Szatmár Megyei Múzeum (Vasile Lucaciu sugárút 21. szám) hétfőn zárva tart, keddtől szombatig 10 és 18 óra között, vasárnap pedig 10 és 14 óra között látogatható.
Kovács Zsolt