Egy vérből vagyunk — szatmáriak is csatlakozhatnak a jótékonysági futáshoz
Szeptember végén rajtol az Egy vérből vagyunk alapítvány idei 500 kilométeres jótékonysági futása. A Petőfi Sándor emlékév kapcsán az idei esemény formabontó lesz, és a Kiskőrös – Orosháza – Gyula – Nagyszalonta – Nagyvárad – Székelyhíd – Nagykároly – Erdőd – Koltó útvonal érintésével megvalósuló jótékonysági futás programja a véradás és adománygyűjtés mellett kiegészül a kultúrával is, hiszen, amint azt Gui Angéla nagykárolyi születésű alapító vallja, magyarnak lenni testben-lélekben-szellemiségben olyan sorsközösség vállalása, amelyet a határok sem tudnak szétszakítani.
Az esemény Petőfi Sándor szülővárosából, Kiskőrösről rajtol szeptember 20-án. Magyarország területén a jótékonysági futás útvonalán Kiskőrösön, Orosházán és Gyulán lehet vért adni. A magyar-román határt elhagyva Böjte Csaba három gyermekotthonát is érintik, a nagyszalontai, a nagyváradi és a székelyhídi otthonokba is hoznak adományokat. Csaba testvér nehéz sorsú gyermekei a sporteszközök mellett egy-egy új edzőcipőt is kapnak.
Székelyhídtól a futók ráfordulnak arra a Böjte Csaba által megálmodott és létrehozott lelki tanösvényre, amely Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének több emlékezetes pontját érintve Koltóig tart. A jótékonysági futás résztvevői kijelölik azt az útvonalat, amelyen azt követően bárki, bármikor zarándokolhat.
Az esemény Koltón, a Teleki-kastélynál ér véget szeptember 25-én, vasárnap 12 órakor. A célba érkezést követően szentmise lesz, majd több órás élményprogram várja Csaba testvér gyermekeit és mindazokat, akik a jótékonysági programba be szeretnének kapcsolódni. A tervek szerint lesz táncház, népi játszótér, lovas körhinta, csiga futtató, lengőteke, patkódobálás, kötéldobálás, csengős ügyességi koordinációs játékok, vívás gerendán, hordólovaglás, egyensúlyozós játékok, csutkavár építés, termény válogató, gólyaláb, mocsaras lépegető, teknő horgászat, óriás csúzli, középkori haditábor és íjászat, arcfestés, kézműves foglalkozás, sportprogramok és sok más meglepetés.
A jótékonysági futás résztvevőihez a Szatmár megyei érdeklődők három helyszínen csatlakozhatnak: szeptember 24-én, szombaton 9 órakor Nagykárolyban, a ma városházaként működő Aranyszarvas fogadó előtt, 10.35 órakor Kismajtényban, a 19-es országút és a Strada 3 kereszteződésében, 13.20 órától pedig Erdődön, a Károlyi-várnál. Nevezési díj nincs, regisztráció viszont szükséges, jelentkezni a linken található adatlap kitöltésével lehet.
Fotó: https://egyverbol.hu