Díjazták a Versíró verseny legjobbjait
Díjazták a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a Lázári Petőfi Sándor Általános Iskola és a LiterArt Egyesület szervezésében megrendezett Versíró verseny legjobbjait.
Török Enikő tanítónő, a verseny ötletgazdája ismertette, hogy több mint kétszáz diák ragadott tollat, hogy verset írjon. Érkeztek pályaművek Kanadából, Hollandiából, Magyarországról és más országokból is. Szatmár megyéből huszonkilenc versírót díjaztak, ez azt bizonyítja, hogy Szatmár megyében komoly tehetséggondozás működik. A versírás nem csak arról szól, hogy egy felhívásra vagy iskolai feladatként ír valaki verset, kell hogy legyen egy versírói folyamat. Török Enikő elmondta, számára rendkívüli élmény volt, amikor a Szamos folyóiratban közölhette a verseit, ugyanolyan nagy élmény, amikor a diákjai verseit találja ott. Nagy élmény egy diák számára, amikor nem a fióknak ír, hanem egy olyan lapban, ami nagyon sok helyre eljut.
Szejke Ottilia tanítónő, főtanfelügyelő-helyettes elmondta, számára nem meglepő az, hogy huszonkilenc Szatmár megyei diákot díjaztak, hiszen a szatmári diákok egyre több díjjal érkeznek haza országos versenyekről is. Azt kívánta a versíró diákoknak, hogy minél többen közölhessenek a Szamos folyóiratban, kerüljenek be a Szamos Diákirodalmi Kör antológiájába, és Besenyődi Judithoz hasonlóan előbb-utóbb önálló kötettel is jelentkezzenek.
A versíró verseny egyik támogatója, Béres Antal, Lázári község polgármestere arra biztatta a diákokat, hogy ápolják, kamatoztassák a tehetségüket, hiszen nem mindenki számára adatik meg a versírás tehetsége. Elmondta, ezen az úton komoly segítség hárul a szülőkre és a pedagógusokra, a maga nevében pedig az elöljáró azt vállalta, hogy Lázáriban ezentúl még nagyobb hangsúlyt helyeznek a Petőfi-kultusz ápolására.
Blatniczki Cecilia tanítónő és Jáger Péter Mónika tanárnő a zsűri nevében adott tanácsokat a fiatal tollforgatóknak és további írásra biztatták őket.
Elek György, a Szamos folyóirat főszerkesztője elmondta, hogy a lap Diákirodalom rovatában továbbra is helyet kapnak a tollforgató diákok írásai, több olyan diák van, aki a diákantológiákban is közölt már, erre ezentúl is lehetőség lesz. A diákirodalmi rovat nemcsak kiforrott írásokat közöl, hanem próbálkozásokat is, biztatva, bátorítva, lehetőséget adva ezzel a fejlődésre. A versíró verseny díjazottjai között több olyan diák is van, akiket a Szamos folyóirat által meghirdetett Petőfi-pályázaton is díjaztak.
A szervezők:
Török Enikő Andrea, Lovas Mária Tünde, Fórizs-Kiss Imola és Pălcuş Angéla, a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, valamint a lázári Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusai, a tanfelügyelőség részéről Leiti Mónika szaktanfelügyelő, valamint a LiterArt Egyesület elnöke, Gál Ilona-Gyöngyi szaktanfelügyelő.
A Szatmár megyei diákok eredményei:
III. osztály:
I. díj: Schvarckopf Kevin (Túrterebesi Általános Iskola, felkészítő: Révai Noémi), II. díj: Mészáros Nóra és Bagosi Maya (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly, felkészítő: Nagy Katalin Borbála), Papp Kristóf (Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szatmárnémeti, felkészítő: Török Enikő).
III. díj: Póti Hajnalka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő: Kallós Enikő).
Dicséret: Pop Laura (Ion Creangă Általános Iskola, Szatmárnémeti, felkészítő: Csiszár Éva).
Retro Különdíj: Volfer Flóra (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly, felkészítő: Nagy Katalin Borbála).
IV. osztály:
I. díj: Mihályi Dáriusz (Vasile Lucaciu Általános Iskola, Nagykároly, felkészítő: Tóth Márta).
III. díj: Jankó-Szép Viola Zselyke (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő: Szőke Réka), Kodra Mátyás (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, Szatmárnémeti, felkészítők: Földes Ildikó és Blatniczki Cecília (Tehetségközpont).
Dicséret: Nagy Botond (Magyarcsaholyi Általános Iskola).
Retro Különdíj: Váczy Attila-Péter (Vasile Lucaciu Általános Iskola, Nagykároly, felkészítő: Tóth Márta). Ugyancsak Retro Különdíjban részesült Balog-Pink Benjámin (Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szatmárnémeti, felkészítő: Pándi Katalin).
Különdíj: Szatmári Bettina Eszter (Ion Creangă Általános Iskola, Szatmárnémeti, felkészítő: Sebő Noémi).
V–VI. osztály:
II. díj: Tóth Gabriela (Kökényesdi Általános Iskola, felkészítő: Kallós Orsolya), Silaghi Sára-Blandina (Tasnádi Általános Iskola, felkészítő: Mészáros Rita-Krisztina).
III. díj: Kardos Viktória (Kökényesdi Általános Iskola, felkészítő: Kallós Orsolya).
Különdíj: Bakos Zsuzsa (Aurel Popp Művészeti Líceum, Szatmárnémeti, felkészítő: Berei Edina).
VII–VIII. osztály:
II. díj: Szabó Gergő Ábel (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, Szatmárnémeti, felkészítő: Szász Anikó).
III. díj: Koch Hanna (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő: Fazekas Katalin), Starowski Mariann (lázári Petőfi Sándor Általános Iskola, felkészítő: Zaharia Gabriella).
Dicséret: Loga Szilárd (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Varga-Bressel Christiane).
Különdíj: Ács-Muhi Klára (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő: Fórizs Enikő).
IX–X. osztály:
III. díj: Varga Erik (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő: Fórizs-Kiss Imola).
XI–XII. osztály:
II. díj: Balog Barbara (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő: Fórizs Enikő).
III. díj: Snelemperg Barbara (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly, felkészítő: Kiss Hajnalka).
Dicséret: Pándi Blanka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő: Téglás József), Sándor Boglárka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, felkészítő: Fazekas Katalin).
Különdíj: Botos Péter (Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, Nagykároly, felkészítő: Kiss Hajnalka).