A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a BBTE szatmárnémeti kihelyezett tagozata ma, november 24-én emlékünnepséget szervez Bura László tiszteletére. Ennek apropóján közöljük Muhi Sándornak a Szamos folyóirat novemberi számában közölt írását a pedagógus, nyelvész, pedagógiai szakíró példamutató életéről.

Bura László elfoglalt ember volt, a példaképpé válás nem tartozott a közvetlen tervei közé. Sokakhoz hasonlóan végezte a soron következő feladatait, és mivel szülővárosához ezer szállal kötődő, sokoldalúan művelt, hívő, közösségi ember, pedagógus volt, úgy érezte, hogy lényegesen több feladata, felelőssége van, mint a nagy többségnek.

Egy folyamatosan változó, átalakuló térségben, társadalomban élt, amely a hozzá hasonló érdeklődésű, felkészültségű, kötődésű emberekre támaszkodva tudott csak előre lépni, élni a felkínálkozó lehetőségekkel. Ezért — különösen az 1989-es változások után — elhalmozták kérésekkel, feladatokkal, megbízatásokkal, amelyeknek legjobb tudása szerint igyekezett eleget tenni. Bura László pontos, megbízható ember volt, olyan valaki, aki a legnehezebb körülmények között is betartotta ígéreteit, vállalásait. Így vált példaképpé, életműve évekkel a halála után, a mai napig hat, az általa lefektetett alapokra lehet építeni, a könyveit forrásanyagként használják, ez a megemlékezés is róla szól.

1932-ben Szatmárnémetiben született értelmiségi családban, elsősorban pedagógus, nyelvész, pedagógiai szakíró volt, de ugyanakkor kiváló szervező, a szatmári magyar tanügyi rendszer egyik megújítója.

Az egyetemi tanulmányok után az ötvenes években Kolozsváron tanársegéd, majd tiltott iratok terjesztése miatt börtönbe kerül. Később rehabilitálták, falun, majd egy szatmári általános iskolában, líceumban volt magyartanár. A 89-es változások előtt is sokat dolgozott — könyveket írt, tanulmányokat tett közzé, időszakos kiadványokat szerkesztett, doktorátust szerzett — de az életműve kiteljesítésére csak a kilencvenes évek elejétől nyílt lehetőség.

Bura László 1990-ben 58 éves, vagyis abban a korban van, amikor a legtöbben a visszavonulásra, nyugdíjra gondolnak. Számára ekkor kezdődik igazán az addig ezer módon, folyamatosan és mesterségesen visszafojtott, akadályozott közösségi tevékenység. Ott bábáskodik a nemzetiségi tanügyi intézményeink: a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Hám János Iskolaközpont, a BBTE Szatmári Kihelyezett Tagozatának indításánál mint igazgató, de kutatásaival, írásaival, publikációival jelentős szerepet vállal a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye életében, a Szatmári Magyar Hírlap megszervezésében, elindításában.

Közben egyre-másra jelennek meg könyvei, tanulmányai, írásai, amelyek sohasem öncélú, eleve az asztalfióknak szánt munkák, hanem szinte kivétel nélkül közérdeklődésre számot tartók, közhasznúak. Csupán a megjelent cikkeinek, tanulmányainak, könyveinek bibliográfiája kötetnyi anyag.

Azért tudott megfelelni az elvárásoknak, mert érezte, hogy kötelessége haladni a korral, a kilencvenes évek közepétől elsajátította a számítógép kezelését, és ezeket az ismereteket folyamatosan, használat közben tovább fejlesztette. Azt is pontosan tudta, hogy a technika csak eszköz, lehetőség, keret, amelyet emberi tartalommal, hasznos tudással, tapasztalattal kell megtölteni.

80 évesen még dolgozott, tudományos dolgozatokat irányított, előadásokat tartott, időszakos kiadványokat szerkesztett, távolabbi tervei, elképzelései is voltak, ápolta szakmai kapcsolatait, és közben mindvégig megőrizte szellemi frissességét, humorérzékét. Tekintélye volt, sokan figyeltek a kijelentéseire, a véleményére, megszívlelték a tanácsait.

Bura László nem azért értett az emberek nyelvén, nem azért tudott szót érteni a legkülönfélébb képzettségű, szakmájú, képességű kortársával, mert ezzel az adottsággal született, hanem azért, mert élete során a közösséget szolgálta, és minden szolgálat alapvető feltétele, hogy figyeljünk a többiekre, próbáljuk megérteni azok gondolkozásmódját, elvárásait.

Néhányszor kitüntették: Ezüstgyopár-díjat, Dr. Scheffler János-díjat, Identitas-díjat kapott, Szatmárnémeti díszpolgára.

Többen kérdezhetik, van-e valami értelme ezeknek az időnkénti megemlékezéseknek, méltatásoknak? Szerintem van! Az olyan emberek esetében feltétlenül szükséges, akiket az egykori kollégák, barátok, ismerősök, kortársak a szívükben őriznek, tisztelettel és szeretettel gondolnak rá.

Bura László ilyen kortárs, barát, kolléga volt, és mi nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy a hozzá hasonló példaképekről megfeledkezzünk.

Muhi Sándor

Fotó: Magánarchívum