Búcsú id. Pallai Bélától

| augusztus 17, 2023 |

A Szent Miklós görögkatolikus egyházközség parókusával, címzetes esperessel, id. Pallai Bélával régebben többet, az utolsó időszakban kevesebbet beszélgettem. Ezeken a beszélgetéseken felmerültek az élet dolgai, a világ alakulása, a hétköznapok örömei és nehézségei… Az ő élete örök reménykedés, örök bizakodás volt. Magyar görögkatolikusként már pályája kezdetén folytonos nehézségekbe ütközött, mindig széllel szemben haladt az emelkedőkön, sokszor nehéz és ismeretlen utakon küzdött, hogy hite és meggyőződése szerint élhessen családjával és híveivel.

Romániában 1948-ban hivatalosan fölszámolták a görögkatolikus egyházat. Ezt a történelmi igazságtalanságot a szóban forgó magyar egyházközségek nem akarták tudomásul venni, mivel abban bíztak, hogy Scheffler János szatmári római katolikus püspök segítségével a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye, vagy közvetlenül a Szentszék alá tartozó adminisztratúrát — az erdélyi örmények helyzetéhez hasonlóan —, vagyis rítusvikáriátust hozhatnak létre. Ez a lehetőség a szatmári püspök letartóztatásával végleg szertefoszlott, legkésőbb 1953-ban az unió mellett kitartó papoknak el kellett hagyniuk a parókiákat. Kevésbé ismert, hogy ezeknek a magyar egyházközségeknek a hívei egyházuk hivatalos fölszámolása ellenére továbbra is magyar görögkatolikusnak vallották magukat, több helyen még liturgikus könyveiket is tovább használták, noha hivatalosan a nagyváradi ortodox egyházmegye rutén parókiáiként tartották őket számon. A nyelvhez való ragaszkodásuk oly erősnek bizonyult, hogy a nagyváradi ortodox egyházmegye még egy magyar–román nyelvű imakönyvet is kiadott számukra.

Az 1989-es fordulat után lehetőség nyílt a szabadabb vallásgyakorlásra, a görögkatolikus egyházat újra elismerték. Az egykori magyar parókiákat az ortodox papok nagyobb konfliktusok nélkül adták vissza, sőt a papok egy része is görögkatolikussá lett. A templomok tulajdonjoga a hivatalokban sem okozott sok problémát, mivel az elvételkor a megváltoztatott tulajdonviszonyokat nem vezették rá a hivatalos okmányokra, így a templomok formálisan mindig is katolikusok maradtak. Az egyházközségek és filiáik újra egy esperességet alkotnak a visszaállított máramarosi egyházmegyén belül, bár az utóbbi években Nagykároly a nagyváradi egyházmegyéhez került át.

1990. május 3-án id. Pallai Bélát beiktatták hivatalosan is, a kicsi templom udvara tele volt hívekkel, a szertartást Mare Augustin esperes vezette, még Reizer Pál római katolikus püspök is jelen volt. Szerencsére a parókia átadása sem járt különösebb konfliktussal.

Pallai Béla mindig támogatta azokat a kezdeményezéseket, melyek az ökumenét szorgalmazták. Mindig azt vallotta, Isten csak egy van, csak az emberek hitük szerint másként gyakorolják a vallásukat. Hasonlóképpen támogatta a kulturális rendezvényeket, azoknak mindig helyet adott a templomban és a gyülekezeti teremben. Az elmúlt év decemberében, amikor a Szamos Diákirodalmi Kör több egyházi, civil és kulturális szervezettel, valamint önkormányzati támogatással a Petőfi-szobornál megtartott koszorúzás után, a rossz időjárás miatt a templomban folytatta az ünnepi műsort, annak sikere után megszorította a kezem és így szólt: „Gyurika, a záróeseményt is itt fogjuk tartani.” Ezt a zárórendezvényt ő már az örökös hazából fogja figyelni és onnan ad majd áldást. Mi mindig szeretettel fogunk rá gondolni és őrizni fogjuk az emlékét.

Isten veled, nyugodj békében!