Bihari és szatmári diákírók a Léda házban
Október 15-án szombaton 11 órától a nagyváradi Léda házban szervezünk találkozót szatmári és bihari diákírók számára. A cél, hogy a fiatalok megismerjék egymást, egymás írásait, közös felolvasást követően, folytatva a tavasszal Debrecenben megkezdett sorozatot. Konkrét témákban is várunk új kéziratokat – 1. A város arcai, avagy a hely, ahol élek 2. Mit jelent számomra a béke? A belső béke keresése – de lehetőség van arra is, hogy kötetlen formában megbeszéljük, ki hogyan készítene el egy ilyen szöveget. Természetesen egyéb, szabadon választott témájú, korábban írt verseket, prózákat is örömmel fogadunk. Szeretettel várja a diákok jelentkezését, közreműködését Besenyődi Judit, a Szamos Diákirodalmi Kör elnöke, Elek György, a Szamos folyóirat főszerkesztője, valamint Szűcs László, az Újvárad főszerkesztője.