Apáczai-díjas szatmári pedagógusok

| október 20, 2022 |

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Tudományos Tanácsa kétévente írja ki Apáczai-díj pályázatát a romániai magyar közoktatásban tevékenykedő pedagógusok részére.
A díj Apáczai Csere János munkásságának állít emléket, és célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének értékelése, ösztönzése, népszerűsítése. A kétévenként odaítélt díjra önálló kötetben, elismert tudományos szakirányú folyóiratban megjelentetett vagy a világhálón közzétett munkák szerzői jelentkezhetnek.

A rangos díj idei kitüntetettjei között Szatmár megyei pedagógusokat is találunk. Az Apáczai-díj gyémánt fokozatában részesül Muhi Sándor, a vizuális nevelés területén a gyakorló és leendő pedagógusoknak is nagy segítséget nyújtó, illetve a művészetet, a kultúrát, a vizuális nevelés fontosságát széles körben népszerűsítő honlapjáért. Apáczai-díjjal tüntették ki Frigy Szabolcsot az idén kiadott, Társadalmi diskurzusok Szatmárban című, a Szamos-könyvek sorozatban, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont támogatásával megjelent kötetéért.

Dicsérő oklevélben részesült Jáger-Péter Mónika magyartanár Érzékelés és értelemképződés a műalkotás tapasztalatában című kötetéért, valamint Kovács Béla matematikatanár szakmai folyóiratokban megjelent írásokért.

A díjakat október 21-én, Szovátán adják át.