Bándi Johanna színművésznővel beszélgettünk, a Szeretetközpont Egyesület alapítójával, aki tavaly rendezte meg “A természet evangéliuma” című előadást. Az előadás Szilágy megyében, Zilahon volt bemutatva a tavalyi évben.

Milyen céllal jött létre az egyesület?

A “Szeretetközpont Egyesület” célja, a művészet legmagasabb szintű kifejezése, mely túllép a puszta szórakoztatáson vagy tanításon, hogy valami magasabb szintűt és spirituálisan jelentősebbet érjen el. Lev Tolsztoj szavaival élve: “A művészetnek ma az a rendeltetése, hogy a most uralkodó erőszak helyén, megteremtse az Isten vagyis a Szeretet uralmát.”

Missziónk rávilágítani: minden változás kizárólag önmagunk megváltoztatásával kezdődik vagyis külső körülményeink megváltoztatásához, elhanyagolhatatlan belső világunk értékrend változása. A mai elanyagiasodott világ helyett, teremteni egy Isten közeli és Természetcentrikus univerzumot.

A természet evangéliuma című előadás az első rendezésed?

Mondhatni igen, ez az első rendezésem és teljesen véletlenül alakult így, mivel nem állt szándékomban rendezni. Ez egy határidős projekt volt, amit már nagyon régóta tervezek megvalósítani, de mégis első körben lemondtam róla, a részletekbe nem megyek bele, sokminden járult ehhez hozzá. Végül, utolsó pillanatban hoztam, azt a döntést, hogy igen, magam fogom összeállítani a szöveget és magam fogom rendezni az előadást. Úgy érzem, többek közt Mági, a Kutyám, halálos betegsége, tette fel a pontot az “i”-re, ugyanis az előadás, amint már említettem, az Isten által teremtett világ megbecsülését helyezi előtérbe. Mági egy utca kutya volt, akit befogadtam. Ő szenvedése, betegsége és halála, volt az előadás létrejöttének, egyik mozgató rugója. Mondhatnám nagyon nagy túlzással, de egyben némi igazsággal, hogy in memoriam Mági…

Miről szól az előadás?

“A Természet Evangéliuma” című előadás, a klímaváltozás témáját boncolgatja, valamint az önmagára ébredt tudat felismerését, a felébredést, valamint a néző önészlelésében történő változás lehetőségét célozza meg.

Beszélnél egy kicsit a próbafolyamatról? Milyen volt?

Izgalmas volt számomra, hiszen hivatásom új értelmet nyert azáltal, hogy a rendezés medrébe terelt. Ezúton is szeretném megköszönni, az előadásban szereplő alkotók kiváló munkáját, ők színházi kollégáim is egyben, akiknek hálás vagyok, hogy mellettem álltak és végtelen kreativitással járultak hozzá, ami az előadás létrejöttét illeti. Köszönöm a Bel Canto kamarakórusnak, akikkel most dolgoztam először és úgy érzem csodálatos együttműködésben volt részünk. Említettem is egyik próbán, hogy sok évvel ezelőtt a székesegyházban hallottam őket és hogy úgy mondjam, lélekrezdítő tapasztalatban részesítettek, ezért még akkor, eldöntöttem magamban, hogy alkalomadtán, ha erre nyitottak, akkor igyekszem velük együttműködni. Köszönöm a táncosoknak is a jó energiákat és a szép munkát, velük is nagyon nagy öröm volt számomra együtt dolgozni.

Miért tartottad fontosnak létrehozni az előadást?

Azért tartottam fontosnak az előadás létrejöttét, mert úgy érzem, művészként ez az egyetlen eszközöm arra, hogy jobbá, azaz tudatosabbá tegyem elsősorban önmagam és ezáltal a körülöttem lévő világot.
Hiszem, hogy nem véletlenül reinkarnálódtunk, ebben a kritikus időszakban. Teremtők vagyunk mindannyian és művészként lényegesnek érzem, hogy teremtői mivoltomat, úgy kamatoztassam, hogyan olyan alkotásban részesüljek és részesítsek, ami egyre közelebb visz Önmagunkhoz. Ugyanakkor, ha mi művészek, nem halljuk meg a Természet kilátását, az Állatok keresves sírását, Földanya kétségbeesett jajveszékeléseit, akkor mégis ki fogja meghallani?!…
Ha megengeded, egy “rövid” történettel zárnám soraimat: Madame Blavatsky mindig két táskával járt és mindig valamit dobált a táskáiból. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit művel, Ő így felelt: “Egész életemben megvolt ez a szokásom. Virágmag van a táskákban. Talán, nem járok többé ezen az úton… amikor eljön a megfelelő évszak és kinyílnak a virágok, az erre járó, több ezer ember, mindennap látni fogja, azokat a színeket. Engem nem fognak ismerni, de az mindegy. Egy dolog biztos: boldoggá teszek néhány embert valahol. Nem számít ismernek-vagy nem. Csak az a fontos, hogy tettem valamit, ami boldoggá tesz másokat. Talán eljön néhány gyerek, hogy leszakítson egy-két szálat és hazavigye. Talán eljön néhány szerelmes pár, fűzért köt egymásnak és anélkül, hogy tudnák, része leszek a szerelemüknek. Ahogy része leszek, a gyerekek örömének is. És része leszek azoknak is, akik erre járnak és ránéznek, a gyönyörű virágokra. Aki megérti, hogy a szabadság, mindössze egy lehetőség arra, hogy kicsit szebbé tegyük a világot és kicsit tudatosabbá váljunk, az nem lesz szomorú”.
Örülök, hogy az előadás megszülethetett, számomra, egy ilyen virágmagot jelképez, ami Lélekvirággá nőhet a közönség szívében, illata pedig a Tudatosság örömével töltheti el, mindazokat, akik nyitott szívvel fogadják azt.