Célkitűzése: Nemzeti, vallási, kulturális értékek megismerése, megélése, átmentése – nemzedékről nemzedékre! Közösséget megtartó erő, személyiségformáló kincs!

Alapítója: Higyed Gyöngyi karnagy, zene-vallás tanár, a Magyar Kultúra Lovagja. A Gyöngyszem Gyermekkar tagjai harmadik osztályos kortól hetedik osztályos korukig énekelnek együtt, majd betagolódhatnak a Szatmárnémeti Református Gimnázium ifjainak kórusába. Sokszor lehetőségük van arra, hogy közös szolgálatban együtt énekeljenek kicsik és nagyok és mindig nagy örömükre szolgál. A kicsik felnéznek a nagyokra és arra vágynak, hogy ők is elismerésben részesüljenek. A nagyobbakban  kedves emlékek elevenednek fel, szívesen segítik a kicsiket. Egymás nevelése zajlik szüntelen, ami azért fontos, mert nem csupán a pedagógus karvezető nevel ebben a közösségben. Olyan ez mint egy önképző kör…

„Jó dolog jó példával szolgálni, jó dolog a jó példát követni!” – hangzott el már sokszor kórustagok ajkáról. Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek – egy állandó megújulás jellemzi a gyermekkart, ezért a folyamatos munka az éltető erő ami sikerhez vezet! A siker mindenkinek fontos: kórustagnak, karvezetőnek, hallgatóságnak! A sikert csakis kitartó munkával, kellő alázattal, a szolgálat iránti tisztelettel lehet elérni! Mindezt a gyermekkar tagjai kisgyermekségükben megtapasztalják, és kellő odaadással, átéléssel, érzékenységgel adják elő a műveket.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyöngyszem Gyermekkara – Örökség Serleggel – kitüntetett kórusként méltó módon képviseli önmagát, iskoláját, nemzetét, kultúráját a különböző fesztiválokon, versenyeken, rendezvényeken, határon innen és külhonban is. A gyermekkar átlag létszáma 35 fő.

Hálás vagyok minden egyes gyermekhangért és köszönetemet fejezem ki a szülők bizalmáért. Ebben a közösségben mindenkinek áldozatot kell hoznia:

– A szülőnek támogatnia kell ezt az ügyet akár időt szakítva minderre, akár morális támogatást biztosítva.

– A kórustag időt kell szánjon a próbákra, a kiszállásokra.

– A karvezető pedig nevel, tanít és nem utolsó sorban élteti ezt az egészet!

A legfontosabb mindenki számára: Töltődni egymás szép éneke által!

Énekeljetek és élni fogtok!

Ének-zenetanári pályám összefoglalója és örökhagyása e fenti megfogalmazás.

A Szatmárnémeti Református Gimnáziumban több mint húsz éve tanítok. 17 évvel ezelőtt alapítottam gyermekkórust. Az évek során kikristályosodott a kórus neve is: GYÖNGYSZEM Gyermekkar.

A gyermekek és hangjuk mintegy igazgyöngy csillogása fűződtek nemzedékekként a közös éneklés fonalán egymáshoz és szívemhez nőttek. Ennek ragyogása lüktet bennem és bennük tovább. Ez lelkesít és lelkesíti azokat, akik a gyermekkar közösségében tanultak meg bátornak lenni, tartással élni, kockázatot vállalni és helytállni. Helytállni ha kell egyedül, mert a kórustagok közül többen nemzetközi elismerésben is részesültek, egyéni teljesítményük nyomán. Ugyanakkor vállalni a közösséget és ha kell, vinni a gyengébbet is a beteljesedés felé.

A mélyre nyúló zenei gyökerek magasba törő ágain megannyi gyümölcs termett. Népi ihletéstől, isteni magasságokig ízlelhettük a párját ritkító dallamokat. Az egyszólamú éneklés lépéstartásától a többszólamúság harmóniájáig szárnyalhattunk. Népdalok veretességében, edződött viselettel, zsoltárok alázatáig hajolhattunk kották és szövegek fölé, hogy felemeljen a dal, hogy újra és újra felemeljen és megtartson. Nem véletlen, hogy 2016-ban Örökségserleggel ismerték el Budapesten ezt az értékmentő szolgálatot.

Megfogalmazni nehéz a csodát, amikor összeáll a harmónia és ragyog az orca és csillog a szem s benne a gyöngyszemként alágördülő varázs, az öröm.

A gyermekközösség egymást követő, egymást tanító, segítő és biztató nemzedékeiből ki-kiragyog egy-egy kiváló hang és karakter. Ők a megfertőzöttek, jobban mondva a beoltottak. Életrevalók.

Szellemi covid-fertőzés söpör végig a világon. El akar hallgattatni minden megtartó harmóniát. Értékvesztő hullámok közt életveszélyes az ének lélekvesztőjén mentőcsónakosnak lenni.

(„Létem ha végleg lemerűlt

ki imád tücsök-hegedűt?…

S ki viszi át fogában tartva”

a Szerelmet a túlsó partra!

(Nagy László: Ki viszi át a szerelmet)

Tanárként mi lehetne legértékesebb elismerés ha nem az, amit a kórusban éneklők életükkel visszaigazolnak, és aminek hangot adnak. Mert megértették mit jelent: Énekeljetek és élni fogtok! Sőt: éltetni másokat is.

 Higyed Gyöngyi

„ A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér. ”

Az, hogy a Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyöngyszem kórusának a tagja lehetek, egy kiemelkedő érzés. V. osztályos koromban kerültem be, és igazán kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet kint állni a nagyközönség előtt, és úgy énekelni, hogy rajtad kívül állnak ott mások is, de mégis egyekként énekeltek.

A szívemet minden egyes fellépés megtölti csodálattal és hálával. Csodálattal azért, mert mindig tapasztalok valami újat, akár magamról, akár a körülöttem lévő emberekről. Olyan különbözőek vagyunk, mégis összeköt minket valami, és ez a valami az éneklés. Hálás vagyok, hogy megélhetem azt, hogy milyen egy olyan közösségnek a tagja lenni, ahol annak ellenére, hogy hibázol, ők melletted vannak és segítenek neked. Hálás vagyok Higyed Gyöngyi tanárnőnek, aki megtesz mindent értünk annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat miközben szebbnél szebb énekekkel gazdagítja tudásunkat.

Gyakran énekelek népdalokat vagy akár néptáncolok, de akkor, amikor a kórustagjaként állok ki, valahogy mindig másabb, de minden egyes percét szeretem és olyankor érzem leginkább azt, hogy önmagam lehetek. Szívből köszönök mindent.

Kánya Jázmin

A Refi kórusában énekelni csodálatos lehetőség

No nemcsak azért, mert ez egy plusz, fakultatív tevékenység a sok közül, hanem azért, mert ennek számos pozitív hatása lehet a jövőre nézve. A fényes jövőről álmodó diák gyakran teszi fel azt a kérdést, hogy mi hasznom van ebből? Mire jó ez nekem?

Véndiákként elmondhatom, hogy a kórus az életre nevel. Az életre, ráadásul a mindennapi életre, hiszen olyan dolgokra tanított meg, mint például az önfegyelem. A kották rendben tartása, az élet rendben tartásán is meglátszik majd.

Az időbeosztás, a pontos megjelenés, az idő múlásával a mindennapi tevékenységeken is tetten érhető, számonkérhető. Közösségi fegyelemre is tanít, hiszen el kell fogadni, hogy nemcsak egyedül vagy. Nemcsak a te hangod szólal meg, mivel meg kell hallani a másik hangját is ahhoz, hogy teljes legyen a harmónia. A fegyelem a munka tiszteletét, kitartást és célirányosságot eredményez, melyre mások is felfigyelnek és sokszor irigykedve kérdik, hogy honnan van annyi türelem, alázat és kreativitás.

A kórusban a zenei kultúra és műveltség megszerzésére is szert tehetsz, amely igényességre és nemzeti öntudatra nevel. Nagy nemzeti ünnepek, előadások sokaságában szólalhat meg a te hangod is.

Budapest, Székesfehérvár, Nagyvárad – olyan nagyvárosok, ahol egy-egy kiszállás során életre szóló, nagy barátságok születtek.

Valahányszor templomban vagy templomon kívül léptünk fel, mindig bizonyságtételként énekeltünk.

Sokan mondják, hogy az emberi hang a legszebb hangszer. Én hiszem azt, hogy ez így van, s miközben ezeket a sorokat írom, hálás vagyok, hogy gyermekkórusban énekeltem. Mindenért. Főleg azért a valamiért, amit lehet, hogy soha nem fogok tudni jól megfogalmazni, de ami azóta is kísér, bennem van, tartást és kitartást ad.

Ary Dávid II. éves teológus

Otthon ez!

Csütörtök délután van. A diáksereg egy része a Szatmárnémeti Református Gimnázium egyik földszinti termébe siet. Mindig az évszaknak megfelelő elemek díszítik a barátságos, narancssárga színű falakat. A csillárról őszi, színesebbnél színesebb falevelek, vagy hópelyhek, vagy élénk színű virágok lógnak. Itt mindig könnyű kreatívnak lenni, itt sosem esik nehezére az általános, vagy középiskolás diáknak éneklésre nyitni száját.

– Otthon ez, mert olyan társak vesznek körül, akik sosem nevetnének ki azért, mert elrontod a szólamod; vagy a megszokottnál pontatlanabbul énekelsz; vagy éppen nem is vagy jelen, csak fizikailag a kóruspróbán, ezért nagyon figyelmetlen vagy.

– Otthon ez, mert olyan karvezető áll előtted minden fellépés alkalmával, aki folyamatosan figyelmeztet: mutatóujjával mutat rá mosolyra görbülő szájára jelezve, hogy „Ne felejtsd el élvezni azt, amit csinálsz, mert jól csinálod!”

– Otthon ez, mert minden közös együttlét után fájnak az arcizmaid (a sok nevetéstől),     tele van a zsebed cukorkával (ha netán torokfájásra panaszkodnál, a kórusvezető egy egész hétre elegendő verbenás cukorkával lát el) és feszül a mellkasod (megtelik a szíved szeretettel, a lelked békével).

Mindennek már 6 éve (két évet elvett tőlem a Covid, és négyet az egyetem), és így érkezünk meg a jelenbe. Gyermekkorom ezen részének képei olyan tiszták, mintha tegnap történtek volna mindezek. Ez az élő emlék az, amely ösztönöz engem felnőttként, leendő lelkipásztorként is a hasonló közösségek felkeresésére; arra, hogy majd saját gyülekezeti közösségemben én is merjek nagyot álmodni azzal, hogy kórust/énekkart alapítok. Arra buzdít ez az emlék, hogy továbbadjam azt, amit tanultam: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik.”

Kánya Réka

Ha úgy nézzük, a gyermekkórusnak köszönhetem az életem

Brassai Mészáros Amanda Blanka vagyok, 23 éves, a Marosvásárhelyi Művészeti egyetem harmadéves zenepedagógia szakos hallgatója. 2011 és 2017 között voltam a Refi tanulója. Ezt a 6 évemet Higyed Gyöngyi tanárnő kísérte végig, mint osztályfőnöknő. Az Oszi vitt bele igazán a zene világába. Akkoriban, ahogyan most is, működtetett egy gyermekkórust az iskolában, és minket is meghallgatott, külön-külön, hogy ki lenne megfelelő ebbe a kórusba. Ő fedezte fel bennem azt, amit más még nem hallott, így beíratott népdaléneklési vetélkedőkre is, ahol kimagasló eredményeket értem el. Emlékszem, mikor bekerültem a kórusba, nem éreztem különösebb érzést, bele se gondoltam, hogy ez mekkora megtiszteltetéssel járt, egészen az első adventi koncertig. Akkor énekeltünk először együtt a felnőtt kórussal, amit ugyancsak az Oszi vezetett.

Az első közös próbánkon a felnőtt kórussal kirázott a hideg. Nagyon meghatódtam, és akkor fogtam fel igazán, hogy hova is kerültem én, hogy milyen plusszal rendelkezem, hogy bennem valamivel több van, mint az átlag gyerekekben. Ahogy szokták mondani: „akkor esett le a tantusz”. Aztán eljött a koncert napja. Hatalmas izgalommal és izgatottsággal voltam tele. Az Oszinak szigorú elvárásai voltak felénk, de okkal, és igyekeztünk eleget tenni neki, mint például, hogy hosszú órákat kellett állva kibírjunk. Rájöttem, hogy a kórus nem csak a hallásomat és a hangomat fejleszti, hanem a tűrőképességemet is. Nehéz volt, de megcsináltuk, mert akartuk. Főleg mikor kiálltunk a közönség elé, és megláttuk, hogy mennyi ember eljött csak azért, hogy minket hallhasson. Sokkoló érzés volt, bevallom, de nagyon büszke voltam magamra is és magunkra is. A következő években már rutinosabban álltunk ki, főleg, hogy nekünk kellett példát mutatni a kisebbeknek. Idővel rájöttem, hogy a zene az amivel foglalkozni szeretnék, így tizedikesként eldöntöttem, hogy Budapesten szeretném folytatni tanulmányaimat. Ebben az Oszi maximális segítségét nyújtotta, és ennek köszönhetően sikeres felvételit nyertem a kívánt iskolába. Öt évet éltem Budapesten, aztán útjaim haza, pontosabban Marosvásárhelyre sodortak.

Anno, ha nem Higyed Gyöngyi tanárnő osztályába kerülök, és nem kerül sor a gyermekkórusba való felvételi meghallgatásra, akkor nem biztos, hogy az álom munkámban helyezkedtem volna el, nem ismertem volna meg ennyi fantasztikus embert, és nem ismertem volna meg a szintén zenész férjem. Ha úgy nézzük, a gyermekkórusnak köszönhetem az életem. Végszóként annyit akarok mondani, hogy légy büszke arra, hogy lehetőséged adódik a refis gyermekkórusban énekelni, sose tudhatod, hogy általa merre sodor az élet!

Brassai Mészáros Amanda Blanka

Ha jól belegondolok a zene és az éneklés szeretete végigkíséri az életem…

Hallomásból tudom, hogy édesapám fiatal korában könnyűzenei táncdalénekes volt, így valószínűleg a zenei hallásom tőle örököltem. Korai emlékem még, ahogy nagynénémmel – aki gyakran vigyázott rám kiskoromban – állunk az ablakban és lelkesen zsoltárokat énekelünk. S mióta ötödik általánosban beválogattak a suli kórusába, azóta a kóruséneklés folyamatosan jelen van az életemben, egy rövid időszak kivételével.

Nagyon sok mindent köszönhetek az éneklésnek:

– Barátságokat, közösséget, csapatot, ahová nagyon jó tartozni, ahol „hasonszőrűek” találkoznak, akiket egy közös cél vezérel: a szép éneklés. Annyira jó érzés, amikor a zene, egy dallam magával ragad és boldogabban jössz el egy próbáról vagy egy előadásról. Mi magunk is feltöltekezünk és mások arcára is boldog mosolyt csalunk.

– Másodszor említhetem a kirándulásokat vagy kiszállásokat. Az évek alatt olyan helyekre jutottam el, ahová magánemberként nem valószínű, hogy úti célként ezeket a helyeket választottam volna, vagy nem azokkal az emberekkel találkoztam volna, akiket ezáltal ismertem meg. Minden utazás egy jókedvű kaland volt.

– Harmadszor: az éneklés segített nekem a gyász feldolgozásában. Sajnos mindkét szülőm itthagyta e földi világot és biztosan állíthatom, hogy az éneklés volt az, ami alkalomról alkalomra segített elviselni és könnyíteni a fájdalmat.

Ha visszanézek, rájövök, hogy sokkal gazdagabb lettem a kórusok által és el sem tudnám képzelni az életem nélküle. Ha munka után fáradtan elvonszolom magam próbára, biztos, hogy mosolyogva és feltöltekezve megyek haza.

Nehéz elmondani ezt annak, aki nem tapasztalta ezt meg: ezt át kell élni és megélni. Szívből remélem, hogy ez a kaland életem végéig megmarad és erre garancia két olyan kórus, ahol jelenleg is örömmel töltöm az időm és azok a szuper emberek, akik társaim ezen az úton.

Hálás vagyok Istennek ezért az ajándékért…

Beregi Hajnalka