„A pályaválasztás ma már nem egy egyszeri és kitüntetett pontja az életnek”

Dr. Frigy Szabolcs-István egyetemi tanárt, iskolai tanácsadót kérdeztük a pályaválasztás, -változtatás kihívásairól, valamint a szülők szerepéről ebben a folyamatban.

Sokszor halljuk, hogy ma már az egyetlen konstans a változás. Ugyanez van a munkaerőpiacon is, a mai munkavállalók között már nem igazán jellemző, hogy egy életet egy helyen, például egy gyárban ledolgozzanak. Hogyan lehet felkészülni vagy felkészíteni gyerekeinket erre a konstans változásra, a kudarcok és sikerek folytonos váltakozására?

Jól szemléleti, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie ma a gyerekeknek, iskolának és társadalomnak a jövő munkaerőpiacának egyik alaptézise: a mai gyermekek 65 százaléka olyan munkakörbe kerül 5-10-15 éven belül, amely ma még nem is létezik. Itt nem arról van szó, hogy az a cég még nem alakult meg, ahol dolgozni fog, hanem maga a szakma még nem létezik: VR-építész, ember-gép munkakapcsolati szakértő, szintetikusélelmiszer-tervező – hogy csak néhányat említsünk.
A döntéshozókban lassan tudatosul az, hogy az iskola nem tud kognitív képességek szintjén felkészíteni erre a gyorsan változó jövőre, egyszerűen azért, mert nem erre lett tervezve. A tanagyagfejlesztés, az új ismeretek kanonizálása egyszerűen túl lassú, és ha maradunk a régi módszereknél, a jövő kihívásai készületlenül fogják érni a gyerekeket. Ezért ma minden oktatási rendszer visszalép egyet és többnyire soft skilleket akar fejleszteni. Ezek olyan személyiségjegyek és kompetenciák mint a rugalmasság, a kreativitás, az analitikus gondolkodás, az önálló tanulás képessége stb. De az összes közül a reziliencia lesz az egyik legfontosabb, amit úgy fordíthatunk le leginkább, hogy rugalmasan és proaktívan tud reagálni az új helyzetekre!

A pályaválasztás egy hosszú útkeresés, amelynek egyik alappillére az önismeret. Van a mai fiatalokban tudatosság és őszinteség önmagukkal szemben, vagy inkább a társadalmi nyomás miatt végeznek egyetemet?

Az iskolának, az értékelési rendszereknek, a jegyeknek az a feladata, hogy visszajelzést adjon a diákoknak, hogy melyek azok az erősségek, amelyekre egy karrierutat lehet építeni. A fiatal, ha tud ezekre önrefelexíven viszonyulni, beépíti az énképébe, az önismeretébe és a jövőképébe, akkor az egy jó indítás. A jó pályaválasztás alapvetően két dimenzió metszéspontjában helyezkedik el: mire vagyok képes és mivel szeretnék foglalkozni. Ha az egyik hiányos vagy nem őszinte, félrecsúszhat a választás. De azt is fontos kiemelni, hogy ma már a karrierutak nem lineárisak. Sokkal inkább egy spirálhoz hasonlít, ahol időről időre előkerül az a kérdés, hogy most akkor mivel akarok foglalkozni és hol. A pályaválasztás nem egy kitüntetett és egyszeri pontja az életnek, és ebben van egy generációs törés, mert a szülők ezt várják el, minden váltás számukra egy csalódás, vagy a komolytalanság jele.
Fontos azonban, hogy a pályaaspiráció reális legyen. A közösségi média ezt ferdíti el, mert azt az érzetet kelti, hogy könnyen lehet sok pénzt keresni, hogy bárkiből lehet influenszer, youtuber. A fiatalokat körülvevő felnőtt világ felelőssége, hogy olyan visszajelző rendszert működtessen, amelyek a realitások szintjén tartják a pályaválasztást. Épp ezért, ez a munka már egészen kicsi korban elkezdődik. Segítsünk meglátni minden mögött a munkát, ne legyen természetes, hogy étel kerül a boltokba, hogy tiszták az utcák, hogy beveszünk egy gyógyszert! Értse meg, hogy minden mögött munka és szakértelem van!

Trendi dolog napjainkban az iskola befejezése utáni egy évnyi kirándulás, önkénteskedés, tapasztalatszerzés. Belefér akár egy évnyi „önismereti szünet” is az iskola elvégzése és az egyetem elkezdése között? Milyen előnye és esetleg hátránya lehet ennek?

A fent említett szünetek segíthetnek a jó választásban. Sokszor tapasztaljuk azt, hogy aki munkatapasztalattal érkezik az egyetemre, az céltudatosabb, motiváltabb, tudja mit akar az élettől. Ugyanakkor azt is ki kell hangsúlyozni, hogy ez egy időben és térben jól körülhatárolt időszak kell hogy legyen. Ne csússzon át egy parttalan keresésbe, ahol a szülő pénzén otthon „gondolkodik” a telefon és a konzol előtt. Ez az időszak segíthet a személyiségfejlődésben, önállóságban, ha okosan jelöljük ki a célokat, lépésekre bontjuk és követjük az előrehaladást. Bátorítsuk, hogy legyen önfenntartó, vállaljon munkát, fizessen számlát, tapasztalja meg a felnőtt világ működését, hiszen pont ez a célja ennek az időszaknak!

Ön szerint mi a szülők szerepe egyébként a pályaválasztás előtt álló diákok mellett, mögött?

Minden szülő szeretné segíteni a gyerekét, hogy egy boldogabb jövő várjon rá. De nagyon hamar rájönnek, hogy a régi világ bölcsességei nem állnak meg a jelenkor kihívásai mellett. Fontos, hogy megfelelő időben „varázstalanítani” kell a felnőtt világot. Értenie kell, hogy hogyan működik a felnőtt világ jogok és kötelességekre épülő rendszere. Támogatni kell az erősségeiben, és nem szabad örökké csak hiányokat kompenzálni. Ápoljunk olyan kapcsolatot, amiben megszólíthatóak vagyunk. Keressünk közösen diákmunkát. A „megmondó” szülői viszonyulást el kell engedni és helyette egy meghallgatáson, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot kell ápolni. A pályaválasztás nem a végzős években kezdődik. Igénylik a fiatalok azokat az őszinte visszajelzéseket, hogy ők miben igazán jók! Kiszagolják az udvariaskodást, a felületességet, teremtsünk olyan légkört, amiben hangosan kimondhatja a sokszor diffúz gondolatait a jövőről.

A fentiek fényében a szakiskoláknak van létjogosultsága?

A szakiskolák szerepe inkább felértékelődött minden országban. Ha valahol egy innovatív gépet feltalálnak, ami segíti a termelést, az első példányok egyikét a szakiskolába viszik, hogy a jövő diákjai azon tanuljanak meg dolgozni. Az „olajos és füstös” szakmunkáknak vége van! Az autószerelő laptopon diagnosztizál, a kőműves 3D-programokban tervezi meg a konyhánkat. A jövő szakiskolájában magasabbak lesznek az elvárások, cserében még nagyobb presztízse lesz. Ne féljünk szülőként gyerekünket jó szakosztályokba engedni! Messze többet ér egy szakképesítéssel a fiatal, mint egy érettségi nélküli középiskolával!

A társadalmi nyomáson kívül, milyen tényezők befolyásolhatják egy fiatal pályaválasztását?

Azt kell megérteni szerintem, hogy a pályaválasztás nem egy mesterségesen különválasztott tevékenység, hanem a hétköznapokba integrált folytonos tapasztalatszerzésen alapuló folyamat. Minden hatás, inger és tapasztalat segíti a választást. Fontos azonban, hogy ezek a tapasztalatok reflexióval társuljanak. Felnőttként messzebb látunk az életben, mi években tervezünk, a fiatal épp csak napokban vagy hetekben! Segítsünk nekik perspektívát adni!

Ha mondjuk lenne egy éppen végzős, reálos beállítottságú fia vagy lánya, milyen szempontot venne elsőként figyelembe az egyetemválasztás előtt?

Ma már ez egy kicsit mesterséges megkülönböztetés, hogy vannak reál meg humán szakmák. A világ nincs kikockázva reál és humán részekre. Mire a gyermek odakerül, hogy pályát válasszon, az már egy folyamatnak a vége kell hogy legyen, amiben ő maga tudja kimondani, hogy ez az én utam! Ha jól használta fel az iskolai éveket, akkor biztos, hogy egy több szempontból megfontolt és mérlegelt döntést hozna, amiben benne van az a lehetőség, hogy nem végleges…

Mit gondol, ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a jövő munkahelyein, milyen képességekre, készségekre van szüksége?

Erre sok kutatás és direktíva többnyire mozaikszókat szoktak emlegetni! Az egyik leghasználatosabb a STEAM (science, technology, engineering, arts and mathematics) – tehát a tudományos, a technológiai, mérnöki, a művészi és a matematikai készségére mindenképp szükség lesz! De ezeken felül fontos lesz a kritikus gondolkodás, a problémamegoldó képesség, a kreativitás, a kommunikációs készségek és az együttműködés. Ha ezeknek a birtokában lesz valaki, biztos helye lesz a jövő munkaerő piacán!

Ön munkája során végigkövette már több száz diák szakmai életét 5. osztályos korától egyetem, esetleg mesteri vagy doktori befejezéséig. Mitől érzi sikeresnek magát egy mai fiatal? Ugyanakkor a sikeressége egyenlő a boldogságával is?

A sikeresség messze nem egyenlő a boldogsággal, de jó esetben ezek együtt járhatnak! Talán túlzottan sikerorientált lett a társadalom, nincs értéke és presztízse annak, ha valaki nem kiugró a területén, és ez egy passzív nyomásként nehezedik a fiatalokra. Az elismerést keresik, lehetőleg azonnal! Ez komoly kihívás elé állítja a munkáltatókat is, akik azzal szembesülnek, hogy a fiatal nagyon hamar elmegy, ha nem érzi magát megbecsülve, vagy úgy érzi, nem segít neki ez a munka az önmegvalósításában. Bár sokan a sikert pénzben akarják mérni, a saját magunk számára kijelölt célok elérése ad igazán elégtételt, és ez vezet talán el a boldogság érzéséhez. A fiatal fókuszpontja jó, ha befelé tekint, nem kifelé!

Utolsó kérdésemben térjünk rá kicsit azokra, akik régebben választottak pályát, nem tudták, hogy mit hoz a jövő, nem tanulták ezeket a készségeket, de a gyorsan változó világ sarokba szorította őket: megszűnt a vállalkozás, ahol dolgoztak, vagy egyszerűen eltűnt az a szakma a munkaerőpiacról, amit tanultak. Lehet pályát változtatni 30, 40, 50 évesen?

Olyan gyors a változás, hogy mindenkit érint, csak mivel éljük a hétköznapokat, már természetesnek hat, hogy időről időre új gépeken, új készségekkel dolgozunk. Az élethosszig történő tanulás már nem csak egy elméleti fogalom, hanem a hétköznapok része, beosztástól függetlenül. Gondoljon mindenki bele, hogy ha annyi tudással kellene elvégezze a napi munkáját, amivel elhagyta az iskola padjait, tudna-e boldogulni? Biztos vagyok benne, hogy nem! Számos váltást megéltünk már, és bár hajlamosak vagyunk a jelent statikusnak nézni, a jövő is tele lesz változásokkal! Ne féljünk tanulni a gyerekeinktől! Míg régen az idősebbektől „lopták” a szakmát, ma már nem ritka, hogy a fiatalokat kell figyelemmel szemlélni!

Kovács Zsolt