A népi kultúra az egyetemes kultúra része, nem hagyhatunk űrt ezen a területen
A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont igyekszik felkarolni a román, a magyar, a sváb, a roma, az ukrán és más, a megyében élő nemzetiségeket, ez lehetőség az együtt élő nemzetek kultúrájának a megismerésére – vallja Robert Laszlo, az intézmény menedzsere.
„A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont igyekszik minél nagyobb hangsúlyt helyezni azoknak a helyi értékeknek a felkutatására, amelyek az urbanizáció miatt kezdenek háttérbe szorulni, vagy már nem részei a mindennapokban. Ez egy nagyon nehéz feladat, nagyon sok forrásra és szakmai támogatásra lenne szükség ahhoz, hogy ez a tevékenység valóban eredményes legyen. Az intézményünkön kívül ezt a tevékenységet kevesen vállalják fel. Vannak ugyan hagyományőrző egyesületek, melyek igyekeznek bemutatni régi mesterségeket és szokásokat, de ezekben a táborokban és a foglalkozásokon többnyire a figyelmet hívják fel arra, hogy mivel foglalkoztak őseink, hogyan éltek szüleink, nagyszüleink, hiányzik viszont az a folytonosság, ami lehetővé tenné, hogy a fiatalok megszeressék a népművészetet, a gasztronómiát és azt az életmódot, ahogyan elődeink éltek. A mai fiataloktól nem várhatjuk el, hogy úgy éljenek mint ahogy a korábbi generációk éltek, a fejlődést senki sem akarja meggátolni, azt szeretnénk, hogy azok az ismeretek, azok a tevékenységek, melyeket a hagyományőrző rendezvényeken megszereznek, egy plusz, egy többlet legyen számukra, amelyektől gazdagabbak lesznek, kiemelkednek az átlagemberek soraiból.
A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont a Szatmár Megyei Tanács támogatásával az elmúlt évek, évtizedek során számtalan sikeres rendezvényt szervezett meg, vannak olyan rendezvényeink, melyek több mint ötvenéves múltra nyúlnak vissza és várják az emberek, a megye számtalan területéről elmennek, hogy részesüljenek azokban az élményekben, melyeket ezek az események nyújtanak. Igyekszünk felkarolni a román, a magyar, a sváb, a roma, az ukrán és más, a megyében élő nemzetiségeket, ez lehetőség az együtt élő nemzetek kultúrájának a megismerésére. Sokszor előfordul, hogy több nemzet tagjai egyszerre vannak a színpadon, együtt táncolnak és énekelnek. Én remélem, így lesz ez a jövőben is. Bízom abban, hogy úgy alakul a gazdasági helyzet, hogy nem lesz pénzhiány a kultúra támogatására. A népi kultúra az egyetemes kultúra része, nem hagyhatunk űrt ezen a területen.
A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont, szintén a Szatmár Megyei Tanács támogatásával gondozza azoknak az irodalmi és helytörténeti kiadványoknak a megjelenését, illetve népszerűsítését, melyek szerzői és témái kapcsolódnak Szatmár megyéhez. Ezek a kiadványok eljutnak könyvtárakba, intézményekbe, magánszemélyekhez, így menthetőek át az adatok, információk, értékek.”