„A média egy eszköz a politikai erők kezében”
A Mathias Corvinus Kollégium szatmárnémeti központjának vendége volt Boris Kálnoky, az MCC Média Iskola vezetője. Identitásról, újságírásról, a média megváltozott helyzetéről és szerepéről Elek György és Frigy Szabolcs kérdezte.
Boris Kálnoky az MCC Média Iskola vezetője. Székely apa és sziléziai anya fiaként született Németországban 1961-ben. A szülei néhány évente új országba vagy városba költöztek, így gyermekkorát Németországban, az Egyesült Államokban, Hollandiában és Franciaországban töltötte, hat különböző városban. Az iskolát Párizsban fejezte be, Hamburgban politológiát hallgatott (1986-ban diplomázott), ezt követően csatlakozott a Die Welt német lap szerkesztőségéhez. Amikor 1989-ben bekövetkezett a rendszerváltozás, magyar gyökerei keletre húztak, és elkezdett cikkezni Közép-Kelet Európáról. 1993-ban otthagyta felívelő karrierét a Die Weltnél, és Budapestre jött szabadúszónak. Kilenc hónappal később visszacsábították, immáron tudósítónak. 2004-ben törökországi és közel-keleti tudósító lett isztambuli székhellyel, ahonnan 2013-ban tért vissza. 2015-ben ismételten kilépett a Die Welt-től, hogy újfent Magyarországon legyen szabadúszó. Noha továbbra is dolgozik nekik, most már párhuzamosan osztrák és svájci orgánumokkal is együttműködik.
— Mit jelent ön számára az identitás? Hogyan alakult az ön identitása?
— Az identitáskérdés egy nagyon összetett dolog. Kialakulását lényegesen meghatározza a környezet. Ennek vannak előnyei és hátrányai. Én az 1980-as években nem tudtam magamról meghatározni, hogy milyen nemzetiségű vagyok. Vannak helyzetek, amikor el kell dönteni, hova, kihez akarunk tartozni. 1988-ban döntöttem el, hogy magyar vagyok. Édesapámmal és öcsémmel elmentünk Erdélybe, Kőröspatakra, hogy megnézzük azokat az épületeket, melyeket a családunktól államosítottak. Körbevettek a falu lakói és úgy néztek ránk, mint akik közéjük tartoznak. Egy minőséget adott az életünknek az, hogy tartozunk valahova. Letelepedhettem volna Kőröspatakon, de újságíróként ezt nem tehettem meg. Az, amit mi értünk Erdély alatt, a Nyugat számára nem közvetíthető. A németeknek nem lehet eladni azt, hogy Erdélyben élnek magyarok. Az angoloknak Erdélyről Drakula jut az eszükbe. A németek számára Erdélyről egy pozitív kép alakult ki, azt tartják, ők hozták a civilizációt, az oktatást és mindent, ami fontos. A Nyugat számára egy olyan Erdély-kép alakult ki, melyben nem fontosak a románok és a magyarok. Ha a nyugati embereknek a kisebbségi jogokról beszélnek, azt politikai kérdésként tekintik, ami veszélyes tud lenni. A németek szemében a kisebbség nacionalizmus.
— 1989-ben, a forradalom idején Romániában tartózkodott. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
— Azokban a napokban Székelyföldön tartózkodtam, és kapcsolatban álltam Tőkés László hálózatával. Egy budapesti taxis szervezte a hírszolgálatát. Ez úgy működött, hogy egy embernél volt az információ, a másiknál egy kulcsszó stb. Ezen az úton én is kaptam információkat. A forradalom előestéjén írtam egy cikket, hogy Temesváron tüntetnek, ráéreztem, hogy valami történni fog, olyan hangulatot adtam a cikknek, mintha elkezdődött volna a forradalom. Másnap megtörtént, az volt a hatás, mintha előre tudtam volna, hogy forradalom lesz.
— A közösségi média korában miben más az újságírás?
— Az újságíró nem megy el a helyszínekre, viszont mindenről van véleménye. Ha tényekről ír, akkor is úgy strukturálja az információkat, hogy érezze az olvasó, hogy mi kellene legyen az olvasó véleménye az adott témáról. A véleményformáló újságíró most a divatos. Az új generációt úgy nevelik, hogy ha nincs objektivitás, küzdeni kell azért, hogy megváltozzon a világ. Ma már háttérbe szorítják a nyomtatott újságot, melyben hirdetések vannak, a hirdetések pedig pénzt hoznak az újságnak. Weboldalakat hoznak létre, ezekre nehéz hirdetéseket hozni, emiatt nem lesz pénz, a szerkesztőség nem tud terepre küldeni újságírókat, hogy olyan cikkeket írjanak, amelyekre van olvasói igény. A mai média nagy része propaganda, nem objektív, nem szubjektív, hanem véleménycentrikus. Készült egy felmérés, mely szerint, ha olyan cikkek kerülnek fel egy online felületre, felháborító címekkel és provokatív képekkel, melyek miatt az olvasók felháborodnak, a cikkeket fizetőssé lehet tenni, és ha van elég előfizető, a szerkesztőség pénzhez jut.
— Az objektív újságírás tankönyvi fogalom lett?
— Nagy részben úgy néz ki, viszont a szerkesztőségek rájöttek, hogy ennek egy magas ára is van, mert odaveszett a hitelesség. Csökken a pénzforrás, ami bemegy a szerkesztőségbe. Két-három éve ismerték fel a szerkesztőségek, hogy mégis az exkluzív, hosszabb, minőségi tartalmak olvasottabbak. Nagyon sokat kísérleteznek a szerkesztőségek, hogyan lehetne rávenni az olvasót, hogy fizessen a cikkek eléréséért. Ennek különböző trükkjei vannak, lassan kezd működni. Olyan újságírókat tartanak meg vagy foglalkoztatnak, akik a terméket becsomagolják.
— Romániában — Szatmár megyében is — a nyomtatott sajtó volt sokáig az objektív információközlés megjelenítése. A közösségi médián bárki írhat, bármit, nem minden hiteles. Hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a nyomtatott sajtót?
— Vannak nyomtatott termékek, melyek meghalnak, ha nincsenek ott a közösségi médián, viszont a közösségi médián olvasott cikkel nem teszik népszerűvé a lapot. Az emberek azt mondják: olvastam a Facebookon vagy más közösségi felületen. Elméletileg a médiapiac akkor tud jó lenni, ha van médiaszabadság. A médiavállalkozó meg kell hogy találja azokat a réseket, melyekre van igény, de a téma nincs lefedve. Azzal, hogy egy médiaplatform olyan információkat közöl, melyek más platformokon is olvashatók, nem lesz keresett. A közösségi oldalakon megosztott médiatartalmak nem jutnak el a szélesebb olvasói rétegekhez, mert azokat a szolgáltató korlátozza. Csak azoknak a médiaplatformoknak van jövője, melyeknek a saját platformon növekszik a látogatottsága.
— Azt szokták mondani, hogy az információ demokratizálódik. Ez mennyire igaz?
— Churchill mondta, a legjobb érv a demokrácia ellen, ha öt percet elbeszélgetünk egy átlagos állampolgárral. A demokrácia a médiában olyan, mintha felszállnánk egy autóbuszra és minden utassal elkezdenénk beszélgetni. Mindenkinek lesz véleménye, de ettől nem kapunk egy objektív képet arról, hogy mi történik ma a nagyvilágban.
— Az MCC Újságíró Iskoláját vezeti. Ez a fajta közösségi média használat, amiben élünk, hogyan kapcsolódik ahhoz a régi meghatározáshoz, hogy a média a negyedik hatalmi ág? Most, hogy van közösségi tér, növekszik ennek a médiának a hatalmi szerepe vagy a hiteltelenség miatt kevésbé hatalmi ágazat?
— Én mindig úgy indítom a médiaoktatást, hogy ismertetem a tanítványaimmal, mi a média szerepe a társadalomban. A hallgatók nem válaszolnak a kérdésre. Néha valaki elmondja, hogy a média a negyedik hatalom, a visszaéléseket akadályozza stb. Felteszem a kérdést másként. Megadok két választási lehetőséget: a média kontrollt képez a demokráciában, vagy egy eszköz a hatalom számára? Ekkor mindenki egyhangúlag felkiált, hogy hatalmi eszköz. A válasz jogos, hiszen nem lehet másképp, amikor Romániában és Magyarországon a kommunista diktatúrában is voltak médiumok. Ezek a médiumok kiszolgálták az aktuális hatalmat. Ezek a médiumok monopolhelyzetben voltak a piacon, Magyarországon ezeket a médiumokat átadták külföldi befektetőknek. Ettől kezdve ezek külföldi kézben lévő magánmédiumok voltak. Azok az újságírók, akik egyik nap még a diktatúrának dolgoztak, másik nap már külföldi érdekeket szolgáltak ki. Később a jobboldal megpróbált egy ellensúlyt teremteni, de ők is egy politikai erőnek dolgoztak. Ezért van az, hogy az olvasó azt gondolja, hogy a média egy eszköz a politikai erők kezében. Senkinek nem jutott az eszébe, hogy újságírással pénz lehet keresni, ha azt a kiadó jól működteti. A legtöbb médiavállalkozó befolyást szeretne szerezni a politikában. Bármennyire elítélik a nyugati médiát, a nyugati médiavállalkozó tényt keres, a piacon nincs politikai küldetése.
— Szatmár megyében megéltük, hogy az egyetlen magyar napilap megszűnt, ez annak a korszellemnek is lehet a következménye, hogy lassan a közösségi médiában kell jelen lenni mint a nyomtatott sajtóban? Mire számíthatunk a jövőben?
— Itt több tényező van. Az egyik az, hogy a nyomtatott sajtó jövője kérdéses. A közösségépítő, kisebbségi médiumra nyomtatott formában nagy szükség van. Az olvasó csak akkor fogja megvásárolni az újságot, ha az érdekes dolgokat tartalmaz. Ha kultúrahordozó, keresztény, családcentrikus, hagyományos, konzervatív… Nagyon fontos az is, hogy a szerkesztők és az újságírók szervezzék a munkát. És ami a legfontosabb: a lap legyen független. A függetlenségnek egyetlen egy kritériuma van, ami nem más mint a pénz. Fontos, hogy ne függjön a lap semmilyen szereplőtől, mindig azt tudja keresni, mit vár el tőle az olvasó. A politikumnak mindig az a célja, hogy narratívákat közöljön az olvasók számára. Ez az olvasó számára nagyon unalmas, egy idő után lemond a lap olvasásáról.
— Mennyire igaz az, hogy a kattintások száma tesz sikeressé egy cikket?
— Ezen túl kell lépni. Nyugaton már rég rájöttek arra, hogy a kattintás semmit sem ér, abból nem lesz pénz. A pénz az előfizetésekből jön. Egy előfizetés ára negyvenezer klikkből jön be.
— Mennyire segít az olvasók vonzásában a jó cím?
— Egy csalogató cím sokszor többet árt mint használ. Van egy jó cím, az olvasó rákattint és meglátja, hogy hülyeség van mögötte, legközelebb az oldalra sem fog rámenni. Nagyon fontos a jó cím, de ennél is fontosabb a hitelesség. A jó tartalom előállítása pénzbe kerül, de ez a befektetés megtérül ha jól van eladva. Olyan témákat kell feldolgozni, ami sehol nem található meg. Ha a szerkesztők közleményeket és olyan információkat közölnek, melyek máshol is megtalálhatók, belebuknak a vállalkozásba. Romániában és Magyarországon nincs olyan újság és lap, ami valamilyen módon nem köthető valamelyik politikai táborhoz. Emiatt kerül csődhelyzetbe nagyon sok nyomtatott kiadvány. A politikai oldalról jöhet pénz, de a lap elveszíti az olvasóit.
— Mi az a téma, amiről szívesen ír?
— Én már hosszú ideje kiváltságos helyzetben vagyok, mindig arról írhattam, amiről úgy gondoltam, hogy fontos számomra és az olvasók számára. Többnyire a politikával foglalkoztam. Ami emberként érdekes számomra, nemrég voltam Ukrajnába, találkoztam egy magyar katonával, aki harcolt a fronton. Megkérdeztem tőle, miért jelentkezett önkéntesnek a hadseregbe. Azt válaszolta, hogy nincs értelme az életének: a házassága tönkrement, ment volna dolgozni Németországba vagy bárhova, de az nem jött össze, hogy ne üljön tétlenül, elment harcolni. Ült a laktanyában a lengyel határ közelében, ahova becsapódott egy rakéta. A katonák szaladtak az óvóhelyekre, de azok be voltak zárva. A rakéta azt a bunkert érte el, amelyiknél ő volt, megsebesült. Rájött, hogy mégis fontos az élet. Ezt a történetet írtam le részletesen, semmit nem tettem hozzá, semmit nem hallgattam el. A történet nem a háborúról szól — nem az orosz-ukrán konfliktusról —, hanem egy ember élethelyzetéről.
— Mi az, amire a nyugati újságolvasók kíváncsiak?
— Az olyan exkluzív témákra, melyekről máshol nem lehet olvasni. Olyan témákat kell találni, ami hiányzik a médiából. Az is jó ötlet, ha valaki egy ismert témát teljesen más szemszögből közelít meg. Ami mindig működik, azok az emberi történetek. Ha egy emberi sorson tudjuk elmesélni egy társadalom történetét, az siker lehet. Az is vitatott, hogy milyen terjedelmet képes elolvasni az olvasó. Tévhit az, hogy minél rövidebb legyen egy cikk. A jól megírt, hosszú cikkeket nagyon sokan elolvassák. Ha politikáról van szó, akkor a türelemhatár nagyon alacsony.
