Interjú Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével a város kulturális életének jelenéről és jövőjéről.

– Gyakran hangsúlyozod, hogy a kultúrát nem lehet patikamérlegen mérni. Mit értesz ez alatt?
– A kultúra soha nem volt és nem is lehet pusztán költségvetési tétel. Tíz évvel ezelőtt, amikor megnyertük a helyhatósági választásokat, a színház teljes költségvetése – magyar, román és bábtagozattal együtt – 7,5 millió lej volt. Ma ez az összeg meghaladja a húszmillió lejt. Emellett jelentősen emelkedtek a kulturális intézményekben dolgozók bérei is. Ez nem luxus, hanem befektetés a közösségbe.

– Mit értesz pontosan kultúra alatt? Csak az intézményrendszert?
– A kultúra ennél jóval több. Nemcsak a városi intézmények fenntartását jelenti, hanem rendezvények szervezését, a civil kezdeményezések támogatását is. A mi esetünkben ehhez szorosan hozzátartozik a magyar kultúrához kapcsolódó események megszervezése és támogatása is. Bármilyen nehéz időket élünk, a kultúránk az, ami segít túlélni ezeket.

– Egy gazdaságilag nehéz időszakban sokan luxusnak tartják a kultúra támogatását. Mi erről a véleményed?
– Éppen ellenkezőleg. A kultúrára mindenképpen szükség van. Nem mondhatunk le róla csak azért, mert objektíven nehéz időszakot élünk. Meg kell próbálni fenntartani a rendezvényeket, a kulturális eseményeket, magát a kulturális életet. Az elmúlt tíz évben Szatmárnémetiben pezsgő kulturális élet alakult ki, amelyben nemcsak az önkormányzat, hanem a lelkes civilek is kulcsszerepet vállaltak. Ezt akkor is folytatni kell, ha meg kell húznunk a nadrágszíjat.

Olvasás, fiatalok, példamutatás

– Magyarországon 2026 az olvasás éve lesz. Hogyan látod az olvasás helyzetét ma?
– Nagyon érdekes kezdeményezés, mert azt látjuk, hogy a fiatal nemzedék egyre kevesebbet olvas. Képernyőről igen, de az nem helyettesíti a papíralapú olvasást. Én mindennap olvasok, hétvégén még többet. A pedagógusoknak is nagy szerepük lenne abban, hogy visszaadják a klasszikus olvasás iránti lelkesedést.

– Mi változott a korábbi generációkhoz képest?
– A mi gyerekkorunkban nem volt okostelefon, sokszor még az áramot is elvették este hatkor. Az olvasás óriási élmény volt, meghatározó tapasztalat. Volt kitől tanácsot kérni, hogy mit érdemes olvasni. Ma a fiatalok rengeteg impulzust kapnak az online világból, de ezek nem pótolják a könyvolvasást. Ha ez az élmény kimarad, az ember sokkal szegényebb lesz.

Hagyomány és közönségigény

– Mennyire befogadó a szatmári közösség a kultúrára?
– Szatmár megyében hagyománytisztelő emberek élnek, ez kiváló táptalaj a kulturális rendezvények számára. Igény van jó színházi repertoárra, nívós komolyzenei koncertekre, könyvbemutatókra, megemlékezésekre. Mi igyekszünk ezeknek az igényeknek megfelelni, még ha ez sokszor nem is könnyű.

– Miben látod a legnagyobb nehézséget?
– Az árak elszabadultak, a városnapok vagy a Partiumi Magyar Napok szervezésekor sokszor megdöbbenünk a fellépők árajánlatain. Miközben Európának ezen a részén a kultúra az intézmények számára pénzkérdés, a fogyasztók számára szinte mindig ingyenes. Nálunk nincs belépő, nincs karszalag, miközben külföldön ez teljesen természetes. A társadalom nincs felkészülve arra, hogy az eddig ingyenes rendezvényekért akár minimális összeget is fizessen.

Érték és szórakoztatás

– Hogyan lehet egyensúlyt teremteni a magaskultúra és a tömegkultúra között?
– Szükség van a magaskultúrára, még ha egy szűkebb réteget is szólít meg. Ugyanakkor a tömegrendezvényeknek is értékhordozóknak kell lenniük. Elfogadhatatlannak tartom, hogy valaki óriási pénzért felmegy a színpadra, és másfél órán keresztül trágár szöveget használ vagy politizál.

– Hol húzódik a határ a művészet és a politika között?
– Egy színészt, egy énekest nem a politikai véleménye miatt szeretünk. Nem azért hívjuk meg, hogy megmondja, kire ne szavazzunk. A politika mára szakma lett. A művészetnek nem direkt politikai üzenetekkel kell hatnia. A kommunizmus idején a színház szimbolikus, bátor üzeneteket közvetített – gondoljunk Székely Jánosra vagy Sütő Andrásra. Ez egészen más minőség.

Anyanyelv és megmaradás

– A kultúra megőrzésének alapja az anyanyelv?
– Egyértelműen. Széchenyi mondta: nyelvében él a nemzet. A nyelvi jogainkkal élni kell, különben keveset érnek. Sok magyarországi vendég meglepődve látja, hogy a közintézményeken több a magyar felirat, mint a magyar tulajdonú üzleteken. Elgondolkodtató, hogy miért nem élünk a törvény adta lehetőségekkel.

– Mi forog kockán?

– Létkérdésről beszélünk. Fogyunk, és ezek a dolgok – nyelv, kultúra, identitás – adják a magyarság savát-borsát. A kultúrát tudatosan kell építeni, mint egy tüzet: mindig rakni kell rá fát, hogy el ne aludjon.

Oktatás, nevelés, felelősség

– Kié a felelősség a kulturális nevelésben?
– Megosztott. A nevelés a családban kezdődik és ott is ér véget, de az iskolának is óriási szerepe van. Nem elég csak az országos alaptanterv. Olyan tudást is át kell adni, amely a gyerekeket visszavonhatatlanul a magyar kulturális nemzet részévé teszi.

– Hogyan lehet ezt megvalósítani?
– Pluszmunkával. Régen a tanárok kevesebbet kerestek, mégis sokkal többet adtak. Ma nehezebb ezt elvárni, de a cél nem változott: gyökerekkel rendelkező, egészséges lelkű fiatalokat kell nevelni. Ebben segítenek olyan kiegészítő intézmények is, mint a Mathias Corvinus Kollégium.

Tehetségek és jövőkép

– Hogyan áll Szatmár megye a kortárs tehetségek támogatásában?
– Az örökségvédelem terén jól állunk, a kortárs tehetségek felkarolásában viszont van még dolgunk. Ezt csak az anyaországgal együttműködve lehet megoldani. Olyan rendszereket kell kialakítani, amelyek arra ösztönzik a tehetségeket, hogy itt maradjanak, itt boldoguljanak.

– Mi a végső cél?
– Az, hogy száz év múlva is éljenek itt magyarul beszélő emberek, akik megélik és továbbadják a magyar kultúrát. Ez nem magától értetődő, mindennap tennünk kell érte.