Tízéves a Beszélgetések testről és lélekről kerekasztal-beszélgetés sorozat. Áprilisban került megszervezésre a 120. beszélgetés a Mézesházban. Az esemény nyitott volt, az állandó tagok mellett bárki részt vehetett. A beszélgetést Bálint Kati meseterapeuta moderálta.

Bálint Kati: Ma 120. alkalommal gyűltünk össze. A 120 egy igen nagy és kerek szám, de nem csupán egy szám, mert mögötte egy hihetetlenül gazdag tartalom áll. A 120. alkalom élő párbeszédet jelent, 120 kiválasztott és átbeszélt témát, 120 alkalmat a tudás megosztására, a tapasztalatcserére, a felemelő felismerések megbeszélésére. A kerekasztal, ahogy egyszerűen nevezni szoktuk, létezik, volt és van, sőt remélhetőleg lesz a továbbiakban is. Mindez azért lehetséges, mert volt valaki, aki megálmodta, létrehozta, és a mai napig fenntartja, idejét és energiáját hónapról hónapra abba fektetve, hogy témákat, embereket és alkalmakat megfelelő időpontban kapcsoljon össze. Most, a 120. alkalomhoz érve talán egy kicsit rendhagyó módon a legjobb lenne megállni, visszatekinteni a megtett útra, rácsodálkozni arra, mi történt, hogyan alakult a kerekasztal sorsa az elmúlt tíz évben, és természetesen átgondolni azt is, hogy érdemes-e továbbmenni, lesz-e folytatás.

Mindezekről a kerekasztal megálmodóját Elek Györgyöt, a Szamos folyóirat főszerkesztőjét kérdezem.

A beszélgetéssorozat 2016 áprilisában indult, egy olyan időszakban, amikor bár számos egyesület és civil szervezet működött, kifejezetten értelmiségi párbeszédre épülő közeg még nem létezett. Már akkor kirajzolódott egyfajta társadalmi elsivárosodás: a pusztán szórakozást kínáló fesztiválok kerültek előtérbe, miközben hiányoztak azok az alkalmak, ahol valóban érdemi, mélyebb témák kerülhettek volna terítékre. Kezdettől fogva világos volt, hogy ez a kezdeményezés önmagában nem oldja meg az értelmiségi lét problémáit, ugyanakkor irányt mutathat, és felhívhatja a figyelmet a hasonló fórumok szükségességére. Léteznek ugyan rendezvények, ahol szakemberek tartanak előadásokat, ám ezek esetében gyakran tapasztalható, hogy a fontos gondolatok nem épülnek be tartósan a hallgatók gondolkodásába, és még ritkábban válnak a mindennapi gyakorlat részévé. Nem ritka az sem, hogy egyesek inkább jelenlétük dokumentálásáért, semmint a tartalom miatt vesznek részt ezeken az alkalmakon. A mi kerekasztal-beszélgetéseinken ezzel szemben minden résztvevő lehetőséget kap arra, hogy megfogalmazza és ütköztesse a véleményét, valódi párbeszédet teremtve.

Az elmúlt tíz év során kézzelfogható fejlődés ment végbe. Egyre több fiatal kapcsolódott be, ami új szempontokat és generációs kérdéseket hozott felszínre. A beszélgetések írott formában is elérhetők – egy ideje a szamos.ro felületén is –, ami szélesebb közönséghez juttatja el az elhangzottakat, és folyamatos visszajelzésekre ad lehetőséget. Ezek a reflexiók nemcsak megerősítenek, hanem új irányokat is kijelölnek, további gondolkodásra ösztönözve mind a szervezőket, mind a résztvevőket. A rendszeresen jelenlévők visszajelzései alapján különösen az oktatással, neveléssel és párkapcsolatokkal foglalkozó témák váltak népszerűvé, miközben a magaskultúra iránti érdeklődés továbbra is visszafogottabb. Ez utóbbi területen tudatosabb nyitásra lenne szükség: művészek és szakemberek bevonásával érdemes lenne feltárni az érdeklődés hiányának okait és lehetséges megoldásait.

A tíz év nem múlt el kihívások nélkül. A beszélgetéssorozat jelenlegi helyszíne, a Mézesház már a negyedik állomás; korábban a Szatmári Friss Újság két szerkesztőségében, valamint az Északi Színház kávézójában zajlottak az alkalmak. A COVID-időszak idején költöztünk ide, amikor szinte minden zárva volt, és ez bizonyult az egyetlen helynek, ahol megfelelő körülmények között folytatni tudtuk a munkát. A nehézségek ellenére a hangsúly mindvégig a megoldások keresésén maradt. Mára egy stabil, egymást inspiráló közösség alakult ki, amelynek tagjai nemcsak tanulnak egymástól, hanem nyitottak arra is, hogy az olvasókat is bevonják ebbe a közös gondolkodási folyamatba. Tíz év távlatából elkerülhetetlen a megújulás kérdése: milyen változtatások szükségesek ahhoz, hogy a kezdeményezés továbbra is releváns maradjon. Ezek az átalakulások nem egyik napról a másikra történnek majd, hanem tudatos, szakmai alapokon nyugszanak. Az a tény, hogy egy évtizeden át, hónapról hónapra sikerült megszervezni ezeket a beszélgetéseket, miközben folyamatos fejlődés is tapasztalható, önmagában is jelentős eredmény. Végső soron pedig nem szabad szem elől téveszteni: a lélek és a test egymástól elválaszthatatlan egységet alkot, és e kettő harmóniája határozza meg az ember fejlődésének irányát.

Dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató kiváló előadó, a kerekasztal-beszélgetések felvezető szövegeinek a szerzője. Szabolcs minden kerekasztal-beszélgetésen vállalja, hogy a témaindító gondolatoknak ő adhasson hangot. Mindaz, amit képvisel színvonalas, nagyon alaposan összerakott, átgondolt. Általa úgymond teret és medret teremt a beszélgetéseknek. A munkája nemcsak felbecsülhetetlen, hanem mindig szintet teremt és újabb gondolatok megfogalmazására hívja a beszélgetésre összegyűlteket.

Ezek a beszélgetések mindig a polgári világ szalonkultúráját juttatják eszembe: olyan közeget, ahol költők, tudósok, zenészek és más gondolkodó emberek találkoztak, hogy érdemi párbeszédet folytassanak. A Beszélgetések testről és lélekről sorozat is ezt a hagyományt idézi meg, teret adva annak, hogy a mindennapi, profán témákon túlmutató kérdésekről gondolkodjunk együtt.

Ma a hétköznapi diskurzusok jelentős része felszínes témák körül forog: hová megyünk, mit csinálunk, mit lájkoltunk vagy osztottunk meg. Éppen ezért különösen értékes, hogy ez a sorozat lehetőséget teremt a hétköznapok szintjének meghaladására, és arra, hogy valódi, mélyebb tartalmú kérdéseket járjunk körül. Minden emberben ott van az igény, hogy túllépjen a mindennapi beszéd korlátain.

A filozófiai gondolkodás is azt mutatja, milyen fontos időt adni egy-egy téma végiggondolására. Egy ilyen kerekasztal egyik legnagyobb hozadéka éppen az, hogy közös gondolkodásra hív: nem azért, mert mindenki szakértő, hanem mert mindenkinek lehet érvényes véleménye. A lényeg nem az, hogy mindenhez értsünk, hanem az, hogy képesek legyünk kérdéseket feltenni, álláspontokat ütköztetni, és gondolatokat végigvinni.

Ezek a beszélgetések akkor igazán értékesek, ha új felismerésekhez juttatnak bennünket. Jó megtapasztalni, hogy akár rövid idő alatt is túl tudunk lépni a felszínes, hétköznapi párbeszédeken, és valami lényegeset tudunk adni egymásnak. Az ilyen alkalmak segítenek levetkőzni a megszokott, üres válaszokat – a „hogy vagy?” „jól vagyok” szintjét –, és közelebb visznek bennünket az egzisztenciális, mélyebb kérdésekhez. Ez adja ezeknek a beszélgetéseknek az igazi értelmét és jelentőségét.

Bálint Kati: Amikor a profán világból, a hétköznapi pörgésből kiszakadva megérkezünk egy-egy polgári szalonbeszélgetésre, ott tudatosul bennünk, hogy nemcsak kenyérrel él az ember – a léleknek is szüksége van táplálékra. Az ilyen alkalmak során, amikor megszületik az alaphang és mindenki bekapcsolódik, gyakran az az élményünk, hogy egy pillanatra megáll az idő. Amikor pedig kilépünk az ajtón, és visszatérünk a mindennapok sodrásába, magunkkal visszük a feltöltődés érzését: hogy jól voltunk, hogy érdemes volt, és hogy egymás gondolataiból gazdagodva mehetünk tovább. Ebben kulcsszerepük van a jól megválasztott témáknak is.

Frigy Szabolcs: Hogy mennyire fontos egy téma, az jól mérhető a cikkek olvasottságán is: azon, mennyire képes egy adott kérdés életszerűvé válni, és hogyan tudnak hozzá kapcsolódni a jelenlévők a maga aktualitásában. Vannak örök, nagy témák – mint a szerelem vagy a párkapcsolat –, de mindig felmerül a kérdés, hogy a mindennapi hírek világában mi az, ami valóban megszólít. Az internetes felületeken ma már szinte minden aktuális információ elérhető, de a valódi kihívás az, hogy ezekben a hírekben felismerjük azokat az etikai és elvi kérdéseket, amelyekről érdemes beszélni. Gyakran előfordul, hogy egy konkrét eset – például egy diák és tanár közötti konfliktus – nem önmagában érdekes, hanem a mögötte húzódó kérdések miatt: a tekintély, a nevelés, a felelősség problémái miatt. Ezeket azonban csak elmélyült, átgondolt beszélgetésekben lehet igazán megragadni. Éppen ezért szükség van egy belső igényességre, amely nem elégszik meg a felszínnel, hanem a mélyebb összefüggéseket keresi a párbeszédben.

Dr. Tallian Cristian pszichiáter: 2020-tól ad otthont a Beszélgetések testről és lélekről sorozatnak a Mézesház. A COVID idején egy olyan pillanatban történt, amikor tényleg igényünk volt arra, hogy összegyűljünk és beszélgessünk. Adott volt a tér, amit közösségi térként szerettük volna használni, vigyázva arra, hogy az itt zajló rendezvények minőségiek legyenek. Az itt zajló beszélgetések a saját mentális egészségünk ápolására is szolgálnak. Egy témára több szemszögből rávilágítani, megbeszélni, megvitatni mindannyiunk számára egy olyan mentális gyakorlat kellene legyen, ami nem csak nekünk, hanem bárkinek fontos és hasznos lehet. Az én elképzelésemhez is hozzáidomult ez a dolog, és azóta is úgy gondolom, hogy ez egy szerencsés találkozás volt, hiszen ezen a helyen megért hat évet, reméljük lesz folytatás. Nagyon fontos számomra, engem is arra kényszerít, hogy átnézzem, átgondoljam a témákat. Kihoz abból a napi rutinból, amibe lassan belefásulunk. Ha nem lennének ezek a beszélgetések, lehet, hogy bele tudnánk fáradni ebbe a profán világba, elveszítenénk az érdeklődésünket, a mentális kapacitásunkat, ami előbb-utóbb a kárunkra válna. A bátortalanoknak elárulok egy titkot, én nem mindig tudok készülni az adott témába, de a felvezető után mindig felébrednek bennem a gondolatok. Nem kell különösebben felkészülni ezekre a beszélgetésekre, mert a mondandó ott fogalmazódik meg. Ez jó, mert így mindig sikerül a saját tapasztalataimra hivatkozni. Úgy gondolom, az a hiteles, amit az ember szakmáján keresztül lát, tapasztal és megél. Könyvekből nagyon sok mindent lehet tudni, megismerni, de amit a másik személy életén megértünk, átlátunk, az nagyon fontos. Ami számomra nagyon fontos a kerekasztalban, az a vélemények sokszínűsége, a különbözésége. Nem mindenben értünk egyet, de bármit el lehet mondani és meg lehet tárgyalni. Ha nem is változik meg a véleményünk, de sok új ismeretet és tapasztalatot tudunk szerezni.

Elek Eszter, aki rögzíti a beszélgetéseket, fotókat készít, megírja a szöveget, hogy az megjelenhessen a Szamos folyóirat hasábjain.

Szerencsés helyzetben vagyok, hogy részt vehetek ezeken a beszélgetéseken, s bár nem hozzászólóként vagyok jelen, nagyon gondolatébresztő minden ilyen alkalom. Számomra minden megszólalás rendkívül inspiráló, gyakran napokig tovább érlelem az elhangzottakat. Amikor visszahallgatom a beszélgetéseket és leírom a szöveget, van időm igazán elmélyülni bennük, átgondolni mindazt, ami elhangzott. Minden ilyen találkozás számomra pozitív élmény. Sokszor meglepő, hogy akár néhány szavas címekből is milyen gazdag, mély gondolatok bontakoznak ki. Bízom abban, hogy amikor ezek az írások megjelennek az újságban, másokhoz is eljutnak, és ők is gazdagodnak általuk – új nézőpontokat, inspirációt kapnak. Őszintén remélem, hogy mindig lesznek olyan helyek és alkalmak, ahol létrejöhetnek ezek a közösségépítő beszélgetések, ahol fontos témákról lehet szabadon és őszintén diskurálni. Gyakran tapasztalható, hogy az emberek eleinte kissé szorongva érkeznek, majd fokozatosan felszabadulnak, és egyre bátrabban vállalják a véleményüket. Jó lenne, ha minél több fiatal is bekapcsolódna ezekbe a beszélgetésekbe, és részese lenne ennek az inspiráló közösségi gondolkodásnak.

Matusinka Beáta kommunikációs szakember az indulástól jelen van a kerekasztal-beszélgetéseken, az első két évben a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsereként a szervezésben is részt vett.

2016–17-ben vettem részt a kerekasztal-beszélgetések szervezésében, akkor maradtam ki, amikor szülési szabadságra mentem. Mindig figyelemmel kísértem a beszélgetéseket, elolvasom a beszámolókat, ha tehetem aktívan is részt veszek. Végigpörgött bennem, hogy milyen volt az én szempontomból az elmúlt tíz év. Induláskor nagyon jó lehetőségnek találtam az újság számára is. A meghívottak akkor örültek, hogy bejöhettek a szerkesztőségbe és olyan dolgokról beszélgethettek, amiről máshol nem lehetett. Beszélgetés alakult ki az újságolvasókkal, egy külön alkalom volt ez arra is, hogy a téma feldolgozása után más dolgok is szóba kerüljenek. Emlékszem, az elején számomra az volt a kihívás, hogy protokoll szempontjából minden jó legyen. Az elején csak megfigyelőként vettem részt a beszélgetéseken, majd én is elmondtam a véleményem az adott témákban. Kellett számomra egy felkészülési időszak, hogy elmondjam a véleményem. A kerekasztal-beszélgetés értelmiségi fórumként nem csupán eszmecserére adott teret, hanem az önfejlesztés egyik fontos színterévé is vált: lehetőséget kínált a személyiség formálására, a gondolatok ütköztetésére és az elmélyült önreflexióra egyaránt. Úgy gondolom, akkor valami igazán értékes indult el, és örömmel látom, hogy ez a fórum mindmáig fennmaradt, sőt, reményeim szerint a jövőben is tovább él és fejlődik. Ami egykor szárba szökkent és erős fává nőtt, az idővel csak még terebélyesebb lesz.

Cristina Sabău-Trifu képzőművész: Első perctől azért kapcsolódtam be ebbe a rendezvénybe, mert számomra nagyon érdekesnek tűnt és tényleg hiánypótló. Az egyik fontos feladata az ilyen összejöveteleknek, hogy tanítson meg a dialógusra. Néha az az érzésem, hogy többekben van egy kis szorongás, emiatt ad egy kis merevséget. Talán nem ártana egy kicsit lazítani a beszélgetés közben és megszoktatnánk a résztvevőket, hogy dialógust folytassanak. A dialógus gyakorlása is hozzátartozik a műveltséghez.

Nagy-Vas Edith magyartanár: A legfőbb cél az, hogy szakmailag is elmélyüljünk a felvetett témákban. Ezekről a beszélgetésekről mindig úgy távoztam, hogy feltöltődtem, és új inspirációkkal gazdagodtam. Minden alkalommal azt érzem, megtiszteltetés, hogy itt lehetek.

Török Enikő tanítónő: Minden alkalmat ajándékként élek meg, amikor itt lehetek. Mindig akadnak gondolatok, amelyek megérintenek, továbbgondolásra késztetnek, és elkísérnek még sokáig. Nagy öröm számomra, hogy létezik egy ilyen lehetőség. Hiszem, hogy nem az időhiány az oka annak, hogy valaki nem ér rá az ilyen alkalmakra: mindannyiunknak arra van ideje, amire valóban időt szán.

Muhi Sándor grafikus, művészeti közíró: Egy izgalmas, nagyszerű, hasznos és minden szempontból fajsúlyos kezdeményezés. A 120 nagyon komoly szám és arra figyelmeztet bennünket, hogy egy nagyon mobilis, nagyon dinamikus, rendkívül vizualizálódó világban élünk. Izgalmas lenne egy felmérés, hogy hányan olvassák a beszélgetésekről szóló tudósításokat. Izgalmas lenne visszakérdezni néhány olyan embert, aki azt mondja, hogy olvasta, hogy mi maradt meg benne. Nekem volna egy javaslatom a jövővel kapcsolatosan, egy nagyon egyszerű és járható út: én úgy gondolom, hogy ebben a nagyon mozgalmas világban fel kellene állni egy kicsit a kerekasztal mellől, hogy minél jobban és minél erőteljesebben be tudjuk vonni az embereket ebbe a cselekvésbe, ebbe a fajta polgári párbeszédbe, amit jelenleg egy kicsit fejletlen polgárság között próbálunk megvalósítani. Fel kellene állni a kerekasztal mellől és tematizálni úgy, hogy beszéljünk közösen lélek és test kapcsolatáról. Beszéljünk közösen képzőművészetről, menjünk el a galériába és találkozzunk képzőművészekkel, menjünk el a filharmóniába és találkozzunk zenészekkel, menjünk el a színházba és találkozzunk színészekkel, menjünk el a székesegyházba, mert nagyon izgalmas dolgok vannak testről és lélekről egy-egy ilyen helyen. Azzal, hogy felálltunk a kerekasztal mellől nem csak dinamizálnánk, nem csak másképpen tematizálnánk, hanem megvalósítanánk azt a fantasztikus elképzelést, amit a pedagógiában sem lehet megvalósítani, hogy aktivizáljuk a hallgatóságot. Bevonjuk már az első pillanatba. Ha megpróbálunk ilyen formában gondolkodni, akkor a sokadik alkalom is népszerű és sikeres lesz. És ha akkor kérdezzük vissza a jelenlévőket, azok fognak tudni válaszolni.

Póti Eduárd történelemtanár: Számomra ezt a rendezvénysorozatot elsősorban a közösség és a közös tapasztalás élménye határozza meg. Fontosnak tartom, hogy jelen legyek, és ha lehetőség adódik, ezt meg is teszem. Úgy gondolom, az a gondolat, miszerint „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük”, vallási értelmezésétől függetlenül jól lefordítható a mindennapok nyelvére is: ha néhány ember leül egy asztalhoz, és őszintén beszélget egy közös témáról, az már önmagában érték és haszon. Ezeknek a beszélgetéseknek a valódi jelentősége talán abban rejlik, hogy aki részt vesz, vagy akár csak olvassa őket, betekintést nyer abba: nem elefántcsonttoronyból, felülről beszélünk egymáshoz, hanem képesek vagyunk valódi párbeszédben, egymás felé fordulva, közösen gondolkodni.

Hága Jázmin diák: Emlékszem, amikor első alkalommal kaptam meghívást a kerekasztal-beszélgetésre, nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy ott lehettem. Egy hozzám nagyon közelálló témáról kellett beszélnem, a zenetanulásról, ami nulladik osztályos koromtól az életem része, és befolyásolja az életutam. Készültem a hozzászólásra, utánaolvastam, nem csak arról beszéltem, hogy az én korosztályomnak vagy a kisebbeknek milyen átélni az egészet, hanem arról is, hogy felnőtt korban milyen hatása lehet az emberre, akár az agyműködésre. Előtte bennem volt a félsz, hogy át tudom-e adni azt a sok gondolatot. A felszólalásom után kaptam elismerést, hogy milyen lelkesen tudtam beszélni a témáról és milyen hasznos gondolatok hangzottak el. Jó érzés volt, hogy egy olyan közösség vett körül, ahol számított a véleményem. Azért is jó a kerekasztal, mert meg lehet ismerni új embereket, és hidat teremt a generációk között is. Arra biztatom a fiatalokat, hogy legyenek bátrak.

Nemes-Lieb Zsolt, Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet aligazgatója: Egyre inkább a feszültség és a verbális agresszió hatja át a mindennapjainkat, miközben a tolerancia és a valódi közösségi lét lassan háttérbe szorul. Pedig a lélek és a test minden tettünkben jelen van, minden döntésünket áthatja. Az értékek halványulni látszanak – megőrzésük és újraélesztésük az értelmiség felelőssége és küldetése. Szatmár megye peremvidék: itt élni annyit jelent, mint nap mint nap többet tenni a kultúra fennmaradásáért és fejlődéséért, mint azoknak, akik egyetemi központokban élnek. Éppen ezért az itteni értelmiség szerepe még hangsúlyosabb, még nélkülözhetetlenebb. Az ilyen kerekasztal-beszélgetések nem csupán események, hanem valódi szellemi műhelyek: fórumok, ahol gondolatok találkoznak, párbeszéd születik, és ahol az értelmiség betöltheti azt a szerepet, amelyre a közösségnek a legnagyobb szüksége van.

Bálint Kati: Egy kicsit olyan ez, mint egy spirál: amikor egy-egy mérföldkőhöz érünk, mindig adódik a lehetőség, hogy szintet váltsunk, magasabb perspektívába kerüljünk, és ha kell, változtassunk, továbblépjünk, akár úgy is, hogy felállunk az asztaltól. A 120. alkalom nem egy kör lezárása, hanem inkább egy újabb lépcsőfok, amelyről talán messzebbre, tisztábban láthatunk a következő horizont felé. A kerekasztal-sorozat sokkal több mint beszélgetés: valójában az értelmiségi közösség létezésének egyik ritka lehetősége – amire Szatmárnémetiben joggal lehetünk büszkék. A tudás nem egy befejezett útvonal, hanem annak képessége, hogy újabb és újabb szintekre lépjünk tovább. A 120 alkalom így nem lezárás, hanem egy olyan szilárd alap, amelyről még tágasabb perspektívából láthatjuk a világot.