A Beszélgetés testről és lélekről sorozat legutóbbi részének témája: Hangból hatás – a közéleti részvétel mint lehetőség és kötelezettség. A beszélgetésen részt vett: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, dr. Tallian Cristian pszichiáter; Bálint Kati meseterapeuta; Dari Tamás, Ákos község polgármestere; Koczinger Tibor, a Hans Lindner Alapítvány igazgatója, Kótai Levente filozófiatanár és Bob Lóránd városi tanácsos. A beszélgetést moderálta: Elek György

Frigy Szabolcs: A politika vagy a közélet nem csak valamilyen szűk elitnek a játszótere. Mindannyain alakítói vagyunk annak a közös történetnek, amely egy országban, vagy lokálisan, egy település szintjén íródik. Nagyon fontos, hogy ebben aktívak legyünk, mert ha kivonulunk a közéletből, a demokráciában keletkező hatalmi vákuumot mindig betölti valaki.

Nagyon sokszor azt látjuk, hogy a részvételi demokrácia, az állampolgárok részvétele a társadalomban vagy a közéletben egyre nagyobb kihívás. Nagyon fontos, hogy mit jelent a közéleti részvétel, és hogyan tudunk hangot adni a saját igényeinknek és elvárásainknak. A napokban elkezdtem újraolvasni Fukuyamának A történelem vége című könyvét. Akkor írta a könyvét, amikor megbukott a totalitárius rendszer, megbukott a kommunizmus és megjelent a liberális demokrácia. Azt mondja, hogy ennél jobbat nem lehet kitalálni, ezt csak működtetni kell. Különös ezt végigolvasni 2026-ban, amikor látjuk, hogy mögöttünk mi van, hogyan tudjuk saját magunk is lebontani a demokráciát. Azt látom a saját környezetemben, hogy még soha nem voltunk ennyire jól informálva a világ dolgai felől, mégis a legtöbb társadalomban ez az informáltság nem hozta el azt, hogy ezáltal aktívabbak legyünk a társadalomban. A túlinformáltság, vagy a rosszul idézett információ – láttuk az elnökválasztáson – néha lebontja a demokráciát. Ennek több oka van. Ma már negatív konnotációja van a politika szónak is, a fiatalok csak az intézményesített parlamenti munkát látják, nem érdekli őket a közéleti szerepvállalás, az, hogy legyen egy olyan ügy, ami mellett ki lehet állni. A demokrácia nem egy kész építmény, hanem folyton építeni kell, folyton működtetni kell. Sokszor az az érzésem, hogy felnő egy generáció, aki kézhez kapta azt a fajta demokráciát, amihez ő úgy gondolja, hogy nem kell semmit hozzátenni. Az, hogy ma valaki politikai párthoz kapcsolódik, megbélyegző dolog lett, holott a demokratikus részvételnek számos szempontja lehet: lehet önkéntesség egy alapítványnál, lehet egy politikai pártban való részvétel, mert van egy olyan ügy, ami mellett valaki ki akar állni. Nagyon veszélyes – ezt mindig hangsúlyozzuk –, hogy ha valaki kimarad a közéletből. Ez nem egy semleges döntés. Az is döntés, ha valaki nem vesz részt a választásokon, nem vesz részt közéleti ügyekben. A demokrácia mérőfoka, hogy mennyien és hogyan adunk hangot a kisebbségi ügyeknek. A demokrácia nem arról szól, hogy mindig a többségnek van igaza, hanem a mozaikdemokrácia, képviseleti demokrácia kis ügyeket is meg tud jeleníteni. Mindig eszembe jut, hogy Franciaországban nagyon szeretnek tüntetni, de amikor azért tüntetnek, hogy az útpadkák túl meredekek és nem lehet felmenni rajtuk a babakocsival, akkor azok is kimennek, akiknek nincs gyerekük, mert fontosnak tartanak egy ügyet akkor is, amikor nem érinti őket közvetlenül, közel érzik magukhoz a társadalomnak a nagy kérdéseit. A közéleti részvételhez tartozik a civil kezdeményezés, az önkéntesség, a közösségi projektek, a lokális ügyek képviselete, egészen addig, hogy nagy társadalmi problémákat is közvetítünk, vagy ki tudunk mellette állni. Iszonyatosan fontos, hogy fiatal korban hogyan szocializáljuk a gyerekeket. Nem véletlen, hogy számos – akár a környezetünkben lévő – országban kötelezővé tették az önkéntességet. Az érettségihez szükség van bizonyos számú órában végzett önkéntes munkára. Fontos, hogy a fiatal lásson túl a saját életterén, a saját problémáján. Az Európai Unióban – aminek mi is részesei vagyunk – a tizenöt-huszonkilenc éves fiataloknak csupán a negyven-negyvenöt százaléka vesz részt élete során valamilyen önkéntes civil tevékenységben. Az, aki politikai pártokhoz kapcsolódik, öt százalék körül van. A többség nem a politikai pártokon keresztül tapasztalja meg a közösségi részvételt. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé empatikusak a társadalmi problémák iránt, de az látszik, hogy új módon akarnak részvételi módokat keresni. Ha egy fiatal megoszt vagy lájkol egy közösségi posztot, úgy érzi, tett valamit azért az ügyért, miközben az önmagában nem igazán segítette az ügy megoldását. Mivel nagyon dominánsan az online világ alakítja a valóságészlelésüket, azt érzik, hogy az online világban is megoldhatóvá válnak olyan problémák, amelyek egyébként a hétköznapi életben abszolút jelen vannak az offline világban. Nagyon fontos dimenziója a közéleti részvételnek a társadalmi érzékenység. Az, hogy mennyire tudunk érzékenyek lenni különböző társadalmi csoportoknak a problémáira, a modern és a szolidáris demokráciának nagyon fontos része. Egy társadalomban vannak hátrányos helyzetű vagy bizonyos problémákban érintett csoportok. Pusztán amiatt, mert empatikus vagyok és van egy társadalmi érzékenységem, mellé tudok állni, az egy fontos fokmérője a jó demokráciának. Rá lehet segíteni erre a közéleti szerepvállalásra, ha az oktatási rendszer vagy maguk az iskolák próbálják ezt egy kicsit elősegíteni. Az iskolában mindig próbáljuk a gyerekeket arra buzdítani, hogy legyen egy ügy, ami mellett ki tudnak állni. Nem nőhet fel úgy egy generáció, hogy nincs hangja a társadalomban. A modern demokráciának az válik az egyik problémájává, hogy egy nagyon hangos, aktív kisebbség irányít egy csendes többséget. Az a réteg, amelyik különböző eszközökkel hallatja a hangját, úgy gondolja, hogy ezáltal irányítja is a társadalmi kezdeményezéseket. Nagyon lecsökkent a közintézmények iránti bizalom. Nem bízunk a parlamentben, különböző szervezetekben. Annak, aki önkénteskedik egy alapítványnál, egy szervezetnél, magasabb az intézmények iránti bizalma. Úgy vagyunk bizalmatlanok, hogy nincs kapcsolódási pontunk ezekhez a történetekhez. A demokrácia nem pusztán egy intézményi rendszer, hanem egy kulturális gyakorlat. Akkor működik, ha a polgárok aktív szereplői maradnak a demokráciának. A közéletben való megszólalás – legyen az egy helyi ügynek a képviselete, vagy egy civil kezdeményezésnek az elindítása – által képesek vagyunk hatást gyakorolni a saját közösségünkre is. A politika vagy a közélet nem csak valamilyen szűk elitnek a játszótere. Mindannyain alakítói vagyunk annak a közös történetnek, amely egy országban, vagy lokálisan, egy település szintjén íródik. Nagyon fontos, hogy ebben aktívak legyünk, mert ha kivonulunk a közéletből, a demokráciában keletkező hatalmi vákuumot mindig betölti valaki – de nem biztos, hogy az a közösség érdekeit képviseli.

Koczinger Tibor: Akkor is politizálok, ha meg se szólalok. Ilyen esetben el kell fogadjam azokat a döntéseket, melyeket nélkülem hoztak meg. Ha politikai választásokon veszünk részt, akkor kifejezhetjük a véleményünket.

Én olyan családban nevelkedtem, ahol bárki elmondhatta, elmondhatja a véleményét. Ha valaki úgy érzi, hogy róla negatív véleményt fogalmazott meg valaki, azt el kell fogadni, vagy érvekkel megcáfolni. Mivel civil szervezetnél dolgozom, biztosítva van számomra egy mozgástér, hogy a véleménynyilvánítást szabadabban tegyem. Voltak olyan mestereim, akiktől sokat tanulhattam. Ha a családban törekszem a véleménynyilvánításra, akkor ezt megpróbálhatom a társadalomban is. Ami jó a családnak, az jó a társadalomnak is, ami jó a társadalomnak, az legyen jó a családnak is. Arra is rájöttem, hogy a politika a szülőértekezleten kezdődik. Meg tudjuk-e védeni azokat az értékeket, amelyeket fontosnak tartunk a családban a gyerekkel kapcsolatban? Akkor is politizálok, ha meg se szólalok. Ilyen esetben el kell fogadjam azokat a döntéseket, melyeket nélkülem hoztak meg. Ha politikai választásokon veszünk részt, akkor kifejezhetjük a véleményünket. Nézzük meg, milyen információk állnak a rendelkezésünkre, kire adjuk a voksunkat. Ott a kínálat, kik vállalták, hogy indulnak a választásokon, a szavazók eldöntik, hogy szerintük azok közül ki az, akiben megbíznak. Van egy nagy lehetőségem, hogy beleszóljak a társadalom alakulásába. Szeretnék egy jó világot, jó világot általam is lehet eszközölni, akár politikusként, akár a munkahelyemen, vagy otthon, a családban. Van lehetőségem hozzátenni valamit, hogy jobb legyen a közösség, melyben élek. Mire törekszem? Közjóra, szabadságra, szolidaritásra stb. Ezeket a tevékenységeket nem azért végzem, mert az a munkám, hanem a közért. Itt felvetődik a kérdés, hogy honnan jön a fizetésem és mit adok érte cserébe? Az is kérdés: mennyire vagyok hiteles? Mitől hiteles valaki? Attól, hogy milyen alaposan néztem utána az én álláspontomnak, az információimnak, hogyan alakult a világnézetem az információk tengerében? Ezek mind-mind háborgó tengeren vannak, mindig erősen kell fogni a hajó kormányát, hogy oda tartsak, ahova szeretnék. Nagyon fontos életérték, hogy a tapasztalatokat, amiket megéltem, azokat adjam tovább. Ez egy állandó gyakorlást jelent. A továbbadott tapasztalat nagy kincs, de ismernünk kell a helyünket a világban, és kell tudni szövetségeseket is találni.

Kótai Levente: Érdemes elgondolkozni, hogy az általános szavazati jog tényleg jó-e, tényleg működik, vagy valami mást kellene kitalálni.

Szóba került, hogy ki az a legmegfelelőbb személy, aki választható legyen. Nem az a lényeg, hogy kit választunk, hanem az, hogy kik választhatnak. Már a régi görögöknél is három dolog kellett ahhoz, hogy valaki választópolgár legyen: pénz, műveltség és szabadidő, hogy a politikával tudjon foglalkozni. A modern demokráciában szavazati joggal rendelkezőknek se pénzük, se műveltségük, se szabadidejük nincs. A második világháború után rájöttek, mit jelent az, amikor olyan emberek politizálnak, akik nem arra valók. Utána jött a politikai centrizmus, hogy ne gondoljunk semmit, ne legyenek eszméink, mindenkinek legyen meg a grillsütője a kertben, az asztalon sör, és akkor talán nem írtjuk ki egymást. A politika így nem lett más, mint a politikai inaktivitásnak a propagandája. Ne dönts! Ne válassz! Ne legyenek eszméid! Élj békésen! Itt jön be a civil szféra, amely aztán felvállalta ezeket a társadalmi értékeket. Nagyon sok esetben az egyház is civil szervezetként van nyilvántartva. Az állam egy bürokratikus intézménnyé alakult, aztán jött a civil szféra, hogy mentsük meg a gyerekeket, járjunk templomba stb., és az állam elosztotta a költségvetést. Az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok politikailag fanatizálódtak, nem a helyi és nem a nemzetközi, hanem a magyarországi médiát követve. Nincs középút, csak jobbra vagy balra. Érdemes elgondolkozni, hogy az általános szavazati jog tényleg jó-e, tényleg működik, vagy valami mást kellene kitalálni. Szerintem más kellene. Ahol a görögök kitalálták a demokráciát, ott szabályozva volt, hogy kinek van szavazati joga. Az ókori görögöknél a fiúk tizenhat évesen elmentek katonának, amikor hazamentek, elkezdtek gazdálkodni, családot alapítottak és amikor apaként is bizonyítottak, elmehettek szavazni.

Dr. Tallian Cristian: Most nincs egy jól definiált közös ellenség, csak az, amit mondanak nekünk. A szolidaritás mintha megszűnt volna. Mindenki szinte kizárólag csak a saját érdekét tartja fontosnak, a közösség igencsak háttérbe szorult.

Elgondolkodtam azon a kifejezésen, hogy liberális demokrácia. Vagy liberális, vagy demokrácia. Nem tudok megbékélni azzal, hogy miért jó nekünk a liberális demokrácia. Vagy miben lenne jó? Vannak olyan vélemények, hogy ennél jobb már nem lehet. Nem értem, miért kellene ez legyen a civilizáció csúcspontja. Én hiszek abban, hogy számít, ha kimondjuk a véleményünket. Az, aki megélte a kommunizmust, nagyon jól tudja, mit jelent az, amikor az embernek megmondják, mit gondoljon, mit csináljon stb. Ilyen szempontból bennünk talán van egy zsigeri visszautasítása annak, hogy azt kell csinálni, amit mondanak. Ez lehet jó, és lehet rossz, de abban egyetértek, hogy valahol belülről kellene jöjjön ez a folyamat. Amit én látok – a fiatalság nagy részéről mondom –, hogy a médiabefolyásoltság nagy hatással van a fiatalokra. Ez nem engedi őket abban, hogy a saját, letisztult véleményüket mondják el, illetve nincs meg a tudásbázis és az a képesség, hogy mérlegeljenek, és több mindent vessenek latba. Én azt látom – ez is csak egy kis szelete a valóságnak –, hogy mennek a fősodorral, mert könnyebb menni azzal, amit kapnak, és nem gondolkodni, nem mérlegelni, mint egy kicsit leülni és átgondolni, mi az, amit látnak maguk körül. A politikai pártok esetében az a fontos, hogy meglássuk bennük a jót és a rosszat. Szerintem abban van elrejtve az igazi véleményalkotás, hogy lépjek egy kicsit hátra, és lássam azt, hogy ami történik a külvilágban, az nem csak rossz, vagy csak jó. Nem szabad belesodródni abba a véleményfolyamba, amely esetleg elvihet egy irányba. Mindig a mérlegelésnek kellene fontosnak lennie ahhoz, hogy hozzá tudjunk szólni a dolgokhoz. Véleményem szerint a fiatalság egy része elég jól gondolkodik, és talán van rá esély, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amely ideológiailag vagy politikailag nem annyira elkötelezett, inkább a saját érdekét vagy a köz érdekét nézi. A kommunizmusban nem volt sok mindenünk, de volt összetartás. A rendszer ellen valahogy jobban összefogtak az emberek; ez egyfajta „földalatti mozgalom” volt, amely a szolidaritásról szólt. Érdekes jelenség ez, és természetesen van pszichológiai magyarázata is. Egy diktatórikus rendszerben az emberek megpróbálnak egymás segítségére lenni és ellenállni. Most nincs egy jól definiált közös ellenség, csak az, amit mondanak nekünk. A szolidaritás mintha megszűnt volna. Mindenki szinte kizárólag csak a saját érdekét tartja fontosnak, a közösség igencsak háttérbe szorult. Az önmegvalósítás korszakát éljük, amikor mindenkinek mindenhez joga van. És itt jön be a liberális gondolat. Ha mindent, vagy sok mindent szabad, akkor hol van a közjó? Vajon ez a kettő ütközik egymással?

Dari Tamás: Nagyon sok fiatal amiatt idegenkedik a politikától, mert az nem kiszámítható, nem lehet tudni, hogy mi lesz félév múlva, gyakoriak a változások, nem lehet hosszú távon egy úton haladni.

Ákos község polgármestereként úgy érzem, a településeinken több mint harminc éves mulasztásokat kell pótolni. A 2024-es kampány idején azt szerettük volna megtudni, hogy az idősebbeknek milyen elvárásaik vannak. Nagy részük viszont nem beszélt, azt mondták, döntsék el a fiatalok, nekik kell hogy fontos legyen, milyen lesz a jövő. Két magyar nemzetiségű jelölt indult a választáson. Az idős emberek közül többen mondták, hogy ők mind a kettőt megfelelőnek tartják. Az idősebbek nagyobb része fél kimondani a véleményét, a fiatalok közül sokan nem tudják mit jelent a választás, annak milyen tétje van, miért fontos, hogy részt vegyenek a közélet alakításában. Nagyon sok fiatal önkénteskedne, de attól tartanak, ha nem az ő jelöltjük nyer, a másik neheztelni fog rájuk. Nagyon sok fiatal amiatt idegenkedik a politikától, mert az nem kiszámítható, nem lehet tudni, hogy mi lesz félév múlva, gyakoriak a változások, nem lehet hosszú távon egy úton haladni. Egyik nagy probléma, hogy évtizedeken át háttérbe szorították a kultúrát. Nincs közösségi élet, kialakult egy távolságtartás az emberek között. Nincsenek példaképek, akiktől tanulni lehet. Az emberek még mindig ott tartanak, hogy várják, valaki mondja meg, mit kell tenniük.

Bob Lóránd: A társadalom molekulája a család, de az atomja az egyén. Rossz egyénekből nem lesz jó család, a rossz családokból nem lesz jó társadalom. Ameddig az egyént nem képezzük, addig nem lesz jó a társadalom.

Egy éve volt egy interjúm kölcseys diákokkal, utána ők kérdeztek, és azt tanácsoltam nekik, hogy vállaljanak fel egy ügyet, érezze a világ, hogy ők levegőt vesznek benne. Nem korlátok nélkül, nem csinálhat mindenki azt, amit akar, de meg kell tanulják, hogy legyen valami fontos számukra a fizikai szükségleteiken kívül is. Azt is meg kell tanulják – mert igazából ez a gond –, hogy akármikor felvállalnak valamit, akármikor szerepet vállalnak, az konfliktussal és nehézségekkel fog járni. Ők viszont erre nem készülnek fel. Ha valahol valami nehézségbe ütköznek, valaminek nekifeszülnek, aminek ellenállása van, az szerintük rossz, mert nehéz. Ez az, ami távol tartja őket a közélettől, soha nem fogják bevallani, mert pontosan, ösztönszerűen tudják, hogy az nem embernek való. Ez olyan, mint bármelyik mesterség, bármilyen tevékenység, nem fog csak úgy leesni az égből, amikor azt gondolja, hogy csinálni akarja. Meg kell tanulni a módszertanát, a kihívásait, meg kell találni a lelkiállapotot. Lehet sok minden nem fog sikerülni, de kitartással el lehet érni a célt. Minden régi bölcsesség az egyénhez szól. Az egyént akarja nevelni. A tömeggel csak figyelmeztetéseket fogalmaznak meg. A társadalom molekulája a család, de az atomja az egyén. Rossz egyénekből nem lesz jó család, a rossz családokból nem lesz jó társadalom. Ameddig az egyént nem képezzük, addig nem lesz jó a társadalom. Én nem tudok egy olyan mozgalmat, ami a belső igény miatt jött létre. Mindig a külső elvárásoknak felelünk meg, mintha távirányítással lennénk vezetve. Ha mindig azt nézzük, mit vár el a világ, akkor természetesen nem alakul ki egy alulról fejlődő kultúra.

Bálint Kati: Kilépni a közéletbe a régi történetek szerint akkor lehet, amikor az ember már nem egy „kongó dob”, hanem egy „mélyen hangzó harang” szerepét tudja betölteni.

Nagyon sokszor elmeséltem már, de talán nem lehet ezt eleget ismételni, hogy nekem van egy alapelvem, mégpedig az, hogy ahhoz, hogy a dolgok jól működjenek, léteznie kell egy rendnek ebben a világban. Ha nincs rend, akkor minden kibillen az egyensúlyából. Pontosan ezért csatlakoznék az előttem szólókhoz és mondanám el, hogy egyetértek abban, hogy igenis szükséges és fontos, hogy a fiatalok önkénteskedjenek, mert az is magát a rendet erősíti. Mindennek megvan ugyanis a maga ideje. A fiatalok, akik önkénteskednek, lehetőségük van arra, hogy jelen legyenek, figyeljenek, formálódjon a véleményük, láthassák azt, hogyan csinálják a nagyok. Nem lehet ugyanis akármikor és akárhogyan kilépni a közéletbe. Mindennek eljön az ideje, de ugyanakkor azt nemcsak elérni, hanem arra a feladatra beérni is kell. Nagyon szépen elhangzott az előttem szólók által, hogy a görögöknek is volt három kritériumuk. Nos, nemcsak az ókori görögök ismerték ennek a titkát, hanem az ősi mesék is őrzik számunkra azokat. Kilépni a közéletbe a régi történetek szerint akkor lehet, amikor az ember már nem egy „kongó dob”, hanem egy „mélyen hangzó harang” szerepét tudja betölteni. Szép történetek ezek, és nagy bölcsességeket rejtenek, és igazságuk is van. Amikor az ember kiáll és hallatni akarja a hangját, de még csak üresen veri a dobot, annak nincs hatása, nem is lehet. De amikor van mögötte tudás, van tapasztalat, vannak tettek, amelyeket „letett az asztalra”, akkor már jelen lehet a közéletben, elmondhatja a véleményét, és maga köré gyűjtheti azokat az embereket – lehetnek önkéntesek, fiatalok –, akik mellette tanulhatnak, figyelhetnek, véleményt formálhatnak. Akik készülhetnek arra, hogy majd belőlük is egyszer, valamikor olyan ember lesz, akinek ki kell állnia és el kell mondania a véleményét, vagy jelen kell lennie a közéletben. Vannak időszakok, amikor az ember csak figyel, tanul, jelen van, de van, amikor el kell mondania a véleményét. Van olyan helyzet, amikor nem beszélhet az ember: csendes jelenléttel kell részt venni, de példát mutatva kell helytállnia. És vannak olyan helyzetek, amikor hangosnak kell lenni, mert abban az esetben nem lehet tétlenül ülni, az embereket igenis „fel kell ébreszteni”, amikor sorsdöntő az, hogy valaki azzal, amit képvisel, ki mer-e állni az embertársaiért vagy sem?!  Az én életemben a szakmám mellett jelen van a politika is. Negyedik mandátumomat töltöm Lázáriban önkormányzati képviselőként. Nem igazán felelek meg a görögök három kritériumának, mármint nem azért szolgálok ezen a téren is mert „időmilliomos” létem erre hatalmas keretet ad, hanem mert ennyivel talán segíthetem a szülőfalumat. Azt vallom és gondolom, hogy egy kis közösségben példát kell mutatni. Képviselni kell azt, akik vagyunk, fel kell vállalni az identitásunkat, ki kell mondanunk a véleményünket. Ha egy asztalnál olyan emberek ülnek, akik felelősséget vállalnak azért, hogy működjenek a dolgok abban a közösségben, amelyet képviselnek, akkor életben tarthatják az adott közösséget. Néha egyáltalán nem egyszerű pszichológusként egy kicsit a politikában is részt venni.  Nagyon sok esetben ugyanis, amikor egy határozott véleményt kellett képviseljek, akkor felháborodással közölik velem, hogy én nem mondhatok ilyet, mert pszichológus vagyok. A pszichológusokról van egy olyan elképzelés, hogy nagyon finomak, nagyon empatikusak, el kell fogadniuk mindenkinek a véleményét. Ez valamilyen szinten igaz, addig, amíg a szakember nem kell azt is bizonyítsa, hogy nemcsak jó hallgató és megérti az emberek problémáját, hanem van elég határozottsága és ereje is ahhoz, hogy megfoghassa az emberek kezét és ki tudja adott esetben húzni őket a bajból. Lehet tehát általunk igenis szebb ez a világ, úgy ahogy itt ma már egyszer olyan jól elhangzott, viszont ahhoz fel kell vállaljuk azt, hogy amikor beérik rá az idő, akkor igenis kiállunk a reflektorfénybe, de nem akárhogyan, hanem a példamutató, bölcs személyének a szerepébe. Hogy milyen is az ilyen bölcs?! – erre az éppen kutatási anyagomat képező ősi egyiptomi tudást hívnám segítségül. Avicenna egy ókori egyiptomi polihisztor ugyanis erről így nyilatkozott: „A bölcs ember, aki mellé sereglenek az emberek, aki példát mutat, gyógyít vagy tanít, akkor hiteles, ha olyan mint a nap, nem azért süt, hogy lássák, hogy őt dicsőítsék, vagy benne gyönyörködjenek, hanem azért, hogy az ő fénye által mindenki láthassa az utat, amelyen mennie kell tovább.”