Több mint két évtizede Angliából indult el a Házasság Hete kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A Házasság Hetéhez számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt. A Házasság Hete alkalmából több házaspárnak tettem fel ugyanazokat a kérdéseket. Az alábbiakban Székely Levente és Imola válaszolnak.

– Hogyan és hol ismerkedtetek meg?

– A mi történetünk egy nagyon kedves baráton keresztül kezdődött, aki úgy gondolta, hogy nekünk meg kellene ismerkedni. Az ő jó szeme nélkül talán soha nem találunk egymásra, azóta is hálásak vagyunk neki, hogy elültette a gondolatot a fejünkben, majd ebből kialakult a kapcsolatunk és a házasságunk.

– Mi volt az első benyomásotok egymásról?

– Az első benyomás mindkettőnk részéről nagyon pozitív volt. Több napos üzenetváltások után a személyes találkozás sorsfordító volt. Lassan nyíltunk meg egymásnak, óvatosan térképeztük fel a másikat, és teljesen lenyűgöztem Leventét, mivel a megbeszélt időpont előtt a helyszínen voltam kb. 20 perccel. Ő akkor még nem tudta, hogy notorius késő vagyok, azóta megtanulta és még így is szeret. Életünk legrosszabb kávéját ittuk azon az őszi vasárnap délután, de rengeteget beszélgettünk, nem voltak kínos, csöndes hallgatások, csak nevetés.

– Mikor éreztétek először, hogy ez a kapcsolat „több” mint barátság?

– Talán már akkor éreztük, ezen az első találkozón, hogy most valami más, valami olyan történt, ami eddig nem volt. Két nagyon különböző személyiség vagyunk, de remekül kiegészítjük egymást. Nem tudok egy pillanatot mondani, amikor éreztem, hogy Ő az az Ő… ez inkább a folyamatos biztonság érzete volt, az az érzés, amit mindig kerestem egy férfi mellett… Megnyugtatóan kellemes volt az együtt töltött idő, a közös kirándulások, kalandok, beszélgetések… Rengeteget vagyunk úton és olyankor nagyon mélyen tudunk beszélgetni, de igyekszünk a szürke hétköznapokban is egymásra figyelni.

– Volt-e olyan pillanat, amikor biztosak lettetek benne, hogy egymással szeretnétek leélni az életeteket?

– Három év kapcsolat után volt a lánykérés, amit már mindenki várt. Levente fejében volt egy terv, amit mesterien vitt véghez, bár biztos voltam benne, hogy ő lesz majd a férjem, olyan meglepetés volt, amire nem számítottam. Annyi év után is odafigyelt mindenre, ami fontos nekem, nem volt sablonos. Olyan szép pillanatot választott és olyan csodálatos helyet, ahol közösen képzeltük el a jövőnket. Számomra ez is egy megerősítés volt abban, hogy nekünk közös történetünk van.

– Miért döntöttetek a házasság mellett?

– Mindketten mélyen vallásosak vagyunk, úgyhogy nálunk az volt a kérdés, hogy a sok meghatározó templom közül melyikben legyen az esküvőnk, minél hamarabb szerettünk volna megházasodni.  Nagy családban gondolkodtunk, gyorsan megterveztük az esküvőnket és az a pár hónap olyan gyorsan el is telt, mintha nem is lett volna.

– Hogyan emlékeztek vissza az esküvőtökre?

– Sajnos olyan szomorú események történtek pont abban a hónapban, amikor az esküvőnk volt, amelyek komoly megpróbáltatások elé helyezték a kapcsolatunkat, viszont olyan támogatást kaptunk a család, a barátok részéről, hogy egyszerűen nem tudtunk szomorkodni. Gyönyörű esküvőnk volt, úgy, ahogy elképzeltük. Elrugaszkodtunk a hagyományoktól, Levente a templomban látott meg először mennyasszonyi ruhában, Isten színe előtt, pont, ahogy szerettük volna. Minden apró részlet olyan volt, mint mi, ahogy mi szerettük volna. Aztán következett a reggelig tartó mulatság, ahol leginkább mi lepődtünk meg. Hálásak vagyunk, hogy ilyen család és barátok állnak mellettünk.

– Mit jelent számotokra ma a házasság szó? Miben változott meg a kapcsolatotok a házasság után?

– A házasság nem forgatta fel az életünket, inkább azt mondanánk, hogy egy kis finomhangolást adott a kapcsolatunknak. Már nem egymás párja vagyunk, hanem férje és felesége. Mi ezt komolyan is gondoljuk. Van egy olyan belülről jövő büszkeség és szeretet azokban a szavakban, amikor Leventét férjemként mutatom be vagy emlegetem, amit nem tudok megmagyarázni. Egyszerűen csak mosolyogni tudok. Szerintünk a házasságban ez a szép. Nem kell újat hozzon, hanem mélyítenie kell azt a szeretetet, ami addig is bennünk volt.

– Mi a legnagyobb erőssége a kapcsolatotoknak? Hogyan kezelitek a konfliktusokat?

– A mi legnagyobb erősségünk a kommunikáció. Ugyanolyan fontos a verbális és a nonverbális kommunikáció. Nagyon szeretjük ugratni egymást, de ismerjük a határokat. Talán a korunknál fogva is, hiszen egyikünk sem volt huszonéves, amikor találkoztunk, kicsit komolyabban tudunk a másikra figyelni. Kimondjuk, ami bánt, ha ez nem történik meg, akkor addig beszélgetünk, amíg kibújik a szög a zsákból. Hosszú utat tettünk meg, ameddig kialakult ez a szokásunk. Tudunk egymással beszélni, harag és sértődés nélkül, mert tudatosítottuk, hogy egyikünk sem akar rosszat, a tettek és szavak mögött megbújó szándékot kell megbeszélni. Nálunk ez a kulcs.

– Mit tanultatok egymástól az évek során?

– Az évek során sokat tanultunk egymástól. Én Leventétől azt, hogy a pontosság mennyire fontos, hogy a lelkesedés mennyire ragadós és jót tesz mindenkinek. Ő azt tanulta meg tőlem, hogy néha hagyni kell a dolgokat leülepedni és csak utána foglalkozni velük.

– Mi volt eddig a legnagyobb kihívás, amit együtt kellett megoldanotok?

– Az egyik legnagyobb kihívás, amiben most is vagyunk, az a házunk építése. Levente gyerekkori álma, amiben én is támogatom, viszont hosszú ez az út. Azok a párok, akik már vettek részt építkezésben, tudják, hogy mekkora falat ez egy kapcsolatnak. Minden nap beszélünk róla, tervezgetünk, és még hosszú ideig így lesz ez, hiszen az elején vagyunk, de így is rengeteg akadály gördül elénk, viszont tudjuk, hogy a szeretet, ami bennünk van egymás iránt, megugorja majd ezt a kihívást.

– Hogyan mutatjátok ki egymás iránt a szereteteteket a hétköznapokban? Van-e közös szokásotok vagy „csak rátok jellemző” rituálétok?

– A hétköznapokat igyekszünk nem szürkének megélni. Nagyon sok programunk volt eddig is, szeretjük, ha zajlik az élet körülöttünk. Levente tudja, hogy szeretem a friss virágot otthon és gondoskodik róla, hogy legyen is. Én pedig arról gondoskodom, hogy reggelente tíz perc közös kávézás beleférjen az időnkbe. Ez talán a legfontosabb kis rituálénk, a reggeli kibeszélős kávé.

– Mit tanácsolnátok a fiatal házasoknak? Miért éri meg ma is házasságban élni?

– Fiatal házasként életünk egyik legszebb momentuma volt, amikor elzarándokoltunk Rómába és XIV. Leó pápa megáldott minket. Katolikusként nekünk ez nagyon fontos eleme a házasságunknak, az alapban lévő vas, ha fogalmazhatok így. Bármilyen nehéz hetünk is legyen, a közös vasárnapi szentmisén valahogy, ha egymásra nézünk, érezzük, hogy áldott életünk van és együtt minden könnyebb. Megtaláltuk egymást, ez az érzés pedig a házasságunk egyik mozgatórugója.

Van egy olyan mondásunk: „Isten se nem siet, se nem késik.” Ez nagyszerűen példázza mindazt, amiben hiszünk. Kilátástalan dolgokban is inkább kivárunk, mert minden előbb-utóbb megoldódik. Ezt a tanácsot kaptuk annó jegyesoktatáson is, és sokszor emlegetjük: a türelem az egyik legjobb barátunk kell legyen. Csak így lehet biztos és erős házasságot építeni!