Vénig László fotóművész a kommunista időszakban indult el ezen a pályán, akkor, amikor még nem volt olcsó mulatság a fotózás, hiszen a fényképezőgép beszerzése is gondot jelentett, a fotó kidolgozása is pénzbe került, hiszen meg kellett vásárolni a filmet, az előhíváshoz szükséges vegyszereket és a papírt. Amikor ez mind megvolt, a fotós felkészültségétől, tudásától és tapasztalatától függött, hogy milyen lesz a fotó minősége. A már elkészült felvételeket a sötét műhelyben irányította át a fotós a filmről a papírra. Ha ez a legjobban sikerült, akkor is csak egy fotó volt a sok közül, ha a fotós nem rendelkezett művészi képességekkel és adottságokkal.

Fotót sokan tudnak készíteni, de művészfotót kevesen. Vénig László rendelkezett a szükséges ismeretekkel és látásmóddal, olyan képességekkel, hogy a legegyszerűbb dolgokban is meglássa és felfedezze azokat az értékeket, melyeket sajátos stílusban tudott átadni, s a képen rögzített ellopott pillanat a néző számára is láthatóvá tudta tenni a lényeget.

Az 1990-es években egy kulturális rendezvényen hosszan beszélgettem vele az akkori, egymást követő gyors változásokról, melyek hatással voltak a fotózásra is. A digitális eszközök megjelenése megkönnyítette a fotózást, könnyen lehetett hozzájutni digitális fényképezőgépekhez, kikerült a műveletből az előhívás, a rögzítés és a papírra történő átvitel, néhány gombnyomásra ott volt a fotó a monitoron, ha valaki papírra akarta nyomtatni, az is gyorsan kivitelezhetővé vált.

Laci bácsi számára idegen volt ez a fajta fotózás, mert nem tartotta művészetnek azt, ha a technika végzi el az ember helyett a munkát. Viszont megértette, hogy a korral haladni kell, mert aki megáll, az lemarad. Megtanulta használni a számítógépet és nem érte be annyival, hogy a gép megtegye a maga dolgát, órákon át dolgozott, hogy az elkészült felvételt művészivé tegye.

Tanítványai ma is büszkén mondják, hogy sokat lehetett tanulni tőle. A „jó tanulók” nagy részétől már a mai fiatalok tanulnak. A nagykárolyiak vigyáznak arra, hogy Vénig László neve megmaradjon a köztudatban, hogy a fejlődés szála ne szakadjon el.