Szatmárnémeti nemrég megújult főtere egyszerre őrzi a régit és mutatja új értékeit. Érdekes összehasonlítani a régi képeslapokat, a még régebbi ábrázolásokat és festményeket a mai arculattal.

A legkorábbi, 16–17. századi ábrázolások a későbbi főtér helyén még egy épületek nélküli üres terület mutatnak, amely a város szélén, a vár felé eső részen feküdt. Egyik ilyen, igen részletes ábrázolást az 1660-as években készítette Gualdo Priorato olasz hadmérnök, aki tulajdonképpen a vár erődítéseit mérte fel, de ezzel együtt, a várost is lerajzolta (a főtér helyét vörös kör mutatja). Térképén látható tehát a vár, Szatmár és Németi utcái és házai, valamint a vár előtt a későbbi főtér üres területe.

A 18. században, a vár eltűnése után, a teret lassan körbe vették állandóbb épületek, ezzel vált a terület a város főterévé. Legjelentősebb lépés ez irányba az egyesült és szabad királyi rangot (vissza-)nyerő Szatmárnémeti városháza, az úgynevezett Tornyos-ház megépítése volt. 1768 és 1772 között épült barokk stílusban, egészen 1900-ig állt, helyére a Pannónia/Dacia szállót építették. Az épület utolsó éveiből maradt több képeslap is fennmaradt, ekkor már a modernizáció jelképének tartott villamosok is szerepelnek az ódon épület mellett. A városháza mellett ebben az épületben kapott helyett a bíróság, a városi levéltár és a börtön is.

A főtér területének rendezése 1808-ban kezdődött, az út és a járdák először faburkolatot kaptak, amelyeket később kőburkolatra cseréltek. A 19. század folyamán egyre jelentősebb épületek kezdték körbevenni a teret, kialakult a ma is látható arculat. Az Ország Tükre című hetilap 1865. június 29-i számában megjelent egy ismertető Szatmárnémetiről, benne egy a főteret ábrázoló metszettel.

A Tornyos-ház mellett a tér képét meghatározó épület a székesegyház lett, amelyet a néhány évtizeddel korábban épített barokk plébániatemplom helyén építettek (a munkálatok 1804-ben kezdődtek és 1837-ben fejeződtek be). A téri dél-keleti sarkában, a vár egyik bástyájának helyén építették fel 1842-ben a Vécsey grófok emeletes városi palotáját, neogótikus stílusban (ma a Művészeti Múzeum épülete). A tér körül a 19. század közepére felépültek a városi polgárok emeletes lakóházai, amelyek már a városiasodás és modernizáció igényeit mutatták.

A tér közepén maradt üres területet továbbra is piactérként használták, egészen a két világháború közötti időig, de már a 20. század első éveiben is sor került parkosításra. 1864-ben a Tornyos-ház előtt állították fel Kölcsey Ferenc mellszobrát, a talapzatot a vásárosoktól egy kovácsoltvas kerítéssel választották el.

A piacok és vásárok tartására több fából tákolt bódé, árusító-szín épült itt, amelyeket ideiglenesnek szántak. Szatmáron a középkor óta évente négy országos vásárt rendeztek, de hetente is volt piac a környékbeli termelők és gazdák számára, ezeket az épületeket ekkor használták.

A piacolók időként szinte teljesen belepték a főteret, még a városiasodás jelképének szánt Pannónia szálló előterét is elfoglalták, amint azt egy 1910 körül készült képeslap is mutatja.

A főtéri vásárosok színes forgataga két festőművészt is megihletett. Aurel Popp az 1910-es években, Szatmárnémeti főtere című képét csaknem a képeslappal megegyező nézőpontból festette meg a székesegyház elől a Pannónia szálló felé némi magaslati nézőpontból tekintve (a Szatmár Megyei Múzeum Művészeti osztályának gyűjteményéből).

Egy másik festményt Boromissza Tibor készített, 1918 decemberében, a Fehér-ház felől a székesegyház felé nézve (magántulajdon).

A pontszerű ábrázolási technika már absztraktabb formákat ad vissza, de a színek itt is megidézik az piactér mozgalmasságát. Egy negyedik képeslap is az 1910-es években készült, a főtér székesegyház melletti oldalát mutatja, az utasokra várakozó konflisokkal és a fák árnyékában meghúzódó piaci árusokkal.

A négy kép együtt kiválóan adja vissza a főtér egykori, boldog békeidőket idéző hangulatát.

Dr. Szőcs Péter Levente (Szatmár Megyei Múzeum)

Megjelent a Tessék, kérem! Szatmárnémeti májusi számában