Berey Géza nagybátyám, anyám testvére volt, élete utolsó szakaszában Budapesten élt, de ennek ellenére állandó volt vele a családi kapcsolat, gyermektelenként folyamatosan érdeklődött a mi sorsunk felől. Kétszer is járt Szatmárnémetiben, mi is meglátogattuk Budapesten, évekig küldött postán magyarországi újságokat, folyóiratokat, rendszeresen leveleztünk.

Szatmárnémetiben született 1908-ban, a nagykárolyi piaristáknál tanult. Már kezdő újságíróként Szatmárnémetiben, Nagykárolyban közösségi feladatokat vállalt, igazságszerető ember volt, aki se anyagi javakért, se a karrier érdekében nem volt hajlandó megengedhetetlen kompromisszumokat kötni. Gyűlölte a nemzeti kisebbségekkel, a hatalomnak kiszolgáltatott állampolgárokkal, nyugdíjasokkal szemben elkövetett igazságtalanságokat és emiatt többször is összetűzésbe került az aktuális hatalommal. Tulajdonképpen ezek az állandó ellentétek, rossz tapasztalatok szoktatták le fokozatosan a közszereplésről. A közélettől végleg eltávolodva halt meg Budapesten, 74 éves korában, 1982-ben.

Politikai szerepvállalásairól, ellenségeiről, meghurcoltatásáról gyermekként csak nagyon ritkán hallottam odahaza kósza utalásokat az ötvenes, hatvanas, hetvenes években. Ez valószínűleg azért volt, mert a nagyanyámnak, anyámnak fájó volt az igazságtalanságokról, megpróbáltatásokról beszélni. Mint családunkhoz tartozót, rokont ismertük közelebbről: kedves, közvetlen, barátságos, segítőkész, jó humorú ember volt, aki bölcs belenyugvással viselte el a saját nagyságát és kicsinységét. Volt újságíró, szerkesztő, laptulajdonos, ólomszedő, segédmunkás, éjszakai portás. Élt jómódban és az éhenhalás küszöbén, volt főnök, közszereplő és beosztott, közben könyveket, tanulmányokat írt, aktív szereplője volt több település kulturális életének.

Római katolikus családban született, a szatmári Szamos, majd a Szatmári Újság, Aradi Közlöny, Brassói Lapok, Független Újság munkatársa volt, szerkesztette a Nagykároly és Vidéke (1930–31), Szamos (1931), Mai Nap (1932) című lapokat. 1933-ban riportregényt írt (Amerika, Mohy Sándor címlapjával), 1934-ben Szatmáron Várady Aladárral szerkesztette az Erdélyi Monografia című lexikont, majd 1936-ban tanulmányt adott ki Néhány szó az újságírásról címmel.

1938-ban Magyarországra költözött, a szegedi Délmagyarország belső munkatársa, felelős főszerkesztője, 1940-ben tulajdonosa lett. Fordításában mutatta be a szatmári színház Gheorghe Ciprianu Ember meg a gebéje című avantgárd színművét (1939). Sajtótörténeti munkája: A magyar újságírás Erdélyben 1919–1939 (Szeged, 1940). Egyike a Szegedi Szabadtéri Játékok beindítójának, működtetőjének. Az 1944-es német megszállás után a dachaui koncentrációs táborba hurcolták, mert tiltakozott a zsidók deportálása ellen. Többek között Nagykanizsán, Flossenbürgben, Dachauban tartják fogva, a kevesek közül való, akik túlélték a megpróbáltatásokat.

Anyai nagyanyám élete végéig őrzött egy kis, megsárgult újságcikket a retikülje belső rekeszében, amely fia deportálásból való hazatérésekor jelent meg a szegedi Délmagyarországban. Ez halála után anyámhoz, majd hozzám került, szó szerint idézem: „Tizenöt hónap borzalmakkal, szenvedésekkel teli megpróbáltatásai után szombaton este (1945. június sz.m.) hazaérkezett Berey Géza, a Délmagyarország volt felelős szerkesztője, akit tavaly áprilisban hurcoltak el Szegedről a Sztójai-Tukats-Buócz rémuralom csatlósai. Berey Géza az elnyomatás legsötétebb időszakában lapja hasábjain sohasem tágított attól a vonaltól, amely a szilárd ellenállást, bátor kiállást jelentette és iránymutató magatartást szabott Szeged baloldali érzelmű lakosságának a meg nem alkuvásban. Ezért állott a fasizmus útjában, ezért távolították el a legelsők között, amikor annyi jó sok magyar ember elhurcolására került sor. Az elhurcolás tizenöt hónapja alatt Berey Géza megélte a magyarországi és németországi internálótáborok minden kínját, de az a töretlen akaraterő, amely cselekedeteiben mindig jellemezte, megtartotta és hazahozta városába. Berey Géza április elsejéig a Nürnberg melletti Hersbruckban volt, innen a felszabadulás után az amerikai csapatok gondozásában a dachaui koncentrációs táborba került, ahonnan Csehszlovákián keresztül három nap után érkezett meg Szegedre. Szerencsés megérkezése osztatlan örömet keltett az életéért aggódó barátok és az újságolvasó közönség körében.”

Azt már csak közvetlen ismerősei, barátai és a család tudta, hogy Berey Géza Szegedre az üres lakásba érkezett, gyermekei nem voltak, felesége — Csányi Piroska, az aradi operett-zenekar karmesterének leánya, aki újságíróként, íróként tevékenykedett — a deportálás ideje alatt elhagyta.

A későbbiekben Budapesten telepedett le s ismét újságírással foglalkozott, újranősült. 1956 után belügyi állást, ezredesi rangot ajánlanak fel neki, ezt visszautasította, mert a megtorlásokban nem volt hajlandó részt venni. Ellenzéki magatartása miatt minden szinten mellőzték, újságíró nem lehetett, több évi éjszakai portáskodás után a Figyelő című közgazdasági lap tördelő szerkesztőjeként ment nyugdíjba. A lágerrel kapcsolatos visszaemlékezéseit Hitler Alee címen 1979-ben írta meg, rá három évre halt meg.

A szatmári származású, Szegeden tevékenykedő Panek Sándor a 111 éves Délmagyarországban 2021. november 11-én közölt hosszabb tanulmányt róla: https://www.delmagyar.hu/helyi-ertek/anno/sodrodo-ujsag-sodrodo-foszerkesztoje-berey-geza-7543588/?fbclid=IwAR3M_m24NrTq6cY1vx8pckaVAMeXbtM5ls4vlUjKr29zuvqSyZOMP4J4oK0

Ez egy jól dokumentált, alapos, átfogó, tárgyilagos írás, amely arról szól, hogy „Berey Géza a 20. század legvadabb évtizedében lett a Délmagyarország tulajdonosa és főszerkesztője 1940 és 1944 között”

Én őt nemcsak rokonként tisztelem, szeretem, hanem azért is, mert ebben a „vad” korszakban, a sodródás közepette sem veszítette el emberi tartását, erkölcsi érzékét, példát mutatva ezzel az illeszkedőknek, megalkuvóknak, kétkedőknek. Ezt akkoriban egy ilyen helyzetben, környezetben csak nagyon kevesen mondhatták el magukról.

1. A fiatal újságíró, 1930 k
2. Első feleségével, Csányi Piroskával
3. Berey Géza, Szatmári arcképek 19.
4. A magyar újságírás Erdélyben (Szeged, 1940.)
5. Hitler Alee (Budapest, 1979.)
6. Berey Géza és felesége urnája Budapesten, a Farkasréti temetőben