Ünnepelnek a svábok: Népviselet Fesztivál
Július 9-én, szombaton 13.30 órától veszi kezdetét a második alkalommal megrendezésre kerülő Trachtenfest — Népviselet Fesztivál. Szervező: a Német Demokrata Fórum, társszervező a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont, a Szatmár Megyei Tanács támogatásával. Az esemény rangját emeli, hogy 15 éves a „Gute Laune” sváb hagyományőrző néptáncegyüttes és 10 éves a „Schwäbische Männerchor Großkarol-Petrifeld-Sathmar” sváb férfikórus. A szervezők egy hosszú kényszerszünet után szeretnének újra személyes, vidám, örömteli, tartalmas időt együtt tölteni. Emiatt meghívtak több tánccsoportot és kórust a megyéből, az országból és Magyarországról.
Az esemény felvonulással veszi kezdetét, a népviseletbe öltözött résztvevők a Szatmár Megyei Múzeum előtti térről indulva a Vasile Lucaciu sétányon, az 1 Decembrie 1918 utcán, Ion C. Brătianu utcán keresztül érkeznek meg a nagyparkhoz, ahol 15 órától kezdődik a kultúrprogram.
20 órától a Svábházban kezdődik a bál, ahol a talpalávalót a szebeni Saxsonia Trió biztosítja.
Vasárnap 10 órától a Kálvária-templomban kezdődik a szentmise, majd a résztvevők a Vasile Lucaciu parkba vonulnak át, ahol megkoszorúzzuk a sváb emlékművet, amit a svábok deportálásának a 310. évfordulójának emlékére állítottak.
Az ünnepségen a következő hagyományőrző csoportok lépnek fel: a Német Demokrata Fórum szatmárnémeti szervezetének „Gute Laune” tánccsoportja; a szatmárnémeti „Gemeinsam” ifjúsági néptánccsoport; a resicai „Enzian” német tánccsoport és kórus; a nagyváradi „Edelweiß” német tánccsoport és kórus; az aranyosmegyesi „Asociația Corală Medieșana” kórus; a Temes megyei dettai „Edelweiß” német tánccsoport; a mezőpetri „Ährenkranz” német tánccsoport; a Szatmár megyei Szamoshát magyar néptáncegyüttes; a magyarországi szigetszentmártoni német nemzetiségi tánccsoport; a bélteki „Blumenstrauß” tánccsoport; a nagymajtényi ifjúsági német tánccsoport; tasnádi német tánccsoport, a mezőfényi Vidámság tánccsoport és a „Schwabanda” fuvósok; a nagykárolyi „Lustige Swaben” tánccsoport; a „Schwäbischer Männerchor-Großkarol-Petrifeld-Sathmar” kórus.
A szervezők minden érdeklődőt várnak.