Új tanév, új remények
Az iskolákban ismét megszólaltak a csengők, elkezdődött az új tanév. A tanévnyitóval járó formaságok nem sokat változtak a korábbiakhoz képest. Zsúfoltabbá váltak az utcák, megnőtt a gépkocsi- és a gyalogosforgalom, totyogó kisdiákok, tapasztaltabb általános- és középiskolások indultak el az iskolák felé, egyesek szülőkkel, nagyszülőkkel, vagy mind kettővel, mások egyedül. A tanévnyitókon elhangzottak a biztató szavak, melyekre valóban nagy szükség van, hiszen az utóbbi évtizedekben a tanügyben volt a legnagyobb bizonytalanság. Folyamatosan változik a tanügyi törvény, gyakran váltják egymást a tanügyminiszterek, változik a tanterv, sosem lehet tudni, mit hoz a holnap, milyen meglepetésekkel, újításokkal kell szembenézni diáknak, szülőnek, pedagógusnak és az egész társadalomnak.
Mindannyian jól tudjuk, hogy a jövőt a legnagyobb mértékben az oktatás-nevelés határozza meg. Az oktatás minőségétől függ, hogy milyenek lesznek a jövő szakemberei, az értelmiség és a nagy befolyással rendelkező politikum. Az új tanév első napján nagy a lendület, nagy az elszántság és a tenni akarás, remélhetőleg így lesz ez az egész tanévben. Lehetnek viszont előre nem látható akadályok, veszélyek, mint amilyen volt a világjárvány, melynek nyomai és következményei nehezen küszöbölhetők ki. Ma is nagy a bizonytalanság, hogy mennyire fogja érinteni térségünket az egész világon eluralkodott energiaválság, és nagy kérdés az is, hogy az egyre mélyülő a gazdasági válság miként érinti a családokat, közülük is azokat, amelyek iskoláskorú gyerekeket nevelnek.
A tanévkezdés öröm az iskolás gyerekek számára. Azért, hogy ez az öröm megmaradjon, nagy feladat hárul nemcsak a szülőkre, hanem a tanügyi intézményekre, az önkormányzatokra és a politikumra is. Nem elég csak felismerni, hogy milyen nagy szükség van az oktatás-nevelés megreformálására — amiről már több mint harminc éve beszélnek —, hanem meg kell hozni a szükséges intézkedéseket, el kell vonni a forrásokat más területekről, mert a tanügy az egyik legfőbb prioritás (kellene hogy legyen).
Bízunk abban, hogy a tanévnyitókon látott ragyogó mosoly a diákok arcán megmarad majd a tanév végéig, és minden feltétel adott lesz, hogy megszerezzék a szükséges tudást, ami segíti majd őket felnőttként is a boldogulásban.
Fotó: freepik.com