Szeptember elején nemcsak a diákok, de a kérdések is visszatérnek: Merre tart az oktatás? Milyen tudásra van valóban szüksége a jövő nemzedékének? És ki dönti ezt el?
Szeptember elején, amikor újra benépesülnek az iskolák, mindig eszembe jut egy régi pillanat: az idő, amikor én is először készültem iskolába. Talán mindannyiunkban élnek emlékek arról az izgalommal és bizonytalansággal teli időszakról, amikor először léptünk be az ismeretek világába.
A tanévkezdés évről évre új kihívásokat hoz. Az oktatás soha nem volt, és talán soha nem is lesz végérvényesen lezárt rendszer – mindig változik, formálódik. Új irányelvek, új elvárások jelennek meg, amelyeket legtöbbször az éppen regnáló hatalom szab meg. Kétségtelen, hogy a világ folyamatosan változik, és ezekhez a változásokhoz alkalmazkodnunk kell. Ám nem biztos, hogy a jövő generációk sorsa az aktuálpolitikai érdekek mentén kellene hogy formálódjon.
A gyakori reformkezdeményezések megtörik a folyamatosságot. Sok pedagógus már maga sem tudja pontosan, mit és hogyan kell tanítania. A tanári hivatás egyre inkább az állandó ellentmondások és bizonytalanságok között zajlik – miközben épp nekik kellene irányt mutatniuk.
De ki döntheti el, hogy mit kellene tanítani? És hogyan?
A digitális világ soha nem látott mennyiségű információval árasztja el a fiatalokat. Az iskola egyik legfontosabb feladata ma már nem csupán az ismeretek átadása, hanem az eligazodás megtanítása. Hogy a diákok képesek legyenek különbséget tenni jó és rossz, hasznos és haszontalan, hiteles és hamis között.
Mi az, amit ma még érdemes megtanulni, fejben tartani? És mi az, amihez bármikor hozzáférhetünk egy digitális eszköz segítségével – de csak akkor, ha tudjuk, hol és hogyan keressük a megbízható forrást?
Sokan hiszik, hogy tanulás nélkül is lehet boldogulni – és ezzel nem ritkán a szülők is egyetértenek. Külföldre mennek dolgozni, látszólag jól keresnek, és azt gondolják, ez az út örökké járható marad. Akik itthon maradnak, gyakran az alkalmi munkát választják, ahelyett hogy elköteleződnének egy bizonytalan jövőt kínáló munkahely mellett. Való igaz: ma már a stabil munkahely sem feltétlenül jelent biztonságot – különösen a megszorítások idején.
De hol van ebben az állam felelőssége?
Az állampolgár adót fizet – nemcsak kötelezettségként, hanem bizalomként is. Cserébe elvárja, hogy az állam ellássa a közfeladatokat, köztük a közoktatás megszervezését. Vannak azonban politikai erők, amelyek épp az oktatást nem tartják prioritásnak – hiszen egy tanulatlan társadalom könnyebben befolyásolható. És valóban: az a szavazó, aki nem érti a világot, könnyebben enged a hangzatos, de üres ígéretek csábításának.
Az oktatás feladata azonban ennél sokkal mélyebb.
Olyan embereket kell nevelnie, akik értelmesek, műveltek, érzékenyek – akik képesek gondolkodni nemzetben, családban, közösségben. Akik békét keresnek, nem harcot; párbeszédet, nem szembenállást. Akik nemcsak tanulnak, hanem értenek, nemcsak alkalmazkodnak, hanem alakítanak.
Mert csak az ilyen emberek képesek felelősséggel formálni a jövőt.