Új Erasmus+ pályázat a Kölcseyben

| október 23, 2024 | , |

Teremtsük újra! Let’s recreate címmel indult új pályázat a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A „KA210-SCH – Kisléptékű partnerségek a köznevelés területén” Erasmus+ pályázat során a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziummal dolgoznak együtt a szatmárnémeti iskola tanárai és diákjai. A partnerség egy 2011 óta létező testvériskolai kapcsolatból alakult ki. A pályázati tevékenységek egyes részeihez ugyanakkor kapcsolódnak majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanítóképzős hallgatói és tanárai, valamint az Élet Fája Egyesület önkéntesei.

A 24 hónapra tervezett pályázat (2024. január 1. és 2025. december 31.) során a diákok 10 programon vesznek részt, többek között egy ötnapos erdei iskolában megismerik az úszólápok jelentőségét.

A téma központi része a környezetvédelem, a vizes élőhely rekonstrukciója, egy innovatív megoldással. A projekt egyrészt támogatja azt a helyi innovációt, amely a terület rehabilitációját tűzte ki célul, másrészt a tudásátadásban, népszerűsítésben is innovatív megközelítéseket – 3D technológia, AR, gamifikáció, projekt alapú tanítás, mikrovezérlők használata – alkalmaz.
A 3D tervezés és AR technológia, mikrovezérlők használata a diákok, tanárok digitális eszköztárát bővítik, törekszik a STEAM elveinek alkalmazására, a természettudományok, technológia, műszaki tudományok, művészetek és matematika bevonására a projekt egészébe. A lápközeli élettel kapcsolatos dalok összegyűjtésével, begyakorlásával a művészetek is részt kapnak a projektben.
A pályázat két pillére a környezeti rehabilitáció, és ezen keresztül modern pedagógiai módszerek megismertetése, elterjesztése, melyet a következő célok megvalósításával terveznek elérni: megismertetni az úszólápok szerepét, történeti jelentőségét a korábbi időszakokban a megélhetéstől a zenéig, az elpusztult szigetszentmiklósi úszóláp rehabilitációs folyamatának felgyorsítása (minimum 40 db 2X1 méteres úszólápsziget elkészítése). A pályázat célja az is, hogy szélesebb körben megismerjék az épített úszóláp-szigetes víztisztítás módszerét, ehhez pedig a diákok tájékoztató anyagokat fognak készíteni a módszerről, az eredményekről a legmodernebb technológiák – 3D tervezés, nyomtatás – 3D nyomtatott makettek, AR –kiterjesztett valóság – felhasználásával.

Ugyanakkor a pályázat célja a XXI. századi pedagógiai módszerek alkalmazásával egy olyan projektalapú gamifikált értékelésű Erdei Iskola program jó gyakorlatának kifejlesztése, amely segíti a helyi természeti értékek védelme iránti motiváció és a felelős környezeti magatartás kialakítását A projekt során nagy hangsúlyt kap a STEAM elvek alkalmazása és a gamifikált projektalapú oktatás megismertetése tanárokkal, tanítóképzős diákokkal és hallgatókkal egyaránt.

Az alábbiakban Mihály Imola Napsugár, Nagy Henrietta X. C osztályos diákok beszámolója következik a az Erdei Iskolában szerzett tapasztalatokról:
„2024. szeptember 23–27. között részt vehettünk a »Teremtsük újra« című Erasmus projekten, melynek keretein belül egy hetet tölthettünk el Szigetszentmiklóson és környékén, szórakoztató, érdekes és oktató tevékenységekben lehetett részünk, mindezt helyi testvériskolánk, a Batthyány Kázmér Gimnázium és tanárai jóvoltából, akik minden programra elkísértek és vezettek minket a számunkra új terepeken.
Elsősorban a pályázat fő témájával foglalkoztunk, amely a vízvédelem és a környezet jobbá tétele volt. Ilyen programnak számított az úszóláp építés, ahol csapatjaink együttműködésével két úszólápot bocsátottunk sikeresen a vízre. De mi is az az úszóláp? Nádtutajra helyezett növények, melyeknek gyökereit sár borítja. Ezek a növények vízre helyezés után szaporodni kezdenek, ezzel új ökoszisztémát hozva létre.
A hét folyamán ismeretterjesztő és élménybeszámoló bejegyzéseket is kellett írnunk, melyek blogokként megtalálhatóak a Sutori nevű oldalon. Ezek a bejegyzések részletesen összegzik a csapatok napi élményeit.
Másrészt a hét a csapatok közötti versengésről is szólt, ahol az együttműködés mindennél értékesebbnek bizonyult. A csapatépítő feladatoktól kezdve a lövészeten át egészen a sárkányhajózásig, ami által megismerhettük a Duna élővilágát és környékét. Minden programon pontokat gyűjthettünk, amelyeknek az összegzésével kiderülhetett, melyik csapat járt a legnagyobb sikerrel.
Összességében ez egy remek alkalom volt új emberek megismerésére és a csapatmunka gyakorlására ismeretlen közegben. Úgy gondoljuk, hogy sikeresen megbirkóztunk az elénk állított akadályokkal és új barátokra is tehettünk szert.”