Szatmárnémetiben lép fel a ps:alter zenekar
Dávid zsoltárait átköltve, kortárs zenei műfajokba ágyazva szólaltatja meg a kolozsvári ps:alter zenekar, a modern „igehirdetők” április 21-én, pénteken 20 órától mutatkoznak be Szatmárnémetiben, a Megmaradás Házában.
„Isten lírai nyelven is megszólal, mert az Istenkeresés szavak mögötti tartományba vezeti a ráció korlátain fennakadó embert. Így kerültek a kánonba Dávid zsoltárai — a százötven vers, mely metaforák, allegóriák, elvont kép- és fogalomtársítások költői eszközeivel teremtenek egy olyan spirituális nyelvi világot, melyben személyesebb Isten közelsége. A ps:alter zenekar ezért „nyúlt” a zsoltárokhoz” — olvasható a zenekar Facebook-oldalon közölt bemutatkozójában.
»Ám a zsoltárok is, akárcsak a teljes Szentírás, olyan szövegeket tartalmaz amelyek „ott és akkor” íródtak, és ahhoz, hogy „itt és most” megszólaljanak, interpretációra és adaptációra van szükségünk. Nem a több ezer éves Igének, és nem az évszázadok során született, nyelvileg az adott korhoz idomuló fordításoknak, hanem a kortárs embernek van szüksége átültetésre. Akárcsak a prédikációra! A ps:alter a zsoltárok átköltésével és kortárs zenei műfajokba ágyazott megszólaltatásával erre az „igehirdetésre” vállalkozik«, reménykedve abban, hogy volt és van bennük kellő alázat ahhoz, hogy alkotásuk Istennek is tetsző, „és akárcsak bármelyik prédikációt, használni tudja arra, hogy az Őt kereső embernek hozzá vezető nyomokat mutasson”.
A ps:alter zenekar tagjai: Székely Erika (vokál), Székely Norbert (billentyűs hangszerek, vokál), Benedek Balázs (szaxofon), Kurta József (gitár), Dénes Károly (basszusgitár), Moldován Balázs (ütőhangszerek).
A zsoltárokat Brassai Zsombor adaptálta.
A koncertre a belépés díjtalan.
Fotó: A zenekar FB-oldala